Hazudik-e a miniszterelnök? – a Flaszter vendége volt Bodnár Zsuzsa
Bírósági per a Szuverenitásvédelmi Hivatal ellen, adatszivárgási "incidens", miniszterelnöki interjú. A Magyar Hang közéleti vitaműsorának vendége volt kollégánk.
Az Átlátszó szerkesztő-újságírója, Katus Eszter meghívást kapott a Magyar Hang Flaszter című műsorába, ahol György Zsombor főszerkesztővel és Dévényi István újságíróval beszélgetett a magyarországi szülészetekről, hogy mennyire konteó a „népbutatás”, hogy keressen-e annyit egy kukás, mint egy tanár, és hogy milyen a magyar ember.
A polgári Magyar Hang hetilap 2020-ban döntött úgy, hogy nyomtatott példányaiban helyet ad más médiumok anyagainak is. Egyik szövetségesük oknyomozó portálunk, az Átlátszó lett. Így havonta egyszer, egy négyoldalas mellékletben publikáljuk az újságban az általunk feltárt ügyeket. A lap ennek kapcsán hívta meg kollégánkat, Katus Esztert a Flaszter című műsorukba.
A Magyar Hang legfrissebb számában arról írunk, hogyan tűnt el egymilliárd forint uniós támogatás Zsanán, hol írták valójában a „nemzetközi hírügynökség” híreit London helyett, mennyi vízre lesz szüksége az egyre növekvő gödi Samsung-gyárnak, milyen szerződés alapján repkedhet Orbán Viktor a honvédség gépeivel, hogy miben különbözik a medián- és az átlagbér (és melyiknek van inkább köze a valósághoz), valamint, hogy miért nem állították még ki a 200 millió forintos Csodaszarvast a Postapalota udvarán.
A műsorban téma volt továbbá, hogy hol jobb szülni: az utcán vagy egy kórteremben, hogy milyen állapotok uralkodnak az egészségügyben és az oktatásban, hogy miért volt sikeresebb a kukások sztrájkja, mint a tanároké, és hogy miért tűnik egyre valóságosabbnak az az összeesküvés-elmélet, amely szerint direkt butítja a magyar embereket a kormány.
A teljes műsor itt visszanézhető:
Flaszter 208. – Orbánék kivonulnak
(null)
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogatom PayPal-adománnyalHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Bírósági per a Szuverenitásvédelmi Hivatal ellen, adatszivárgási "incidens", miniszterelnöki interjú. A Magyar Hang közéleti vitaműsorának vendége volt kollégánk.
Kollégánk Sarkadi Péter szerkesztővel és Zsuppán Andrással, a VálaszOnline újságírójával beszélgetett. Az adás itt újra meghallgatható.
Kollégánk a Magyar Hang vitaműsorában Dévényi István és Rézsó Vince újságírókkal tekintette át a hét közéleti eseményeit.
A Mészáros és Mészáros Zrt. az Országos Vízügyi Főigazgatósággal kötött szerződést iszapkotrásra egymilliárd forint értékben. Minden más részletet homály fed.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!