médiaszereplés

A Szuverenitásvédelmi Hivatal 1,3 milliárdos költéséről beszélt a Klubrádióban kollégánk

Még az is lehet, hogy az Átlátszó – és persze a Klubrádió – miatt költ el 1,3 milliárd forintot a Szuverenitásvédelmi Hivatal kommunikációra és reklámra. Erről, a központi közbeszerzések működéséről és a Hivatal elleni perünkről beszélgetett a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában Katus Eszter, az Átlátszó újságírója.

Ahogy arról lapunk nemrég beszámolt, bár a Szuverenitásvédelmi Hivatal már eddig is 2,1 milliárd forintot költött kommunikációra és PR-ra, most újabb, ezúttal 1,3 milliárd forintos keretmegállapodást kötött a kormányközeli vállalkozó Balásy Gyula cégeivel ugyanezen célra.

Bár kommunikációra minden nagyobb állami szervezet látható összeget szán, a közpénzből működő szervezet szerint erre főként azért van szükség, mert fel kell venniük a harcot azokkal, akik szerintük „folyamatos imázsromboló tevékenységet végeznek” a hivatal ellen. Ebbe beletartozik a hazai és a nemzetközi sajtó is – így nyilván lapunk és a Klubrádió is.

Kollégánk a műsorban rámutatott, hogy a megbízás egy korábbi, 75 milliárdos keretmegállapodás terhére történik, amit tavaly kötött a Nemzeti Kommunikációs Hivatal Balásy Gyula két cégével, a New Land Media Kft.-vel és a Lounge Design Kft.-vel.

 

A beszélgetésben elhangzott az is, hogy mivel eddig is főként Balásy cégei intézték a Hivatal kommunikációját, nem kizárt, hogy azt a videót is ők készítették, amelyben többek között azzal vádolták az Átlátszót, hogy kémkedünk, egy külföldi nyomásgyakorló és befolyásszerző hálózat tagja vagyunk, és hírszerzési tevékenységet folytatunk.

Mivel ezek az állítások valótlanok, pert indítottunk a Szuverenitásvédelmi Hivatal ellen, amit első fokon meg is nyertünk. Az ítélet nem jogerős, miután a Hivatal fellebbezett.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

5 000 Ft 10 000 Ft 20 000 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.

Támogatom PayPal-adománnyal

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42