Nemzetközi szerződések zárják ki a KEHI vizsgálatát a Norvég Civil Alap ellen

norway

Eljutott hozzánk a KEHI és a norvégok közötti, a norvégbalhé jogi vonulatának alapját képező hatásköri vitában képviselt álláspontokat tükröző levélváltás. A levelezést közzétesszük, a norvég válaszban megjelölt dokumentumok alapján azt is bemutatjuk, hogy mely szerződéses pontok rögzítik kristálytisztán, hogy a norvég fél felháborodása jogos: a magyar állam semmibe veszi azt a megállapodást, amely alapján milliárdokat kapott ajándékba Norvégiától, Izlandtól és Liechtensteintől.

Gál Szabolcs Barna, a KEHI elnöke augusztus 4-én kelt levében fordult a Norvég Civil Támogatási Alapot kezelő Finanszírozási Mechanizmus Irodához. Ebben a 2005-2009-es és a 2009-2014-es finanszírozási időszakra vonatkozó kérdéseket tesz fel, jelezve, hogy a KEHI a Norvég Alapok felhasználására vonatkozó alapelvek tiszteletben tartását vizsgálja.

Válaszában – amelyet szintén itt publikálunk – a norvég fél kéri, hogy mivel semmi hatásköre nincs a KEHI-nek a vizsgálatra, ezért azt haladéktalanul fejezzék be, mert azzal folyamatos jogsértést követnek el. És udvariasan jelzik, hogy a 2005-2009-re vonatkozó dokumentumokat keressék otthon, mert akkor még a magyar fél végezte az ellenőrzéseket.

A nevezett levélben Gál tájékoztatja Stine Andresent, a norvég Finanszírozási Mechanizmus Iroda (angolul Financial Mechanism Office, FMO) igazgatóját, hogy a KEHI által folytatott vizsgálat kiterjed a norvég alapok magyarországi székhelyű kezelőinek tevékenységére is.

A vizsgálat célja annak kiderítése, hogy a norvég alap működése során mennyire érvényesültek az átláthatóság, az elszámoltathatóság, a költséghatékonyság és az esélyegyenlőség elvei, amelyek a vonatkozó szerződések alapján kötelezően tiszteletben tartandó normák. Ennek érdekében kérte augusztusban a magyar fél a következő iratokat:

  1. A FMO által megrendelt vagy kezdeményezett, a norvég alapokkal kapcsolatos auditriportok.
  2. Mindkét programidőszakra vonatkozóan a magyarországi alapokat kezelők kiválasztására vonatkozó adatokat: milyen jogot alkalmaztak, milyen szabályok alapján jártak el és milyen eljárásban választották ki őket (különösen, hogy volt-e közbeszerzés). Amennyiben nem lett volna közbeszerzés, kéri a KEHI, hogy az EGT Megállapodás 65. cikk (1) bekezdésére annak XVI mellékletében foglaltakra tekintettel – adjon magyarázatot az FMO a közbeszerzés mellőzésének okára.
  3. A magyarországi alapkezelő kiválasztási eljárásával kapcsolatos folyamat dokumentációja.
  4. Az NGO Grant Irányelv 1.1 pontja alapján a Pénzügyi Mechanizmus Bizottság, a Norvég Külügyminisztérium és a magyar nemzeti fókuszpont között létrejött megállapodást arról, hogy a programoperátor funkcióit a FMO-hoz telepítették.
  5. A norvég alapok magyarországi működésére vonatkozó összes dokumentum.

A KEHI felhívja a norvég fél figyelmét, hogy a magyar szabályok szerint az esetre vonatkozik közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény, mert annak hatálya az államháztartási és uniós források mellett kiterjed a „nemzetközi megállapodás alapján finanszírozott egyéb programok”-ra is, és a törvény alapján az Ökotárs által a pályázattal, a pályázat eljárással és döntésekkel kapcsolatosan kezelt adatok közérdekből nyilvános adatnak minősülnek.

Sőt, Gál Szabolcs Barna azt is megemlíti, hogy a büntető törvénykönyv hűtlen kezelésre vonatkozó szabályai sem tesznek különbséget a kezelt pénz forrása között, ezért szerinte a nemzetközi forrásból származó pénzre vonatkozóan is elkövethető bűncselekmény (itt már költségvetési csalásról beszél érthetetlen módon).

Hozzáteszi azt is, hogy az Ökotárs Stine Andresen leveleire hivatkozva folyamatosan megtagadja kiadni ezen közérdekből nyilvános adatokat, amiért a KEHI az adószám felfüggesztését tervezi (ami azóta ugye megtörtént). Ezért kéri Gál a norvég féltől, hogy járjon el az Ökotársnál a szervezet jogszerű működése érdekében, és ezzel párhuzamosan küldje meg a kért dokumentumokat.

Stine Andresen elsőként rögzíti, hogy a 2005-2009-es időszakra vonatkozó ellenőrzést a magyar fél hatóságai – köztük a KEHI – végezhették, ezért az ezekre vonatkozó dokumentumokat legyen szíves attól kérni, aki az ellenőrzéseket végezte Magyarországon. Majd következik a világos beszéd: a 2009-2014-es időszakban az FMO által működtetett programok kapcsán a kedvezményezett államok szervei, beleértve a KEHI-t is, semmilyen szerepet nem kaptak a pénzügyi ellenőrzés vagy auditálás kapcsán.

A civileknek címzett pénzeket is az FMO kezeli, ezért a magyar hatóságoknak nincs hatásköre azt ellenőrizni. A levél szerint a Miniszterelnöki Hivatalt az FMO már májusban tájékoztatta arról, hogy a Norvég Civil Alap auditjára folyó év őszén fog sor kerülni a vonatkozó szabályoknak megfelelően. Ugyanakkor a vizsgálat felfüggesztésére vonatkozó többszöri felszólításnak nem tett eleget a KEHI, sőt, most az alap kezelőjével (Ökotárs) szemben további lépések megtételéről ír. Ez Stine Andresen szerint a norvég finanszírozási mechanizmusra (illetve az EEA Grants-re) vonatkozó szabályok magyar fél általi folyamatos megsértésének minősül.

Ezt követően biztosítja Andresen a KEHI-t arról, hogy az FMO a vonatkozó szabályoknak megfelelően választotta ki és szerződtette az Ökotársat. A csatolt mellékletek felsorolása után pedig újra felszólítja a KEHI-t arra, hogy fejezze be az Ökotárs elleni vizsgálatokat.

Mi van a dokumentumokban?

Vegyük számba, hogy milyen szerződéses rendelkezések alapján mondja azt a norvég fél, hogy a KEHI-nek nincs joga ellenőrizni az Ökotárs tevékenységét.

A legnagyobb gondja a KEHI-nek a történetben a feladat végrehajtása során az, hogy még a nemzeti jogszabályokban se találni semmit, aminek alapján hatásköre lehetne. A KEHI azért hivatkozik a számára eljárási hatáskört meg nem állapító, a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvényre, mert maga a kormányzati ellenőrzés feladatait meghatározó államháztartási törvény a nemzetközi szerződés alapján nyújtott támogatások közül csak azok ellenőrzésére oszt a KEHI-nek lapot, amelyek az államháztartáson átfolynak.

Ezek a pénzek viszont nem ilyenek: anélkül jutnak el a kedvezményezettekhez, hogy magyar állami szerveken keresztülfolytak volna. Tehát ebben a pillanatban nincs olyan hazai jogszabály, ami megfelelő alap lenne a vizsgálatra.

Ugyanakkor ennek a mechanizmusnak éppen az a sajátossága, hogy a kedvezményezett ország azzal se menne semmire, hogyha megalkotna ilyen ellenőrzési szabályokat. Ugyanis az ellenőrzés kérdését az Európai Unió és a három donorállam (Norvégia mellett Izland és Liechtenstein) közötti nemzetközi szerződések, illetve az ennek alapján született további egyezmények, illetve más normák – az uniós jog szép hagyományainak megfelelően még a hasonló magyar jogszabályoknál is bonyolultabb – rendszere rendezik, amelyeket lerontani vagy átírni a magyar fél egyoldalúan nem tud.

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!

A 2009-2014-es támogatási időszakra vonatkozó legfontosabb szabály az EU és Norvégia, illetve az EGT Finanszírozási Mechanizmus esetében az EU és a norvég-izlandi-liechtensteini hármas által kötött államközi szerződés, amely a Norvég, illetve az EGT Finanszírozási Mechanizmus keretösszegét és felhasználásának alapelveit rögzíti.

A két, nagyon hasonló szövegű nemzetközi szerződésnek, amelyek magyarul itt olvashatóak, a végrehajtása szorosan összekapcsolódik, hiszen az izlandiak és a liechtensteiniek lényegében a közös támogatási struktúra működtetését a norvégokra hagyták. Így aztán az EGT Finanszírozási Mechanizmusra utaló EEA Grants logó mellett mindig ott találjuk a Norway Grants-ét is.

Mindkét egyezményben a 8. cikkek rendelkeznek arról, hogy ki és hogyan dönt az ellenőrzésről: az (5) bekezdés Norvégiának (illetve a donorállamoknak) biztosítja a saját belső szabályaik szerinti ellenőrzést és szabálytalanságok esetén a finanszírozás felfüggesztésének lehetőségét, előírva a kedvezményezett államoknak, hogy ebben számára segítséget nyújtsanak („the Beneficiary States shall provide all necessary assistance, information and documentation to this effect”).

Ez a rendelkezés azonban önmagában még nem lenne döntő, hiszen a (8) bekezdés mindkét egyezmény 8. cikkében érdemi megkötés nélkül utalja a finanszírozási mechanizmusok végrehajtásával kapcsolatos rendelkezések meghatározását további normákra. Ezekért azonban – ugyanúgy, mint magának a két támogatási rendszernek az irányításáért – nem a kedvezményezett államok, nem az egyezmény alapján létrehozott multilaterális szervezet és még csak nem is az EU felel – hanem maguk a donorok.

A támogatott országoknak csak annyi jogosultságuk van a végrehajtási szabályok tekintetében, hogy azokról elfogadásuk előtt egyeztetni kellett velük, az általuk a donorokkal kötött megállapodások megkötése előtt pedig ezeknek megismerhetőnek kellett lenniük.

Ennek alapján tehát lehet persze azt gondolni, hogy az Európai Unió működéséből sok tekintetben profitáló három EGT-állam, de különösen Norvégia több beleszólást is hagyhatott volna a támogatási programok végrehajtásába, azonban amellett nagyon-nagyon nehéz érvelni, hogy ne lenne az elejétől fogva egyértelműen rögzítve, hogy a kereteket itt az határozza meg, aki a pénzt adja. Nézzük, hogy hogyan is néznek ki pontosan azok a keretek, amelyekre most a norvégok hivatkoznak.

A Norvég Finanszírozási Mechanizmus végrehajtásáról szóló szabályzatot („Regulation on the implementation of the Norwegian Financial Mechanism 2009-2014”) a norvég külügyminisztérium adta ki. Ez egyebek közt általános szabályokat ad az ellenőrzésre arra az esetre, ha a kedvezményezett állam hatóságai részt vesznek a program végrehajtásában, mint ahogy azt teszik is számos támogatási forma esetében. Ugyanakkor a Szabályzat 5.13. pontja szerint ha a programot maga a Finanszírozás Mechanizmus Iroda, kormányközi szervezet vagy a donorállam-beli szervezet irányítja, akkor a kedvezményezett állam semmilyen felelősséget nem visel a végrehajtásért.

Márpedig a civil programok 12,6 millió eurós magyarországi keretösszegét a 2009-2014-es tervezési időszakban kiosztó EGT Támogatási Mechanizmusról a magyar állam és a három donorállam között kötött együttműködési megállapodása a Finanszírozási Mechanizmus Irodára bízza a végrehajtást. A megállapodás 4. cikk (3) bekezdése általában mondja ki, hogy az FMO feladata a Mechanizmus irányítása és „a pénzügyi támogatás nyújtásáról szóló döntések meghozatala a Szabályzattal összhangban”, a B. melléklet D. pontja pedig kifejezetten a civil szervezetek támogatása tekintetében tartalmazza, hogy a program működtetésére az FMO kap megbízást a Szabályzat már hivatkozott 5.13 cikke értelmében.

Ezzel felénk csak annyi megkötés jár, hogy az alapkezelőt a nemzeti kapcsolattartóként kijelölt magyar hatósággal egyeztetve kellett kiválasztani. A megállapodás 9. cikke megismétli a két EU-val kötött egyezményből ismerős rendelkezést, amely szerint a kedvezményezett ország „minden szükséges segítséget, információt és dokumentációt” köteles a szakmai ellenőrzést végző szervek rendelkezésre bocsátani, de csak

„a Finanszírozási Mechanizmus Bizottság, az EFTA Könyvvizsgáló Bizottság és képviselői jogosultak a programok és projektek tervezésének, végrehajtásának, nyomon követésének, valamint a támogatások felhasználásának ellenőrzéséhez szükségesnek ítélt bármilyen szakmai vagy pénzügyi jellegű látogatás, illetve felülvizsgálat lebonyolítására.”

Összefoglalva tehát: nincs magyar hatóságoknak ellenőrzési joga, mert az EU így szerződött a donorállamokkal, nincs magyar hatóságoknak ellenőrzési joga, mert a norvégok itt nem adtak nekünk ilyet, és nincs a magyar hatóságoknak ellenőrzési joga, mert mi magunk is így szerződtünk a donorállamokkal.

Ez persze független attól, hogy a norvégalapos támogatást felhasználó szervezeteknek a – nagyrészt egyébként a jelenleg az atlatszo.hu-t erősítő jogászok által előkészített – 2007-es törvény alapján kérés esetén nyilvánosságra kell hozniuk azt, hogy mire költötték ezeket a forrásokat, ahogyan azt például az atlatszo.hu-val együttműködő Asimov Alapítvány meg is tette. Ég és föld a különbség azonban aközött, hogy a nyilvánossággal kell elszámolniuk a szervezeteknek, vagy hogy a KEHI hatáskör hiányában, mindenféle hatósági represszióval akar olyan ellenőrzési hatáskört gyakorolni, amire őt nem jogosítja fel a jogrendszer.

Értjük mi persze, hogy ha ezt a KEHI és az őt eljárásra utasító kormányzat elismerte volna, akkor sokkal nehezebb az „idegen zsoldban álló” szervezetek elleni fellépés, ám ez a vita így akkor is egészen abszurd. Tudjuk, hogy a kormány a civilellenes-illiberális projekt eredményességét nem azon fogja lemérni, hogy megáll-e majd bármi belőle a bíróságok előtt, de ha valaki egy komoly együttműködés közepén ilyen alapvető kérdésben generál vitát a partnereivel, akkor még az a legkisebb probléma ennek következményei között, hogy hülyének nézik.

További cikkeink a norvégbűnözésről

Nem veszett ügy a forrásvédelem: jogi tanácsok norvégbűnözőknek

Mong Attila: A Fidesz-fasizmus és gyors hazaárulás Strasbourgban

Amikor az adatokért jönnek: túlélési tippek norvégbűnözőknek

A Piszkos Tizenháromra vadászott a rendőrség az Ökotársnál és a Demnetnél

A MIÉP tagja és képviselőjelöltje volt a KEHI norvégügyi főnyomozója

Itt az Átlátszó–KEHI-episztola: adnak, kapunk

Gyakran Ismételt Kérdések a KEHI norvégalapozásáról

Mennyiért vegzálja a KEHI a norvég pénzt felhasználó civileket?

Itt az Ernst & Young jelentése a Norvég Civil Alap átvilágításáról

Az Asimov Alapítvány és az atlatszo.hu nem működik együtt a KEHI-vel

Nem kell Norvégia pénze, ha nem Lázár János oszthatja

Hogyan lettünk jugoszláv békaemberek, és mi köze van ehhez Putyinnak