Gyermekvédelem és vagyonvisszaszerzés – Bodnár Zsuzsa a Flaszterben
Az új kormány ígéretei, tárlatvezetés a Karmelitában, a független sajtó feladatai a kormányváltás után: kollégánk a Magyar Hang közéleti vitaműsorában.
Az Átlátszó újságírója, Katus Eszter meghívást kapott a Magyar Hang Flaszter című műsorába, ahol Farkas Melinda lapszerkesztővel és Dévényi István újságíróval beszélgetett arról, hogy mit kér az EU és mit tesz a magyar kormány az Erasmus-ügyben, milyen hatásai vannak az áremelkedéseknek, és milyen alapvető gondok vannak a gyermekvédelemmel.
A polgári Magyar Hang hetilap 2020-ban döntött úgy, hogy nyomtatott példányaiban helyet ad más médiumok anyagainak is. Egyik szövetségesük oknyomozó portálunk, az Átlátszó lett. Így havonta egyszer, egy négyoldalas mellékletben publikáljuk az újságban az általunk feltárt ügyeket. A lap ennek kapcsán hívta meg kollégánkat, Katus Esztert a Flaszter című műsorba.
A Magyar Hang legfrissebb számában arról írunk, miért jelentkeztünk az Integritás Hatóság korrupcióellenes munkacsoportjába és eddig mit tapasztaltunk ott, hogyan futott zátonyra 2 év alatt egy félmilliárdos mintaprogram az Ormánságban, és melyik fideszes képviselő anyjának cégéhez került a csokonyavisontai gyógyfürdő.
Azt is megírtuk, hogy milyen problémát talált a magyar hulladékprogramban az OLAF, és azt is végigvesszük, hogyan hatottak eddig az uniós szakciók Oroszországra. Ezen cikkeink apropóján hívta meg a Magyar Hang kollégánkat, Katus Esztert a Flaszter című műsorba, ahol Farkas Melinda lapszerkesztővel és Dévényi István újságíróval beszélgettek.
A fenti témák mellett arról is szó volt a Flaszterben, hogy mi várható Erasmus-ügyben a kormány és az Európai Unió részéről, hogyan küzdenek a vállalkozások és a családok a rekordmagas inflációval, ki mit engedhet meg magának és mit nem, és milyen következményei vannak az alulfinaszírozottságnak a gyermekvédelemben.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogatom PayPal-adománnyalHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Az új kormány ígéretei, tárlatvezetés a Karmelitában, a független sajtó feladatai a kormányváltás után: kollégánk a Magyar Hang közéleti vitaműsorában.
Az akkufeldolgozók számára 2024 óta környezeti hatásvizsgálatot írtak elő, a korábban létesült üzemekben viszont jelenleg enélkül is folyhat a több ezer tonna veszélyes akkuhulladék kezelése.
Újabb területeket vásárol Gödön a Samsung SDI, az akkugyárban pedig nemcsak a tetőn, de a munkaterületeken is szennyez a gyártásban használt fekete por.
A beszélgetés itt meghallgatható.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!