médiaszereplés

A Gyulafirátóton épülő katonai bázisról beszélt Szopkó Zita a Partizán műsorában

Tavaly jelent meg a hír a Honvédelmi Minisztérium oldalán, hogy háromezer katona ideiglenes elszállásolására alkalmas katonai bázis épül a Veszprém megyei Gyulafirátót határától hét-nyolcszáz méter távolságban. Kiderült, hogy már évek óta folyik a tervezgetés, és a helyszínről 2019-ben állapodtak meg, a helyiek azonban állítják, ők csak tavaly februárban, véletlenül szereztek tudomást a projektről. Szopkó Zita a Partizán agitPOP című műsorában beszélt a részletekről.

Az Átlátszón is beszámoltunk arról tavaly márciusban, hogy nagy port vert fel a Gyulafirátót Faliújság elnevezésű, nagyjából háromezer tagot számláló Facebook-csoportban az a helyi lakostól származó hír, hogy alig két nap leforgása alatt 26 hektárnyi erdőt irtottak ki a település keleti részén. Ekkor még csak találgatások folytak arról, hogy mi lehet a fakivágás oka, egy héttel később azonban a Magyar Honvédség honlapján megjelent a hír, hogy a település határától 700-800 méterre a Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központ (MH BHK) kezelésében levő új katonai bázis épül.

A tervezett beruházás erős tiltakozást váltott ki a helyiek többségéből: azt sérelmezték, hogy kész tények elé állították őket, ráadásul a lő- és gyakorlótér miatti zajhatások már korábban is okoztak konfliktusokat a lakosok és a katonák között. Június elején például hetekig tartó, éjszakába nyúló nemzetközi hadgyakorlatok zavarták meg a helyiek nyugalmát, akik attól tartanak, hogy a bázisépítés után csak tovább fog romlani a helyzet. A bázis ugyanis gyakorlatilag egy több tízmilliárdból épülő katonaváros lesz, hiszen 2-3 ezer magyar és külföldi katona ideiglenes, pár hétig történő elhelyezését, illetve különféle katonai járművek tárolását teszi majd lehetővé. A tervek szerint a munkálatok első üteme 2023-ra fejeződik be.

A tiltakozás eredményeként június végén lakossági fórumot tartottak a beruházás ügyében, amin az Átlátszó is részt vett. Mint megírtuk, konkrét válasz vagy ígéret nem érkezett a lakosok kéréseire, az azonban kiderült, hogy a Gyulafirátót melletti területet két éve, 2019-ben fogadták el, 2020. február elején pedig egy tájékoztatón is beszélt a honvédség a tervezett beruházásról – erről azonban a jelek szerint a lakosság nagy része, illetve a fideszes polgármester sem tudott.

Két éve dőlt el, hogy katonai bázis épül Gyulafirátót mellé, csak a helyieknek nem szóltak | atlatszo.hu

„Sokan NATO-bázisnak nevezik, de ez egy magyar beruházás, amit a NATO is támogat” – mondta el a honvédelmi miniszter, aki hozzátette azt is, hogy 2016-ban, a varsói NATO-csúcson került szóba először a nemzetközi tábor Magyarországon történő elhelyezése. Ezután kezdték meg az erre alkalmas helyszín keresését, a Gyulafirátót melletti területet végül két éve, 2019-ben fogadták el.

A fórumon megfogalmazódott az az igény, hogy a várostól távolabb, észak-északkeleti irányba tegyék a beruházást. Veszprém önkormányzata az ellenzék javaslatára kezdeményezte is ezt a kormánynál, novemberben azonban kiderült: nincs lehetőség a beruházás helyszínének módosítására, így az a tervezett helyen, a város határától kevesebb mint egy kilométerre fog megépülni.

Az országgyűlési választásra készülve a Partizán február végén országjáró turnéra indult egy kamionba telepített stúdióval. Március 25-én, a roadshow zárónapján Balatonfüredről jelentkezett be a stáb, ami az ukrajnai háború fejleményeit követően a nyugat-magyarországi NATO-fejlesztésekkel foglalkozott. A gyulafirátóti katonai bázisépítéssel foglalkozó cikkeink szerzője, Szopkó Zita beszélgetett a részletekről Gulyás Mártonnal és Balogh Zsófiával. A felvétel itt visszanézhető, kollégánk 31:10-től látható.

 

Adj szja 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka! Átlátszónet Alapítvány: 18516641-1-42 from atlatszo.hu on Vimeo.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2