Hírek

A Jobbklikk független, csak Nyerges vett részt az árverésen

A Támogatja-e a KIM az alkalmazottai által írt Jobbklikk blogot? témájú adatigénylés beküldője nem hagyta annyiban, s miután nem kapott választ minden kérdésére, újabb választ kért a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól. Az adatigénylő első körben ezt a választ kapta: „(…) a Jobbklikk nevű portál szerzői a közélet és politika iránt érdeklődő fiatalok, újságírók, történészek, politológusok, közigazgatásban dolgozók és politikusok. A Jobbklikk független portál, semmilyen szerződéses jogviszonyban nem áll a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal.”

Ugyanakkor Kálmán Mihály adatigénylésében több más kérdésre is választ várt, ezeket újra elküldte a minisztériumnak. Az adatigénylő azt szerette volna megtudni, kapnak-e a jobbklikk.hu szerzői és szerkesztői bármiféle juttatást a bloggal kapcsolatos, munkaidőben végzett tevékenységeikért; hogy megengedett-e a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az adatigénylésben megnevezett alkalmazottainak, hogy munkaidejüket a Jobbklikk blog írására, szerkesztésére, vagy a blog Facebook-lapján történő posztolásra fordítsák; valamint azt, hogy a minisztériumi dolgozók blogposztjai, illetve a blog maga a minisztérium hivatalos álláspontját képviseli-e.

A KIM ezeket a kérdéseket az adatigénylő kifejezett felszólítására egyértelműen válaszolta meg: „A 2012. június 15-i levelének 1-2-3. pontjában feltett kérdésére a válaszunk: nem.”

Egyértelmű volt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. válasza is Kis Emőkének, aki egy 2011. szeptember 27-i árverés részleteiről kérdezte az adatgazdát. A nyilvános árverésen Nyerges Zsolt egy 126 négyzetméteres szolnoki lakóház vételi jogát nyerte el. Az adatigénylő azt szerette volna tudni, hogy a kikiáltási árnál magasabb vagy alacsonyabb összegen kelt-e el az ingatlan, és hogy hányan vettek részt az árverésen. Az MNV válaszából (.pdf) kiderül, hogy az ingatlan a kikiáltási áron, azaz 21 millió forintért lett Nyerges Zsolt tulajdona. Csak ő licitált.


Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42