Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Hét darab földet vásárolt augusztus végén Simicska Lajos Töröcskei Istvántól Sárváron, és összesen 14 és fél millió forintot fizetett a bő 12 hektárnyi területért. Az okok egyelőre ismeretlenek, de az ügyletnek köze lehet ahhoz, hogy a nyugat.hu internetes portál szerint a Simicska érdekkörébe tartozó Sárvári Mezőgazdasági Zrt. vadászterületeinek közelsége miatt lemondtak a közelbe tervezett váti reptér megépítéséről.
Legelőt, erdőt és rétet vásárolt Simicska Lajos Sárváron Töröcskei Istvántól 2012. augusztus 28-án, ezzel egy külterületi ingatlan 2/5 részének tulajdonosa lett. A sárvári önkormányzat honlapján fellelhető vételi ajánlatokból kiolvasható, hogy a közel 1 hektáros legelőért 3,7 millió forintot, egy 0,35 hektáros erdőért pedig 1,1 millió forintot fizetett az APEH egykori elnöke. Az eladó, Töröcskei István nagyvállalkozó és bankár, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. vezérigazgatója, „a Fideszhez köthető cégügyletek és hálózatok egyik csomóponti figurája a különböző cégekben meglévő vagy volt tulajdonrészei és vezető tisztségei révén”.
A Nemzeti Együttműködés Rendszere: Kik ejtették foglyul a magyar államot?
A közreadott névsorral arra vállalkozunk, hogy bemutassuk: egyes állami tisztviselők illetve állami vállalatok vezetői mikor és milyen minőségben álltak kapcsolatban azokkal a cég- és érdekcsoportokkal, amelyek ügyeiben a magyar állam képviseletében most szabályozási, döntési, ellenőrzési jogosultságaik vannak. Négy csoportot azonosítottunk, akik számos felsővezetőt delegáltak az állami szférába a 2010-es kormányváltás óta. Tovább a teljes cikkre.
A nyugat.hu szeptember elején arról írt, hogy a közelbe, a Vát és Porpác mellé tervezett repülőtér kiemelt beruházásnak minősítését visszavonta a kormány. A lap által idézett interjúban Orbán Viktor azt mondta: részben azért, mert a terület a turizmusra alapoz és azt tönkretenné a reptér. A nyugat.hu felhívta a figyelmet arra, hogy Szombathely nincs a kiemelt turisztikai központok között, ugyanakkor az érintett területen komoly vadászat folyik: a terület kétharmadán a vadászati a jog a Sárvári Mezőgazdasági Zrt.-é, amely a Nyerges Zsolt tulajdonában álló Mezort-csoport tagja. Továbbá, írja a portál, a reptér kiemelt státuszának visszavonásáról a Fejlesztési Kabinet döntött – a testület mellett dolgozik Nyerges Attila, Nyerges Zsolt testvére.
A cikkben az is előkerül, hogy a Sárvári Mezőgazdasági Zrt. működteti a sárvári Vadkert-fogadót is, ahol a hírek szerint Simicska Lajos is gyakran megfordul. Az üzemeltetők személyét homály fedi, de az atlatszo.hu némi utánajárással kiderítette, hogy létezik egy bizonyos Sárvári Vadkert Ingatlanhasznosító és Beruházó Zrt., amelynek tevékenységi körében szerepel az éttermi, mozgó vendéglátás, illetve a szállodai szolgáltatás. Ennek a cégnek a vezetője 2008 és 2009 között Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség jelenlegi igazgatója, a Mezort Zrt. korábbi vezérigazgató-helyettese volt.
A cégnek a Simicska-Nyerges-csoporttal való kapcsolatát valószínűsíti az is, hogy a Sárvári Mezőgazdasági Rt. korábban a Budai Malomipari Rt.-ben tulajdonos volt – abban cégben, amellyel Nyergesék az első milliárdjukat szerezték, korábbi cikksorozatunk szerint. Ráadásul az érdekcsoporthoz köthető helyi cégek, vagyis a Sárvári Mezőgazdasági Zrt., a Sárvári Vadkert Zrt., a MEZORT Zrt. és a MEZŐ Zrt. székhelye ugyanabban az épületben található Sárváron, a Várkerület utca 26. szám alatt.
D. Kovács Ildikó
(Fotó: innen.)
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Egy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként 100 ezer forintba, egy 18 diából álló előadás pedig 4,4 millióba került.
Két éve és idén is megkérdeztük a BGA-tól, hogy mennyi pénzt adott a CÖF-nek. 2022-ben mást mondtak, mint most. Mi lehet vajon a valóság?
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!