Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Tegnap a Fővárosi Törvényszéken a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a kormányzati sablont alkalmazva arra kérte a bíróságot, hogy állapítsa meg: az atlatszo.hu visszaél a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogával, amikor azt szeretné, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy jogszerűtlenül tagadta le az NFM a kezelésében lévő dokumentumot.
Történt ugyanis, hogy közérdekűadat-igényléssel (PDF) fordultunk a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz, hivatkozva a nálunk is közzétett levélre, amely szerint a Malév továbbélésére vonatkozóan szándéknyilatkozat született kínai befektetők és magyar állami szereplők között. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nemes egyszerűséggel azt állította, hogy ilyen dokumentum nem áll a rendelkezésére (megtagadás, PDF). Mivel ezt nehezen hittük el, a bíróságtól kértük, hogy állapítsa meg a megtagadás jogellenességét és kötelezze a Minisztériumot az adat kiadására (kereset, PDF).
Meglepetésre az alperes ellenkérelmében (ellenkérelem, PDF; feljegyzés, PDF; melléklet, PDF) becsatolt egy dokumentumlistát, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a kért szándéknyilatkozat a megtagadást követően három hétig még az ő birtokában volt, de azután átadta azt a Nemzetgazdasági Minisztériumnak. Mint aki jól végezte dolgát, arra hivatkozik, hogy az adatigénylést ezek után nem tudja teljesíteni, és barátságosan az NGM-hez irányított bennünket. Persze amikor a tárgyalás kezdetén felajánlottuk, hogy hozzájárulunk a per megszűnéséhez, ha a fellelt adatból kérnek egy másolatot az NGM-től és azt eljuttatják nekünk, az NFM azt állította, hogy ő is csak közérdekű adatigénylésként kérheti el az NGM-től a nekik átadott adatot. Amikor pedig az atlatszo.hu arra kérdezett rá, hogy miért tagadták meg az adatigénylést, ha egyszer náluk volt az adat, azzal érveltek, hogy az adat nem az NFM-nél volt, „csak az NFM épületében”.
Titkos forgatókönyv szerint dőlt a Malév
Gyűlnek a kérdőjelek a Malév felszámolása körül: Varga Jenő felszámolóbiztosnak nincs is irodája a felszámolásra kijelölt állami cég irodájában, összeférhetetlenségi aggályok is felmerülnek vele kapcsolatban, és senki nem hajlandó nyilatkozni. A háttérben viszont felsejlik Pintér Sándor belügyminiszter, az SCD Csoport, valamint a sármelléki repülőtér felszámolásának zűrzavaros története, amiben szintén Varga Jenő játszotta a főszerepet. Tovább a cikksorozatunkra.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tehát letagadta, hogy van nála ilyen irat, majd ezután visszavonhatatlanul megszabadult tőle. A tárgyalást megelőző napig nem árulta el a dokumentum tényleges sorsát, másnap azonban minket vádolt rosszhiszeműséggel, amiért a bíróságtól kértük annak kimondását, hogy az adatkezelők nem labdázhatnak az adatokkal, hogy lehetetlenné tegyék a bírósági jogérvényesítést. Ki is él vissza a jogaival?
Gáli Csaba
(Fotó: innen)
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!