Hazudik-e a miniszterelnök? – a Flaszter vendége volt Bodnár Zsuzsa
Bírósági per a Szuverenitásvédelmi Hivatal ellen, adatszivárgási "incidens", miniszterelnöki interjú. A Magyar Hang közéleti vitaműsorának vendége volt kollégánk.
A Klubrádió műsorában az Átlátszó újságírója Dési János műsorvezetővel, valamint Bolgár Györggyel és Gáti Júliával beszélte át az elmúlt hét legfontosabb hazai és nemzetközi eseményeit.
A Hetes Stúdió című műsor április 30-i adásában Dési János műsorvezető vendégeivel, Bolgár Györggyel, Gáti Júliával, és Szopkó Zitával, az Átlátszó újságírójával több közéleti témát is megvitatott.
A közel egyórás adásban szó volt többek között arról, hogy meddig húzódhat el az orosz-ukrán háború, hogy Orbán Viktornak üzent a Vidnyánszky Attila által szervezett színházi fesztiválon a Vilniusi Városi Színház társulata, de a beszélgetés résztvevői az ellenzéki pártokról is kifejtették véleményüket a parlament alakuló ülésének apropóján.
A fentiek mellett a résztvevők a koronavírus-járványról, az egészségügyi dolgozók helyzetéről, a közérdekű adatok eltitkolásáról beszélgettek, de az is téma volt, hogy az Európai Bizottság megindította a jogállamisági eljárást Magyarországgal szemben.
A Hetes Stúdió április 30-i adása visszahallgatható a Klubrádió honlapján és YouTube-csatornáján is:
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogatom PayPal-adománnyalHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Bírósági per a Szuverenitásvédelmi Hivatal ellen, adatszivárgási "incidens", miniszterelnöki interjú. A Magyar Hang közéleti vitaműsorának vendége volt kollégánk.
Kollégánk Sarkadi Péter szerkesztővel és Zsuppán Andrással, a VálaszOnline újságírójával beszélgetett. Az adás itt újra meghallgatható.
Kollégánk a Magyar Hang vitaműsorában Dévényi István és Rézsó Vince újságírókkal tekintette át a hét közéleti eseményeit.
A Mészáros és Mészáros Zrt. az Országos Vízügyi Főigazgatósággal kötött szerződést iszapkotrásra egymilliárd forint értékben. Minden más részletet homály fed.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!