akkugyár

„Ezzel a beruházással a jövő költözik be Gödre” – Orbánék eddig csak szépeket mondtak a Samsung akkugyáráról

A kormánytagok csupa szépet és jót mondtak a gödi akkugyárról az elmúlt 10 évben. Amikor a dolgozók mérgezéséről és a súlyos környezetszennyezésekről írt az Átlátszó, akkor hallgattak, az ellenzéki képviselőket rémhírkeltéssel vádolták, majd közpénz-százmilliárdokból támogatták a Samsung SDI fejlesztését. Orbán Viktor eközben csodáról és jövőről beszélt, Tuzson Bence a gödiek életének támogatását, valamint Göd fejlődését emlegette, Szijjártó Péter pedig az akkugyár gazdasági jelentőségét és a dél-koreai cégek elégedettségét hangsúlyozta.

„Magyarország, Göd városa és a Samsung egyaránt nyerni fog ezzel a gyárral. Mi, magyarok munkát, a vállalkozásaink megrendeléseket kapnak majd, a Samsung Európa legalacsonyabb adóit fogja fizetni, kiválóan képzett, kreatív munkaerő áll a rendelkezésére, és egy olyan országban erősíti a jelenlétét, amely a kutatás-fejlesztésben is az élre akar törni. Ilyen egy kölcsönösen jó üzlet.” – mondta a miniszterelnök a 2017-es gyáravatón. Aztán jöttek a problémák, de azokról Orbánék hallgatnak a mai napig.

Tuzson Bence 2014-től bábáskodott a projekt körül

A kormányzati honlapon közzétett beszámoló alapján a gödi akkugyár története majdnem 12 évvel ezelőtt, 2014 novemberében kezdődött, amikor Orbán Viktor miniszterelnök Koreában járt. Ott ugyanis Orbán találkozott Pak Gun Hje akkori elnökkel, valamint több koreai cég képviselőjével, továbbá „egyeztetett a Samsung vezetőivel, és letették a beruházás alapjait”.

Pak Gun Hje ellen 2016-ban tömegtüntetések törtek ki, miután kiderültek a korrupciós ügyei: egy barátnője kormányzati döntésekbe is beleszólhatott bármiféle hivatalos pozíció nélkül, és az elnök „támogatásokat” kért a barátnő alapítványainak dél-koreai cégektől – csak a Samsungtól többmilliárd forint értékben. Az elnököt 2017-ben leváltották, 2018-ban 24 év börtönre ítélték, de 2021-ben az új elnöktől kegyelmet kapott.

Az Orbán Facebook-oldalán közzétett galéria szerint a magyar miniszterelnököt a szöuli útra elkísérte Balog Zoltán akkori EMMI-miniszter, Hende Csaba akkori honvédelmi miniszter, Seszták Miklós akkori nemzeti fejlesztési miniszter, Szijjártó Péter külügyminiszter, és Varga Mihály akkori nemzetgazdasági miniszter. Továbbá ott volt velük Szöulban Tuzson Bence, Pest megye 5. OEVK (ahova Göd is tartozik) országgyűlési képviselője, aki akkoriban a Fidesz-frakció szóvivőjeként is tevékenykedett.

Ráadásul Tuzson nem csak simán a delegáció egy másodvonalas tagja volt a miniszterelnök Facebook-galériája szerint, hanem Orbán Viktor közvetlen közelében sétált egy dél-koreai fontosságokkal tartott tárgyalásra, ahol az asztalnál is helyet kapott Orbán mellett hárommal. A miniszterelnök Facebook-oldalára feltöltött szöuli videóban pedig benne van a samsungos találkozó is, és bár ott Tuzson nem látszik, a névtáblája jól kivehető (1:40-nél), tehát ő is ott ült a megbeszélésen.

Orban samsung szoul 2014 fb

Orbán Viktorék megbeszélése a Samsunggal Szöulban 2014. november végén (forrás: Orbán/Facebook)

A csoda, a jövő és a technológia fejlődés

A szöuli látogatás után bő másfél évvel, 2016. augusztus 30-án jelentette be Szijjártó Péter, hogy „százmilliárd forintos beruházással 600 új munkahelyet hoz létre a Samsung Gödön”. A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta akkor a gödi akkugyárról, hogy „a beruházással Magyarország még inkább a legfontosabb autógyártók látókörébe kerül”.

Dzsung Szeh Vung, a Samsung egyik alelnöke ugyanezen a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy „az üzemben – ahol a meglévő épületek mellé újabbakat is építenek –

a legfejtettebb gyártási technológia lesz, és nagy figyelmet fordítanak a környezetvédelemre”.

A dél-koreai cég gödi akkugyárát bejelentő sajtótájékoztatón felszólalt Tuzson Bence is, a térség (Pest megye 5. OEVK) országgyűlési képviselője, aki akkor kormányzati kommunikációért felelős államtitkár volt (jelenleg, 2023. augusztus 1-től igazságügyi miniszter). Tuzson azt mondta, hogy „a gyárral Magyarország komoly lépést tesz előre, hiszen egy újabb nagy volumenű beruházás jön létre, amely a jövő, az elektromobilitás felé mutat”, továbbá közölte, hogy „a beruházás Gödnek is a fejlődést jelenti, bevételt és munkahelyeket teremt. Mindemellett pedig Gödön nagy fejlesztések indulnak meg mintegy kétmilliárd forint értékben”.

Szijjártó Péter; Dzsung Szeh Vung

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Dzsung Szeh Vung, a Samsung egyik alelnöke a Külgazdasági és Külügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatójuk után 2016. augusztus 30-án. (Fotó: MTI/Soós Lajos)

A Samsung SDI gödi gyárát néhány hónappal később, 2017. május 29-én nyitotta meg Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán szokása szerint hosszú beszédet mondott, amelyben egekig dicsérte az ázsiai országot. Beszédében elhangoztak például olyan mondatok, hogy „Dél-Korea és cégei a minőség és innováció szimbólumát jelentik”, továbbá „amit Korea elért, és a világpiacon kiharcolt magának, egy lélegzetelállító sikertörténet”, illetve „Korea az elmúlt hatvan évben egy gazdasági csodát tett, és ez a csoda ma ismét itt van Gödön”.

Magyaridok 2017majus arcanum

A kormánypárti Magyar Idők cikke a gyáravatóról (forrás: Arcanum)

A gödi lakosokhoz szólva a miniszterelnök a gyáravatón kijelentette: „Ma elmondhatjuk az itt élőknek, hogy

az Önök városának és az itt élő embereknek, családjainak a jövője biztosítva van”.

Hozzátette: „Úgy látom, hogy a Samsunggal közösen megtaláltuk azt az utat és azt az ipari ágazatot, amivel hosszú évekre, sőt évtizedekre tudunk munkát, kenyérkereseti lehetőséget, így biztonságot adni az itt élő családoknak”, és az elektromos autókra utalva leszögezte: „ezzel a beruházással a jövő költözik be Gödre”.

Orbán azzal zárta a beszédét, hogy „Magyarország, Göd városa és a Samsung egyaránt nyerni fog ezzel a gyárral. Mi, magyarok munkát, a vállalkozásaink megrendeléseket kapnak majd, a Samsung Európa legalacsonyabb adóit fogja fizetni, kiválóan képzett, kreatív munkaerő áll a rendelkezésére, és egy olyan országban erősíti a jelenlétét, amely a kutatás-fejlesztésben is az élre akar törni. Ilyen egy kölcsönösen jó üzlet”.

Orban samsung 20170529 fb

Orbán Viktor a gödi akkugyárban 2017. május 29-én (fotó: Orbán/Facebook)

Két évvel a megnyitóünnepség után Szijjártó Péternek jutott a feladat, hogy a gödi akkugyárat magasztalja: 2019. október 10-én a külügyminiszter bejelentette, hogy „bővíti gödi akkumulátorgyártó üzemét mintegy 390 milliárd forintból a Samsung SDI, a beruházás 1200 új munkahelyet hoz létre”.

Szijjártó ekkor közölte, hogy „A beruházással eldőlt az is, hogy az új autóipari korszakban Magyarország lesz az európai autógyártás egyik fellegvára”, majd hozzátette, hogy „az autóipar új korszakának világtérképére került Göd a Samsung SDI korábbi beruházásával is”. Tuzson Bence, a térség országgyűlési képviselője, aki ekkor már a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára volt, azt mondta ennek a gyárbővítésnek a bejelentésén, hogy

„a beruházás technológiai fejlődést hoz, munkahelyeket teremt, jelentős helyi adóbevételt is jelent, valamint támogatja a helyiek életét”.

SZIJJÁRTÓ Péter; TUZSON Bence; Kim Vu Csan

Tuzson Bence fideszes országgyűlési képviselő, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Kim Vu Csan, a Samsung SDI Magyarország Zrt. gyártóközpontjának vezetője (b-j) a minisztériumban tartott sajtótájékoztató után 2019. október 10-én. (Fotó: MTI/Mónus Márton)

2020 júliusában Szijjártó Péter kiugrott Dél-Korea fővárosába, Szöulba, ahol a helyi külügyminiszterrel, valamint a kereskedelmi és külügyminiszterrel, továbbá az SK Innovation (aminek Komáromban van akkugyára), a Samsung SDI (a gödi akkugyár tulajdonosa), a Doosan Solus (Tatabányán gyárt rézfóliát autóakkumulátorokhoz) és a Hankook Tire (Rácalmáson van gumiabroncs-gyára) nagyvállalatok képviselőivel találkozott. A Magyarországon működő dél-koreai akkugyárak kapcsán Szijjártó ekkor elmondta, hogy

„Ezek a koreai vállalatok kifejezetten elégedettek a magyarországi körülményekkel,

kifejezetten nagyra becsülik a politikai stabilitást, a magyar emberek munkaszeretetét, hozzáértését és szorgalmát, és kifejezetten nagyra becsülik Európa legalacsonyabb adóit, köztük Európa legalacsonyabb társasági adóját”.

Szijjarto samsung szoul 20200727 fb

Szijjártó Péter a Samsung képviselőivel Szöulban 2020. július 27-én (fotó: Szijjártó/Facebook)

A szennyezések és mérgezések kiderülésekor hallgattak

Ezután egy darabig csend volt, a kormányzati honlapon nem tettek közzé semmilyen bejelentést a Samsung SDI-vel kapcsolatban. Pont abban az időszakban volt teljes a hallgatás a kormány részéről, amikor egymás után jelentek meg a dél-koreai cég által elkövetett súlyos szabálytalanságokról szóló cikkek az Átlátszón.

A gödi akkugyár működését folyamatosan figyelemmel követő kollégánk, Bodnár Zsuzsa például 2021 januárjában megírta, hogy bűzös víz folyt ki a gyárterületről a szomszédos földekre, de a hatóságok a szennyvízből nem vettek mintát – sőt, jegyzőkönyv sem készült az esetről. 2022 februárjában Bodnár Zsuzsa hivatalos dokumentumok alapján arról számolt be, hogy több mint száz tonna mérgező és tűzveszélyes anyagot találtak a gödi akkugyár egy olyan csarnokában, ahol nem  lehetett volna ilyesmi, mert ott hiányoztak vagy nem működtek a tűzjelző és tűzoltó berendezések, amelyek elengedhetetlenek ilyen anyagok kezeléséhez.

2022 májusában aztán egy független vizsgálat akkumulátorgyártáshoz használt mérgező oldószert (NMP-t) talált a gödi kutak vizében, 2022 júniusában pedig Bodnár megírta, hogy a Samsung SDI 23 munkavállalójának egészségét, testi épségét súlyosan és közvetlenül veszélyeztette, mert súlyos légszennyezésnek tette ki őket.

Nem záratták be

A dolgozók mérgezéséről, a környezet szennyezéséről és úgy általában a gödi akkugyár szabálysértéseiről érdeklődő ellenzéki képviselőket ekkoriban semmitmondó válaszokkal rázta le a kormány a parlamentben. Majd Szijjártó Péter 2022 októberében bejelentette, hogy „beruházásösztönzési és kereskedelemfejlesztési megállapodást köt Dél-Koreával Magyarország”.

Erről Ahn Duk-geun dél-koreai gazdasági miniszterrel állapodott meg a magyar külügyminiszter, de nem a szokásos irodai környezetben. Szijjártó hangsúlyozta, hogy „a személyes kapcsolatoknak és gesztusoknak nagy jelentősége van a keleti világban, ezért nem Budapesten formális körülmények között, hanem Dunakeszi egyik Duna-parti éttermében folytattak megbeszélést Ahn Duk-geun-al”. A helyszín a Csurgó Étterem volt, ahol a fotók szerint Szijjártóék széles mosollyal tárgyaltak egymással.

Szijjarto csurgoetterem 20221024 fb

Szijjártó Péter és Ahn Duk-geun a Csurgó étteremnél 2022. október 24-én (fotó: Szijjártó/Facebook)

Két hónappal ezután, 2022 decemberében, Bodnár Zsuzsa közadatigényléssel nagy nehezen megszerzett katasztrófavédelmi iratok alapján megírta, hogy addig 17 alkalommal bírságolták meg a Samsung SDI-t főként tűzvédelmi szabálysértések miatt. Az Átlátszó által akkor megszerzett, addig eltitkolt dokumentumok szerint például a gödi gyárban 2021 májusában 36 akkumulátor gyulladt ki, 2021 októberében pedig újabb tűz ütött ki a gödi akkugyárban, de a tűzvédelmi berendezések hiányossága mindkét esetben késleltette az oltást.

A Telex 2026. február eleji cikke szerint ekkoriban, a Fidesz 2022-es választási győzelme utáni hónapokban a Rogán Antal felügyelete alatt álló Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) titkos adatgyűjtést indított Samsung SDI-vel szemben, amelynek során azt vizsgálta, hogy valóban vannak-e a gödi akkugyárban a dél-koreai cég által bejelentetteknél súlyosabb problémák. A Telex szerint a polgári titkosszolgálat jelentése 2023 tavaszán került a kormány elé, és pont arról szólt, amiről korábban az Átlátszó cikkei: a cég rengeteg dolgozóját teszi ki mérgező és rákkeltő vegyi anyagok belélegzésének, a belső mérései rosszabbak a munkavédelmi hatóságnak megadottaknál, de a sorozatos bírságok ellenére

a Samsung semmit nem tett a problémák megszüntetéséért, és próbálja eltitkolni a dolgozók mérgezését.

A Telex információi szerint az AH vizsgálatának eredményei láttán több miniszter is a gödi akkugyár leállítása mellett érvelt politikai okokból (féltek az akkuipari beruházások elleni lakossági tiltakozások felerősödésétől és a Fidesz népszerűségének csökkenésétől), mások viszont gazdasági indokokkal (még több akkuipari beruházást akartak hazánkba hozni, hogy nőjön a gazdaság) érveltek a Samsung SDI mellett. Végül a gyár pártolói nyertek, a kormány nem záratta be a veszélyes gödi üzemet 2023 tavaszán.

ORBÁN Balázs; BORDÁS Gábor; VARGA Mihály; PINTÉR Sándor; ORBÁN Viktor; NAGY István; LÁZÁR János; SZALAY BOBROVNICZKY Kristóf

A háromnapos stratégiai kormányülés első napja a sopronbánfalvi kolostorban 2023. február 6-án.(fotó: 
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Újabb milliárdokkal támogatták közpénzből

Épp ellenkezőleg: pár hónappal ezután, 2023 szeptemberében Szijjártó már arról számolt be, hogy „az állam pénzügyi támogatásával megvalósuló valaha volt legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházást jelentette be Magyarországon a Samsung SDI, amelynek nyomán több tucat magas hozzáadott értékű munkahely jön létre”.

Elmondta, hogy a dél-koreai cég 22,5 milliárd forint értékű projektjéhez a kormány 5,5 milliárd forint támogatást ad közpénzből. „Ha nem vagyunk képesek elektromos autóipari beruházásokat hozni Magyarországra, akkor a magyar emberek tömegesen veszíthetik el a munkahelyüket” – közölte ekkor a hagyományos autók visszaszorulására utalva.

SZIJJÁRTÓ Péter; CSOJ, Jun Ho

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Csoj Jun Ho, a Samsung SDI ügyvezető igazgatója a vállalat beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a Külügyminisztériumban 2023. szeptember 7-én. (fotó: MTI/Kovács Attila)

Nem sokkal ezután, 2024 februárjában Bodnár Zsuzsa arról írt az Átlátszón hivatalos iratok alapján, hogy a gödi akkugyár 2019 és 2022 között 88 tonna mérgező hatású oldószert bocsátott ki a levegőbe. Emellett a Pest Vármegyei Kormányhivatal határozatai szerint az üzemben a rákkeltő nehézfémek megengedett mennyiségének sokszorosa volt kimutatható, ráadásul a dolgozók mérgező anyagoknak való kitettsége az évek során folyamatosan nőtt.

2021-ben és 2022-ben hét alkalommal összesen 133 fő, majd 2023-ban újabb 44 fő fokozott expozícióját állapították meg az akkugyárban. A 2021-es vizsgálatok szerint a munkahelyi levegőben a nikkel és a kobalt megengedett koncentrációja a határértékek tíz- és hússzorosa volt, a 2023 júniusi mérések szerint a nikkel mennyisége 250-szer nagyobb volt a megengedettnél.

A kormányzati honlapon ekkor is néma csend volt, senki nem nyilatkozott a Samsung SDI-ról semmit. Egészen tavaly nyárig nagy volt a hallgatás, amikor is Szijjártó Péter 2025. június 11-én átadta a gödi akkugyár 2023-ban bejelentett kutatás-fejlesztési beruházását. A külügyminiszter az ünnepségen többek között elmondta, hogy „a magyar kormány 2010-ben hirdette meg a keleti nyitási stratégiáját, amiről mostanra bebizonyosodott, hogy jó döntés volt, s így hazánk élen jár a kelet-nyugati együttműködésben, amelyet nem korlátozni, hanem támogatni és bátorítani kell”.

Kiemelte továbbá, hogy ők soha nem diszkriminálták a Magyarországon beruházó vállalatokat a nemzetiségük alapján:

„Nekünk egy dolog számít: a hozzánk érkező beruházó tartsa tiszteletben a magyarországi szabályokat, tartsa tiszteletben a törvényeket, és hozzon létre megbízható munkahelyeket”.

A kormányzati honlapon elérhető beszámoló szerint Szijjártó ekkor kijelentette azt is, hogy „a kelet-nyugati együttműködés akadályozása, ellehetetlenítése számos lehetőség elvesztését jelenti”. A külügyminiszter Facebook-bejegyzésében azt is leírta, hogy mire jó ez a beruházás: „Ennek a nyomán itt fogják fejleszteni azokat a módszereket, amelyekkel az elektromos akkumulátorok kapacitását lehet növelni, és azokat az eljárásokat, amelyekkel az elektromos akkumulátorok működése még biztonságosabbá, még környezetkímélőbbé tehető.”

Szijjarto samsung 20250611 fb

Szijjártó Péter (háttal) a gödi akkugyárban 2025. június 11-én (fotó: Szijjártó/Facebook)

Szerintük csak álhír és kamuügy

Azóta ismét semmi hír vagy közlemény a kormány részéről a Samsung gödi akkugyárával kapcsolatban. Tordai Bence függyetlen országgyűlési képviselő adatigénylésére a Miniszterelnöki Kormányiroda azt válaszolta, hogy egyszer „sem volt
kormányülés-napirenden, és nem is tárgyalt a kormány a gödi Samsung-gyárral kapcsolatos anyagot vagy előterjesztést”.

Orbán Viktor miniszterelnök pedig a Telex kérdésére a Samsung SDI szabálytalanságairól mindössze annyit válaszolt, hogy

„De az egy kamuügy”.

Szijjártó Péter külügyminiszter hasonlóan reagált az eseményekre: idén február elején, a Telex cikke után azt nyilatkozta, hogy a lap álhírt közölt, ezért pert indít ellene, és büntetőfeljelentést tett „aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt” Magyar Péter ellen. Magyar ugyanis a Telex cikke után arról írt a Facebook-oldalán, hogy Szijjártó „mindent tudott a gödi Samsung SDI gyárban történt mérgezésekről és szennyezésről”, és ő lobbizta ki, hogy ne zárják be a problémás üzemet.

Azt nem tudni, hogy az elmúlt másfél évben milyen szabálytalanságokat követett el a dél-koreai cég, ugyanis 2024 óta a kormányhivatal nem hajlandó kiadni a gödi akkugyárra vonatkozó tűzvédelmi és iparbiztonsági büntető határozatokat. A törvény szerint közérdekű adatnak minősülő dokumentumokért adatpert indítottunk, melynek első, perfelvételi tárgyalása 2026. február 25-én volt. Tóth Balázs, az Átlátszó jogásza elmondta a bíróságon, hogy álláspontja szerint amikor egy ilyen egyértelmű törvényi szabálynak nem tesz eleget egy hatóság – jelen esetben a Pest megyei kormányhivatal –, akkor hivatali visszaélést követ el.

A Samsungnak egyébként nem a gödi az első olyan botránya, amelyben a dolgozóit mérgezte: 2018 novemberében a cég elnézést kért, amiért a chip- és LCD- gyártó koreai üzemeiben dolgozó munkások az egészségkárosító munkakörülmények miatt rákot kaptak és sokan elhunytak közülük, vagy fejlődési rendellenességgel született a gyerekük. A botrány 2007-ben tört ki, végül a Samsung 11 évvel később jelentette be, hogy az áldozatoknak fejenként akár 150 millió von (115 ezer euró) kártérítést fizet.

Ujszo 20181127 arcanum

Új Szó, 2018. november 24. (forrás: Arcanum)

Erdélyi Katalin

A cikk elkészítéséhez az archív anyagokat az Arcanum adatbázisa szolgáltatta. Címlapkép: Orbán Viktor miniszterelnök (k), Dzsun Jong Hjun, a Samsung SDI vezérigazgatója (b) és Jim Gun Hjong dél-koreai nagykövet átvágja a nemzetiszínű szalagot a Samsung SDI gödi elektromos jármű akkumulátor gyárának nyitóünnepségén 2017. május 29-én. (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

5 000 Ft 10 000 Ft 20 000 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.

Támogatom PayPal-adománnyal

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42