Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
A nyertes pereink alapján a jogerős bírósági ítélet szerinti határidő után, de egy büntetőfeljelentést követően végül közzétett MTVA-adatok között, mint ezt már megírtuk, ott vannak a Várhegyi Attilla volt fideszes politikus, ma sikeres pártközeli marketingipari vállalkozó által ügyvezetett Prestige Média Reklámgynökség Kft.-vel megkötött tavalyi tanácsadói szerződés és annak teljesésének adatai is.
Egy tízmilliós szerződés még akkor is csak csepp a közmédia költségvetésének tengerében, ha hozzátesszük, hogy Várhegyiék egy másik, még abban az évben megkötött (nyilvánosságra természetesen nem hozott) szerződés alapján hosszútávra is tanácsadói lettek a közmédiának. Mégis sokat elmond a felelős költségvetési gazdálkodásról, hogy milyen szakmai teljestményt kíván meg egy erős kormánypárti politikai kötődéssel rendelkező tanácsadócégtől az MTVA. Éppen ezért aggasztó, hogy írásban dokumentált teljestményt a megbízás mögött csak apró nyomokban találtunk.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2012. január 15-től 2012. július 15-ig, pontosan fél évre szerződött le 2012. január 16-án (azaz a szerződési időszak megkezdése utáni napon) a Prestige Média Reklámgynökség Kft.-vel „az MTVA marketing-kommunikációs támogató feladatainak ellátására”. Ennél azért volt a szerződésben részletesebb feladatmegjelölés, ha nem is sokkal: legalább heti rendszerességű „általános kommunikációs tanácsadás” (havonta nettó 787 ezer forint – az áfát a cikkben szereplő egyetlen pénzösszeg sem tartalmazza) és kommunikációs felkészítés (25 ezer forint/óra) a menedzsmentnek és különösen a kommunikációs igazgatóságnak, marketing stratégia kidolgozása (1 millió forint) és negyedévenkénti felülvizsgálata (2×250 ezer forint), közreműködés kríziskommunikációs helyzetek megoldásában (havi 100 ezer forint rendelkezésre állási díj + 12.500 forint/óra), kreatív tanácsadási feladatok (arculat, promóció, médiamix – 25 ezer forint/óra).
Előrebocsátjuk, hogy abból indulunk ki, hogy az MTVA jóhiszeműen és annak tartalma szerint teljesítette a jogerős bírósági ítéletet, amely a szerződés teljes szövege, a teljesítési igazolások, valamint a marketing- és kommunikációs stratégia kidolgozására a Prestige által késztett írásbeli dokumentáció egészének kiadására vonatkozott. (A teljesség kedvéért hozzá kell tenni, hogy az ítélet a Prestige árajánlatának közzétételére is tartalmazott kötelezést, amit az MTVA ugyan nem teljesített, ám mástól ajánlatot az MTVA nem kért be, a szerződés tartalma pedig ismert.) A Prestige anyagai tekintetében eredeti adatkérésünkben ugyan még a kft. által a szerződés teljestése során az MTVA részére megküldött valamennyi elektronikus és írásbeli anyag kiadását kértük, azonban – mint azt az ítélet rögzíti – az MTVA a perben „[á]llította , hogy e szerződéssel összefüggésben a Kft. kizárólag a marketing kommunikációs stratégia kidolgozására nyújtott be írásbeli dokumentációt,, így […] a Kft. által az alperes részére megküldött valamennyi elektronikus és írásbeli anyag körében kizárólag ezzel rendelkezik”. Azaz ha az MTVA nem állított valótlant a perben és végrehajtotta az téletet, akkor fél év alatt annyit kaptak elektronikusan vagy írásban a Prestige-től, amit most a honlapjukon is olvashatunk.
Bár írásos anyagok elkészítésére több általános feladat is utal, de kifejezetten csak írásban teljesíthető feladatként kizárólag a médiastratégia kidolgozása szerepelt. A stratégiai tanácsadást persze lehet úgy is folytatni, hogy az jellemzően szóban valósul meg. Egy többmilliós tanácsadó szerződés teljestésénél azonban már csak azért is szokás ügyelni arra, hogy minél több írásos anyag szülessen, hogy az adóhatóság vagy közpénz esetén a számvevőszék esetleges kellemetlen, a szolgáltatás tényleges megtörténtére vonatkozó kérdéseit magabiztosan lehessen megválaszolni. Úgy látszik azonban, hogy ez az MTVA-Prestige viszonylatban tavaly tavasszal nem volt szempont, mivel az egyetlen elkészült anyag az MTVA állítása szerint a „Barterstratégia 2012 – MTVA” nevű, a címlappal és a hátlappal együtt hétoldalas, azaz nettó ötoldalas, magazinszerűen szerkesztett dokumentum volt. A rövidre fogott stratégia egyébként különösebben lényegretörőnek sem mondható: a bartermegállapodások tipizálására, a preferált partnerekre és az előkészési eljárásra vonatkozó néhány konkrétum mellett az öt oldal nagyobb részét a lehetséges közszférabeli és civil partnerek példálózó felsorolása teszi ki, feldústva olyan, kétségkvül szép, de az MTVA marketingdöntéseit stratégiailag kevéssé segítő mondatokkal, mint hogy „[a] közszolgálati médiában megjelenni annyit jelent, mint részévé válni a mindennapoknak”.
Néhány kérdést azonban még a kevés konkrétum is felvet: önálló barterforma a stratégiában az „egyházi barter”, ahol a vallási műsorok készítéséért törvény alapján is felelős MTVA szolgáltatása (pl. az 1%-os kampány közérdekű közleményekkel való támogatása) bevett gyakorlat, de nehéz elképzelni, hogy egy egyháztól hogyan lehetne egy focimeccsen kirakott MTVA-molinóhoz hasonló, azaz egy médiabarterben értelmezhető ellenszolgáltatást elvárni. Jóval ellentmondásosabb azonban, hogy amíg a közszolgálatiságból fakadó legalapvetőbb következmények körül tapogatózva kimondja a stratégia, hogy politikai napilapokkal ne barterezzen a közmédia, addig a lehetséges barterpartnerek listáján közéleti hetilapok (Heti Válasz, hvg) szerepelnek, sőt, a sem politikamentességgel, sem kiegyensúlyozottsággal senki által nem vádolható Helyi Téma is megjelenik lehetséges partnerként.
Jelentősen túlszámlázta szerződés szerinti járandóságát a Marslakók gyártója?
Számos adatigénylés, három, az átlátszó által jogerősen megnyert per és egy büntetőfeljelentés után az MTVA végre közzétette alvállalkozói szerződéseit. Persze nem mindet, csak azt a hetet, amit kipereltünk belőlük. Lássuk, hogy mit kaptunk! Mi van A dal, a Fábry, a Magyarország, szeretlek!, a Maradj talpon! és az On the spot gyártására vonatkozó szerződésekben, na és persze mit és mennyiért szakértett Várhegyi Attila cége az MTVA-nak? Mindenek előtt azonban azt, hogy mennyibe került végül a Marslakók az adófizetőknek. Tovább az előző cikkre.
Most, hogy láttuk, mi született a szerződés alapján, nézzük meg azt is, hogy más hogyhogy nem született. A Prestige a közzétett teljesítési igazolások szerint összesen nettó 10 259 500 ezer forintot számlázott a szerződés alapján az MTVA-nak. A havi átlag 1,7 millió forint úgy jött össze, hogy a havi fixdíjas tételek (az összesen szűk egymilliót hozó általános tanácsadás és a kríziskommunikációs rendelkezésre állás) mellé öt hónapig nagyjából 10-20 óra tanácsadást számolt el, de az utolsó hónap megszalad egy teljes hétnyi, pontosan egymillió forintot érő arculattervezéssel. Egy ilyen ingadozás – fenntartva, hogy szokatlan, hogy ennyi munkának ne legyen írásos nyoma – persze teljesen életszerű, a médiastratégiás 1,5 millió elszámolása azonban rejtélyesebb. Itt januárban 200 ezer forintos elszámolási tételként megjelenik ugyan a barterstratégia véleményezése feladatként (egy „javaslat a kommunikációs szervezet megújítása” megjelölésű feladattal együtt), ám februárban már egy bizonyos „promóciós szabályzat” koncepciójának elkésztésére számolnak el ezen a kereten újabb 200 ezer forintot, aztán az utolsó hónapig semmi. Ekkor azonban kimeríti a Prestige a teljes keretet azzal, hogy elvégzi az „arculatváltási kampány stratégiai tervezését, a kampány céljainak meghatározását”. A marketingstratégia kidolgozására és negyedévenkénti felülvizsgálatára szánt közpénzt tehát úgy sikerül az utolsó forintig elkölteni, hogy írásba foglaltva csak egy barterstratégia születik, a teljesítési igazolásokban szereplő javaslatok, koncepciók, tervezések, célmeghatározatok és felülvizsgálatok pedig ezek szerint szintén nem írott anyagokat takarnak.
Nyilván fontos az is, hogy 2012 májustól júliusig az MTVA elnöke – a „Böröcz István: MTI, foci Eb, szervezetfejlesztés (Magyar Nemzet)” tételből kiindulva – megfelelően fel tudott készülni a Prestige segtségével egy fontos interjúra vagy hogy az MTVA kommunikációs stábja profi tanácsadói háttérrel válaszoljon az indexes, origós, hvg.hu-s újságrói megkeresésekre. Azonban a szó elszáll, csak az írás marad meg: így azt, hogy mit profitálnak hosszú távon az adófizetők a megbízásból, mi annak alapján ítélnénk meg, hogy mi az, ami dokumentált az elvégzett munkából. Ebben az összevetésben viszont az oldalanként elköltött kétmillió (de még a legjóindulatúbb számítás szerint is 300 ezer) forint nem valami jó ráfordítási arány.
Erősen bízunk azonban abban, hogy a Prestige időközben belejött az írásba, így a Kimittud közadatigénylő portálon keresztül kikérjük a vele kötött további szerződéseket, és az azok teljestése során keletkezett dokumentumokat is.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!