Adatigényléses perek

Fővárosi Törvényszék: nem bújhat ki az infotv. hatálya alól az Erzsébet Utalványforgalmazó

Csütörtökön hirdetett elsőfokú ítéletet a Fővárosi Törvényszék a Vízilabda Szövetséghez beadott közérdekű adatigénylésünk ügyében, mely során a társasági adókedvezmények (tao) igazolásait szerettük volna kikérni a szövetségtől, itt a bíró nem adott nekünk igazat. Egy másik tegnapi tárgyaláson viszont részben pert nyertünk az  Erzsébet Utalványforgalmazó ellen, a bíróság kimondta hogy az állami tulajdonú cég nem bújhat ki a közérdekű adatigénylések alól.

Csütörtökön hirdetett elsőfokú ítéletet a Fővárosi Törvényszék a Vízilabda Szövetséghez beadott közérdekű adatigénylésünk ügyében, mely során a társasági adókedvezmények (tao) igazolásait szerettük volna kikérni a szövetségtől. Magyarul azt szeretnénk tudni, hogy mely cégek mely sportszervezeteket és mennyivel támogatták, ezzel a társasági adójukat csökkentve. Jogszabály alapján azt ugyanis közzéteszi az öt „taós” látványcsapatsport-szövetség, hogy melyik klubnak és utánpótlás-nevelési alapítványnak mennyi jutott, arra azonban nincs nyilvános adat, hogy a központi költségvetés helyett kik és hová adóznak. Ez pedig szerintünk – közpénzről lévén szó – nincsen rendben így.

A Vízilabda Szövetség azonban – hasonlóan a másik négy érintett sportági szövetséghez – nem adta ki a listát, szerintük ugyanis nem minősülnek közfeladatot ellátó szervnek. Mi azonban úgy gondoljuk, hogy közfeladatot látnak el, amikor törvényben meghatározott közigazgatási hatósági jogkört gyakorolva a TAO kedvezményekre való jogosultságról döntenek.

Az elsőfokú ítéletet meghozó Takács Péter Attila bíró a Szövetség érvelésének helyt adva adótitokra hivatkozva elutasította keresetünket. Az alperes által most először citált érvekre halasztás nélkül bólintó bíró a kormány legutóbbi, átláthatóságot korlátozó törvényjavaslatának érveit idéző szóhasználattal visszaélésszerű joggyakorlatnak nevezte az adatkérésünket. Mi azonban fellebbezünk, mert szerintünk a közpénzek felhasználása, illetve az adózás alól való mentesség mértéke továbbra is közérdekű adat.

Ki kell adni az Erzsébet-utalvány reklámszerződéseket

Egy másik csütörtöki tárgyaláson a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében (PDF) az  Erzsébet Utalványforgalmazó és Gazdasági Szolgáltató Kft.-t arra kötelezte, hogy adja ki nekünk az Erzsébet-utalvány reklámozására vonatkozó szerződéseket.

2013. január 30-án közérdekű adatigényléssel fordultunk az akkor még Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft (NÜSZ) néven futó, Erzsébet Utalványforgalmazó és Gazdasági Szolgáltató Kft.-hez az Erzsébet-utalványhoz tartozó szerződésekkel és elszámolásokkal kapcsolatban. Az igénylésben elektronikus másolatot kértünk a 2012-es év gazdasági elszámolásáról, amely tartalmazza, hogy milyen munkáltatók milyen összegben vásároltak Erzsébet-utalványokat, milyen összegben történt a beváltás és mekkora volt a beváltási jutalék. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a jutalékból származó összeget tételesen mire fordították, hogy az Erzsébet Utalványforgalmazó Kft.-nél hány fő áll alkalmazásban, mennyit fizettek ki bérekre 2012-ben, milyen összegben történt prémium-, jutalom- és cafeteria kifizetés. Kikértük az Erzsébet-program indulása óta az utalvány reklámozására megkötött szerződéseket, a megbízott ügynökség nevével, a szerződött összeggel és a hirdetési felületek listájával együtt.

Megkeresésünkre nem kaptunk választ, ezért február 16-án újra írtunk a NÜSZ-nek és figyelmeztettük őket a határidők betartására, de mivel erre sem érkezett reakció, a bírósághoz fordultunk. Két tárgyalás után a Fővárosi Törvényszék május 23-án hirdetett ítéletet. Keresetünket részben elutasították, mert a kért adatok, a 2012-es évre vonatkozó gazdasági elszámolások, június 1-je után kötelezően nyilvánosságra hozandó céginformációk, amelyek korábbi kiadásra akkor sem lehet kötelezni a bíróság szerint a céget, hogyha ezekkel nyilvánvalóan már az adatkérésünk januári időpontjában is rendelkezett.

A Fővárosi Törvényszék nem volt vevő az Erzsébet Utalványforgalmazó kifogásaira from atlatszo.hu on Vimeo.

Fontosabb viszont, hogy – azon túl, hogy sikerrel bizonyítottuk az ezt eredetileg tagadó alperessel szemben, hogy megérkezett hozzá az adatkérésünk – a bíróság alaptalannak talált minden olyan alperesi érvet, hogy az Utalványforgalmazóra ne vonatkoznának a közérdekű adatokra vonatkozó követelmények. Sőt, az Alaptörvény nyilvánossági szabályából és abból, hogy a cég közpénzt költ, épphogy azt vezette le Kovács Helga bírónő, hogy az Utalványszolgáltató gazdálkodására vonatkozó minden adat közérdekű, illetve közérdekből nyilvános. A reklámszerződéseket éppen ezért az alperes az ítélet szerint köteles kiadni. Ilyen kötelezettséget az alperesi képviselő szerint eddig egyetlen, a cég ellen indított, közérdekű adatok kikérésével kapcsolatos per során sem állapították meg, pedig az Index és a K-Monitor is próbálkozott, ezért az ítéletet mindenképpen fontos előrelépésnek tartjuk.

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2