Bizottságok, hivatalok és ügynökségek – mondd csak, melyik ajtón menjek be?

Az OMFB hagyatékának vázolásához is bonyolult, háromrészes írás vezet el. Változó nevű hivatalok, ügynökségek és bizottságok nehezítik majd az átláthatóságot. Olyasféle „Alapról” szólok most – amelyhez „irodákon” keresztül vezet az út –, és amiket minden kormánypárt megszáll, mert osztható pénz felett rendelkeznek.  Darvas Béla cikke.

(K+F+I pillanatképek: N^o5)

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Az OMFB hagyatékának vázolásához is bonyolult, háromrészes írás vezet el. Változó nevű hivatalok, ügynökségek és bizottságok nehezítik majd az átláthatóságot. Olyasféle „Alapról” szólok most – amelyhez „irodákon” keresztül vezet az út –, és amiket minden kormánypárt megszáll, mert osztható pénz felett rendelkeznek. A folyamatos átszervezés alatt az eredetileg fejlesztést támogató alap mára innovációssá alakult át, aminek legfontosabb céljává – elvileg – a gazdaságélénkítés vált. Az elnyerhető K+F pályázatokat immár nem a kutatók és fejlesztők vezetik, mint korábban, hanem a vállalkozói szférához tartozó cégek – már amennyiben a gazdasági mérlegük megfelelő ahhoz, hogy pályázhassanak egyáltalán. Ennek következménye az, hogy a fejlesztőknek fel kell keresni a sikeres vállalatokat, akik saját tőkét mutatnak fel a pályázat számára, sőt későbbi eredményhasznosítást is garantálnak. A K+F munkások (pl. főállású pályázatírók) ekkor megtervezik a pályázat formális részeit, úgy hogy a vállalkozó (vö. innovátor) szakmai „irányító” szerepét is átvállalják, visszaígérnek kvázi ugyanannyi összeget, amennyit a vállalkozó felmutat, mint önrészt, majd a maradékért elvégzik a fejlesztő munkát. Ez önmagában is elég megrendítő. Szerencsések persze azok az intézetek, amelyeket valóban innovatív vállalkozóval hoz össze a sors, de ezek száma hazánkban – felmérés szerint – jó, ha kéttucat. A Kutatási és Technológiai Innovációs Alap (KTIA) kezelőnél a K+F tehát csatát vesztett az I-vel szemben, vagyis az ellenkezője történt, mint az OTKA-nál. Sajátos magyar történés, hogy a pályázati herce-hurcával megszerzett pénz a vállaltoknak inkább jól kamatozó pillanatnyi, mint a jövőt meghatározó innovációs befektetés, az előző sajátságos gazdasági környezetével súlyosbítva.

Nézzük meg egy kicsit közelebbről az „Alap” körüli döntéshozókat, akik azért nagyon fontosak, mert prioritásokat írhatnak ki, s másoknak csak e kulcsszavakra alapozva van lehetőség sikeres pályázatot írni. Az OTKA kíváncsiság orientáltsága (= nincs prioritás) mellett itt tehát megvalósulhat az „állami megrendelés” egyféle változata. A prioritások meghatározása nagyon fontos stratégiai lépés, mert azok a vállalkozói képviseletek, akik be tudnak jutatni hívószavakat a pályázati rendszerbe, azoknak van esélyük arra, hogy a részükről művelt területek kedvező támogatása valósuljon meg. Viszont mik legyenek ezek a hívószavak? Ismételjék-e az Európában keringőket vagy nemzeti célokat reprezentáljanak? Ehhez hideg fejjel értékelni kellene a hazai szellemi kapacitást, az ellátást és a műszerállományt. Folyamatosan romló az a statisztika, amit találunk, bár napjainkban az MTA intézeteiben akad már bizakodásra alkalmas jel (2012-ben 2 Mrd Ft-ot fordíthattak infrastruktúra javítására). Azt látom azért, hogy pár, eddig is kiemelt K+F terület kivételével a hazai kutatás intenzitásban jelentősen lemaradt a nemzetközileg élenjáró országoktól, tehát nem az a jellemző, hogy a nagy nemzetközi konzorciumokat a magyar fél vezeti. Ehelyett általában részfeladatokat csíphetünk csupán el, s azt is legfőként akkor, ha a kiírás támogatja a térségi országok „partneri” bevonását. Ekkor viszont marad az elitgondozás, vagy a nemzeti prioritások kimunkálása, hiszen a hazai problémákat a nemzetközi pályázati rendszerek egyértelműen nem fogják megoldani. A nemzeti prioritások kimunkálása és elfogadtatása ezért kifejezetten érdekvezérelt csatatér, saját kedvezményezettségét kiteljesítő ötlete ugyanis szinte minden intézetvezetőnek akad.

Az 1988-as XI. törvény által létrehozott Központi Műszaki Fejlesztési Alap (KMÜFA) a vállalatok nyereségadójának 4,5%-ából állt össze. Ezt tehát mindenki befizette, hogy aztán pályázati úton a legrátermettebb pályázók megvalósítsák belőle a jövőt szolgáló fejlesztési terveiket.

Az Antall-kormány 1992-ben engedélyezte a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány létrejöttét, amelyhez az OMFB költségvetése 1 mFt-tal, míg a KMÜFA 600 mFt-tal járult hozzá. Az alapítvány célja most is alkalmazott kutatások támogatása volt, de itt most nem a KMÜFA módszere szerinti pályázati formában, hanem központilag meghatározott célra, ami sokak rosszallásával találkozott, hiszen nyílt pályázati útról terelt le egy jelentős mennyiségű pénzt. 1993-ban alakultak az első Bay Zoltán Intézetek. Tagjai: a szegedi Biotechnológiai Intézet, a miskolci Logisztikai és Gyártástechnológiai Intézet, továbbá a budapesti Anyagtudományi és Technológiai Intézet. Később számuk hatra bővült, majd négyre csökkent (bővebben majd később). 1994-2001 között a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatóintézet főigazgatója az a Pungor Ernő volt, aki 1990-1994 között az OMFB elnökeként (az MDF tárca nélküli minisztereként) éppen ennek a közalapítványnak az életre hívásában játszott kulcsszerepet.

Az OMFB körül a kormányok csúcsbizottságokkal kísérleteztek (6. ábra), amik a legfontosabb elvi határozatokat hozták, bár külön voltak irodák, amiknek a pályázati ajánlások alapján való mérlegelő pénzosztás volt a feladata. A csúcsbizottságokban vezető politikusok és általában akadémikusok jelentek meg, akiknek affinitása – pár kivételtől eltekintve – a F+I-hez bizony elég csekély volt. A két csoport viszonyát egymás óvatos „tanítgatása” jellemezte. Mindkét tagozat szeretett volna a másik féltől megtanulni valamit, de a történet végén azt látjuk majd, hogy ez nem sikerült. Marad számunkra a tanulság, hogy tudós plusz politikus nem válik automatikusan tudománypolitikussá.

Orbán Viktor első kormánya a 1038/2000. (V. 5.) kormányhatározattal hívta életre a kilenctagú Tudomány- és Technológiapolitikai Kollégiumot (TTPK), valamint a 27 tagú Tudományos Tanácsadó Testületet (3T). A miniszterelnök által elnökölt TTPK miniszterekből, az MTA vezetőjéből (Glatz Ferenc) és pályázati irodák vezetőiből (OTKA, OMFB) állt. Az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára (Pálinkás József) által vezetett megaméretű 3T minisztériumi államtitkárokból, valamint a tudományos élet, a műszaki alkotás, valamint a gazdasági élet (Fodor István – Ericsson Távközlési Kft; Somody Imre – Pharmavit-Bristol Myers Squibb Co.; stb.) tizenkét tagjából állt. Túlméretezett képződmény, amelyben a magas beosztású felső vezetőktől aligha volt várható érdemi operatív munka.

Medgyessy Péter (MSzP) miniszterelnök idején e testület már a K+F+I politikai fórumaként határozta meg magát. A TTPK tanácsadó szerve a 3T-nél kisebb méretű Tudomány- és Technológiapolitikai Tanácsadó Testület (4T) lett, ahonnan irányítási ötleteket vártak. Ez utóbbi elnöke Somlyódy László vízépítő mérnök volt, tagjai főként az MTA-ról kerültek ki, de Széchenyi-díjas vállalkozók is akadtak közöttük (Bogsch Erik – Richter Gedeon Nyrt, Bojár Gábor – Graphisoft, Lepsényi István – Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft). A Gyurcsány-kormány kezdetén is működött ez a szerkezet.

2003-ban a KMÜFA helyét a XC. törvény szerint a KTIA vette át. A KMÜFA pénzügyi maradéka nem került át automatikusan a KTIA-hoz, így ezért ebben az évben nem volt pályázati kiírás. A KTIA a vállalatok befizetéseiből (az éves forgalom először 0,2%-a, majd 0,25%-a, 2006-tól pedig 0,3%-a), másrészt ennek megfelelő összegű állami hozzájárulásból tevődik össze. Legalábbis elvileg, mivel az állami költségvetésből származó rész valahogy mindig csak részben, vagy sehogyan sem érkezett meg. A költségvetési derékszíjmeghúzások többnyire így kezdődtek. A K+F+I felé az utóbbi évtizedek állami mulasztása mára meghatározóvá dagadt.

2003-ban az NKTH elvi irányítását a Kutatási és Technológiai Innovációs Tanács (KuTIT) vette át. MSzP-s elnöke Rakusz Lajos (Ipari Parkok Egyesülete) volt, míg tagjai az államigazgatásból, és a K+F+I szférából kerültek ki. Vállalkozók közül a Solvo Biotechnológiai Zrt. (ifj. Duda Ernő), az EGIS (Orbán István) és a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft (Palkovics László) képviselőit találjuk közöttük. 2004 és 2006 között a KuTIT stratégiája nem jelent meg írott dokumentumban, azt a Kormány semmilyen formában nem tárgyalhatta – olvashatjuk a KuTIT tevékenységével kapcsolatos kritikákban. A 283/2006. (XII. 23.) kormányrendelet értelmében, 2007-ben (a második Gyurcsány-kormány idején, Kóka János segédletével) újraszervezték ezt az elméletileg jelentős hatású formációt, amely a KTIA-n túlmenően a GOP ügyeivel is foglalkozhatott. Elnöke most Várkonyi Attila (Fast Ventures B.V.) lett, akit hamarosan kapcsolatai (közvetve Kóka János és Simor András) miatt kritizálnak. Nem véletlen talán ez, ha a K+F+I osztható pénzei közvetlen gazdaságpolitikai érdekek közelébe kerülnek. Az „üzleti angyalok” névre kereszteltek között több, e részekben eddig említett személyt is együttláthatunk. A második KuTIT-ban – ki tudja milyen megfontolásból – tűnik fel a mezőgazdaság részéről Benedek Fülöp is, akinek megbízását bírósági ügye miatt hamarosan visszavonják. A KuTIT egyébként „egyetértési jogot” kapott a KTIA felhasználási tervével, támogatási céljaival, pályázati stratégiájával, valamint a pályázati felhívásokkal kapcsolatban. A rendelet alapján – hasonlóan, mint az előzőben, de már más személyekkel (kivéve Csepeli György és ifj. Duda Ernő) az államigazgatást hat, a K+F+I szférát pedig kilenc tag képviselte. Az utóbbiak közül három a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Innovációs Szövetség (MISz), valamint a Magyar Rektori Konferencia képviseletében. A KuTIT további hat tagját vállalkozói szervezetek delegálták. 2006-2009 között itt találjuk a Magyar Biotechnológiai Szövetséget (MBSz), de az Amerikai Kereskedelmi Kamarát is. Talán nem is véletlenül kelti a belterjesség látszatát, hogy a MISz megbízásából a cégjegyzék szerint egy beltaggal (Fehér Arnold) és egy kültaggal, 2002-ben 30 eFt saját tőkével bejegyzett minicég, a Convincive Tanácsadó Bt. (CTB) biotechnológiai K+F+I-re, 2009-ben jelentősnek gondolt esettanulmányt készített, ami a NIH honlapján máig elérhető. A CTB egyébként az MBSz-szel együtt a 2008-ban alakult Biotechnológiai Nemzeti Platform (Fehér és ifj. Duda) vezetőjének gondolható, aminek éves árbevételét már ~15 Mrd Ft-ra becsülik. A KuTIT 2010 végén fejezte be a működését. Számomra a működésével kapcsolatos híreket olvasva úgy tűnik, hogy nem volt még korábban K+F+I irányítására szerveződött Tanács körül ennyi különös ügy. Talán ennek is van köze ahhoz, hogy időközben országgyűlési bizottság is próbálkozott a tisztánlátással. Magda Sándor (MSzP) vezetésével 2007-2008 között időszakosan működött a 15 képviselőből és 15 MTA tagból, továbbá két innovációs szakemberből álló Kutatási és Innovációs Eseti Bizottság. Ennek a bizottságnak az alelnöke – 2008-as MTA elnökké való választásáig – Pálinkás József (Fidesz) volt. A tudomány-, technológia- és innováció politikai stratégia áttekintését célzó, hatszor ülésező parlamenti bizottság körülnézett ugyan, de – ahogy várható volt – nem oldott meg lényegében semmit. Megállapította, hogy (i) 100 kutatóra 141 téma jut; (ii) a hazai dolgozókra jutó kutatók száma az EU átlag 55%-a; (iii) a K+F+I tevékenység 81%-a 20-25 nagyvállalat kezében összpontosul.

Ennek a bizottságnak az ülésein az alábbi kérdésekkel birkóztak: „Ki és milyen szempontok szerint határozza meg Magyarországon a kutatási főirányokat? Mik a kutatásra rendelkezésre álló források elosztásának szempontjai, és ki dönti el ezeket? Van-e egyáltalán és ha van, milyen a kapcsolat a nemzeti fejlesztési célkitűzések, stratégiai irányok és a K+F prioritások, támogatási területek között? Hogyan biztosítható, hogy a közpénzeket a köz számára hasznos teljesítményeket adó kutatásokra és olyan területek finanszírozására fordítsuk, amelyek bár nem tartoznak a piaci verseny kategóriájába, ám a közös célok megvalósításához múlhatatlanul szüksége van a köznek ezekre a teljesítményekre?” Arra a kérdésre tehát, hogy ki határozta meg 2007-ben – miközben éppen a Várkonyi Attila elnökölt KuTIT működött – Magyarországon a K+F+I stratégiai főirányokat (Ángyán József kérdéscsokra volt) nem érkezett válasz.

2010. május 14 óta a parlament állandó bizottságai között találjuk az Oktatási, Tudományos és Kutatási Bizottságot (OTB). Róluk azonban majd később emlékezünk meg.

A második Orbán-kormány megalakulása előtt három (!) hónappal, 2010. február 17-én Bajnai Gordon miniszterelnök vezetésével megtartotta alakuló ülését a Kutatási és Tudománypolitikai Tanács (KTT), amely leváltotta a KuTIT stábját. A Tanács alelnöke Csopaki Gyula (NKTH); tagjai: Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, Hiller István oktatási és kulturális miniszter, Pálinkás József (MTA), Szabó Gábor (MRK), Szabó Gábor (MISz), Somlyódy László (BME, a 4T volt elnöke), valamint az üzleti élet három vezetője (a 4T-ben is megjelent már közülük kettő): Bogsch Erik, Lepsényi István, valamint Ürge László (ThalesNano Zrt.) voltak. Ezt váltotta az NKITT az Orbán-kormány határozata alapján, amiről az első részben tájékozódtunk már, s amely éppen múlt év közepén szűnt meg.

6. ábra: A fejlesztési és innovációs alap kezelőinek változásai időben.

Megjegyzések: hatszög – alapok; négyszög – hivatalok; oválisok – tanácsadók (az NKITT működési köre a teljes K+F+I-re kiterjedt); kerekek – pályázati irodák (az OMFB esetében ez még a hivatalon belül volt); a pontozott vonal megszűnt szervezeteket jelöli; a szaggatott vonal az átalakítást

A felfedező kutatásokat támogatja tehát az OTKA, amelynek főbb jellegzetességeit már vázoltuk, míg az innovációra fordítható pénzek forrása a KTIA, amelyhez kormányonként gyorsan változó szereplőkön keresztül vezet a tekervényes út (6. ábra).

A következő rész címe: A tartalomra koncentráló jeligéstől a kétes hírű megapályázatokig (K+F+I pillanatképek: N^o6)

Darvas Béla

A cikksorozat korábbi részei itt elérhetőek