honvédelem

Két éve dőlt el, hogy katonai bázis épül Gyulafirátót mellé, csak a helyieknek nem szóltak

Június 28-án lakossági fórumot tartottak a Gyulafirátót mellé épülő katonai bázis ügyében. Kiderült, hogy már évek óta folyik a tervezgetés, a helyszínről 2019-ben állapodtak meg, a helyiek azonban állítják, csak idén februárban, véletlenül szereztek tudomást a projektről. A Honvédelmi Minisztérium (HM) szerint tavaly már beszéltek a környékbelieknek a több tízmilliárdos beruházás terveiről, a birtokunkba került és a HM által emlegetett február 24-i tájékoztatóra készült prezentáció azonban egy szót sem ejt a háromezer férőhelyes bázisról.

Ahogy arról március elején beszámoltunk, a Veszprémhez tartozó Gyulafirátót lakosai csak egy véletlen folytán, 25 hektár erdő kiirtása után szereztek tudomást arról, hogy a már régóta használatban lévő honvédségi lő-, és gyakorlótér mellé egy katonai bázis fog épülni alig 750 méterre a településrész határától.

Meglepetés: véletlenül tudta meg a lakosság, hogy katonai bázis épül Gyulafirátóton

Több mint 25 hektár erdőt irtottak ki február elején Gyulafirátóton azért, hogy új katonai tábor épülhessen a lő- és gyakorlótér mellé. A helyiek felháborítónak tartják, hogy csak a munkálatok megkezdésekor, véletlenül szereztek tudomást a projektről.

A tervezett beruházás erős tiltakozást váltott ki a helyiek többségéből, sokan azt sérelmezték, hogy kész tények elé állították őket, ráadásul a lő- és gyakorlótér miatti zajhatások már korábban is okoztak konfliktusokat a lakosok és a katonák között legutóbb például múlt hónapban.

„Mintha háborúban lettünk volna” – amerikai invázió és NATO-bázisépítés Veszprém környékén

Hetekig tartó, éjszakába nyúló nemzetközi hadgyakorlatok zavarták meg május közepén a Veszprém környékiek nyugalmát. Az elcsigázott lakók attól tartanak, a pár hónapja belengetett katonai bázisépítés csak rontani fog a helyzeten.

2,5 órás fórum, minimális újdonsággal

Az előzmények fényében nem meglepő, hogy sokan várták, hogy sor kerüljön a lakossági fórumra, amit az Élhetőbb Rátótért Egyesület szervezett meg június 28-án, és amelyre lapunkat is meghívták. A találkozón Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Ovádi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Porga Gyula, Veszprém fideszes polgármestere, Katanics Sándor, veszprém DK-s képviselője, valamint a Magyar Honvédség, többek között a frissen megválasztott Ruszin-Szendi Romulusz parancsnok vett részt.

Benkő Tibor elmondta, „azért jöttünk el a fórumra, hogy beszéljünk arról: hogyan tudnánk együttműködni”. Ez azonban nem teljesen valósulhatott meg. A helyiek által felvetett kérések kapcsán (szó esett az esetleges kompenzáció lehetőségéről, a 82-es elkerülő megépítéséről, illetve arról, hogy szükség lenne egy egységes lőtérhasználati szabályozásra) ugyanis kiderült a fórumon, hogy

Magyarországon nincs törvény a lő- és gyakorlóterek használatának szabályozásáról.

Így konkrét válasz, ígéret nem igazán érkezett.

A lakossági fórum résztvevői (forrás: honvedelem.hu)

2019-ben állapodtak meg a helyszínről

Az egyértelműen kiderült a tájékoztatóból, hogy a gigaberuházás várhatóan 2-3 ezer magyar és külföldi katona ideiglenes elhelyezésére szolgál majd. Vagyis hirtelen megduplázódhat a gyulafirátótiak száma (Veszprém városrészének lakossága körülbelül 3 ezer fő) még akkor is, ha – ahogy azt a Honvédemi Minisztérium több alkalommal is igyekezett hangsúlyozni – a katonák csak ideiglenesen, 3-4 hétig tartózkodnának a bázis területén.

„Sokan NATO-bázisnak nevezik, de ez egy magyar beruházás, amit a NATO is támogat” – mondta el a honvédelmi miniszter, aki hozzátette azt is, hogy 2016-ban, a varsói NATO-csúcson került szóba először a nemzetközi tábor Magyarországon történő elhelyezése. Ezután kezdték meg az erre alkalmas helyszín keresését, a Gyulafirátót melletti területet végül két éve, 2019-ben fogadták el.

A bázis Gyulafirátót és Hajmáskér között, Gyulafirátóttól 750 méterre fog elhelyezkedni (forrás: Youtube, Magyar Honvédség)

A honvédelmi miniszter elmondása szerint ezt követően Vokla János ezredes 2020. február 24-én tartott egy lakossági tájékoztatót, amikor beavatták a résztvevőket az év során várható gyakorlatok részleteibe, illetve szó esett arról is, hogy „tervbe van véve a bázis”, vagyis közel 1,5 éve nyilvánosságra került a beruházás terve.

 „Porszem került a gépezetbe”

Erről azonban a jelek szerint a fórumon jelen lévő közel 100 helyi egyáltalán nem tudott, ahogyan a polgármester is azt állította, hogy nem kapott tájékoztatást a beruházásról. Porga Gyula ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a helyieknek a rendszerváltás óta nem volt komolyabb gondjuk a közelben lévő lő- és gyakorlótérrel, most azonban „porszem került a gépezetbe”.

A honvedelem.hu ugyanakkor arról ír, hogy nem csak egy alkalommal került sor egyeztetésre az érintett településekkel. A lapnak Bolobás Péter százados, az MH BHK Szimulációs Gyakorló- és Kiképző Központ Összfegyvernemi Kiképző és Döntnöki Alosztályvezető helyettese elmondta, hogy

„a helyi és megyei illetékes hivatalok képviselőivel, illetékeseivel többször is személyesen egyeztettek a munkálatok megkezdéséről”.

A beruházást övező hallgatással kapcsolatban megjelentek olyan vélemények is, hogy a 2019-es önkormányzati választás állhat a háttérben, mivel sejthető volt, hogy a lakosság nem fogja kitörő örömmel fogadni azt. (Porga Gyula 2010 óta Veszprém polgármestere, a legutóbbi, 2019. őszi önkormányzati választáson alig kétezerrel szerzett több szavazatot az ellenzéki összefogás támogatásával induló Katanics Sándornál.)

Időrend:
– 2019. március 20
-án a településrész fideszes önkormányzati képviselője, Czaun János képernyőfotók tanúsága szerint a Gyulafirátót faliújság nevű Facebook-csoportban tételesen cáfolta a „NATO-bázis” építéséről szóló híreket (a poszt azóta törölve lett);
– 2020. február 24. a MH BHK megtartotta Várpalotán a 2020-as évi kiképzési rendezvényekről szóló tájékoztatóját;
február 29-én a honvedelem.hu rövid hírt közölt a pár nappal korábbi várpalotai eseményről, amiben arról ír, hogy „az idei év kiképzési rendezvényeiről tartottak tájékoztatót”. A veszprémi lapok szintén hasonló módon tudósítottak az eseményről;
márciusban küldték el az önkormányzatnak az építésügyi hatósági eljárás megindításáról szóló értesítőt;
decemberben tartották meg az erdőkitűzési bemutatót, amelyen a honvedelem.hu cikke szerint „a település vezetői mellett a Verga Zrt. és a Veszprém Megyei Kormányhivatal illetékesei is jelen voltak”;
– 2021. február 7. megjelent az a Facebook-poszt a csoportban, amiből kiderül: tévedésből 26 hektár magánerdőt vágtak ki;
– a honvedelem.hu február 15-én számolt be elsőként a beruházásról;
február 25. Benkő Tibor válaszolt Porga Gyulának, és azt írja, véletlenül nem a polgármesternek címezték a már említett, 2020 márciusi értesítőt, így őt személyesen nem értesítették;
– április 1. sor került az első találkozóra a katonai bázisépítés ügyében Benkő Tibor, Ovádi Péter, Porga Gyula, Katanics Sándor, illetve az Élhetőbb Rátótért Egyesület elnöke között;
június 28. megtartották a lakossági fórumot.

Kérdőjelek a tavaly februári tájékoztató körül

A Honvédelmi Minisztérium több alkalommal utalt arra, hogy a 2020. februári, Várpalotán megrendezett éves tájékoztatón a környékbeli polgármesterek és önkormányzati képviselők hallhattak a bázisépítés terveiről, ezért megpróbáltunk utánajárni, hogy mi is történt pontosan a másfél évvel ezelőtti eseményen.

Az eseményre kiküldött meghívó csak a 2020-as évi kiképzési rendezvényekről tesz említést, de a találkozón levetített prezentációt is sikerült megszereznünk.

A prezentáció hónapokra lebontva számol be a 2020-ban várható katonai gyakorlatokról és egyéb programokról, azonban egy szóval sem említi a bázisépítést.

Kerestük a Honvédelmi Minisztériumot is, hogy tisztázzuk a látszólagos ellentmondást, és azt is megkérdeztük, elérhető-e bármilyen dokumentum, ami alátámasztja, hogy gyakorlatilag másfél éve nyilvánosságra kerültek a katonai bázis tervei. Cikkünk megjelenéséig azonban nem érkezett válasz kérdéseinkre.

Emellett írtunk pár környékbeli polgármesternek is, akik a MH BHK Facebook-oldalára feltöltött fotók tanúsága szerint részt vettek ezen a rendezvényen. Volt, aki szinte azonnal válaszolt, hogy nem emlékszik, hogy volt-e erről tájékoztatás, ám amikor ezt követően arról érdeklődtünk, hogy mikor szerzett tudomást a katonai bázisépítésről, már nem kaptunk visszajelzést.

Jegyzőkönyv sem készült

Kerestük Katanics Sándort is, akitől megtudtuk, hogy alig pár hónappal ezelőtt beszélt olyanokkal, akik  részt vettek a már említett tavalyi tájékoztatón, de ők sem emlékeztek arra, hogy lett volna szó a katonai bázisról. „Olyannal is beszéltem, aki átnézte az akkori írásos feljegyzéseit, de ő is azt erősítette meg, hogy nem került elő a tájékoztatón a téma és ha előkerült volna, akkor ő arra felfigyel, hiszen érinti a térséget egy ilyen nagyságrendű fejlesztés” – fejtette ki a képviselő.

Katanicstól azt is megtudtuk, hogy az idei, 2021-es kiképzési tervet ismertető rendezvény után kapott jegyzőkönyvet, így arra kérte az Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központot (MH BHK) hogy továbbítsák neki a tavalyi rendezvény jegyzőkönyvét is.

Ennek azonban nem tudtak eleget tenni, az MH BHK arról tájékoztatta a képviselőt, hogy „a korábbi években nem készült írásos feljegyzés a Polgármesteri tájékoztatókról”.

A helyiek azt szeretnék, ha távolabb épülne meg a bázis

A lakossági fórumon kérdezni is lehetett a résztvevőktől, ezzel a lehetőséggel jó pár rátóti lakos élt. „Szerintem föl sem tudják mérni, mi a mi problémánk. Ezt a katonai bázist itt önök tényleg meg akarják valósítani? Mert akkor semmi értelme, hogy mi itt legyünk” mondta egyikük.

Többen említették a korábbi sérelmeket is, ami a gyakorlatozásból eredő porral és erős zajhatásokkal függ össze, sőt, a múlt hónapban tartott nemzetközi gyakorlatozás is előtérbe került, amikor este 11-kor is előfordult lövöldözés. Ruszin-Szendi Romulusz erre válaszként közölte, hogy

„a migránsok nem 8-ól 4-ig jönnek be az országba”, ezért a gyakorlatozást sem tudják kizárólag akkor megvalósítani,

hiszen minden helyzetre fel kell készíteni a katonákat.

Hozzátette ugyanakkor, hogy mindent megtesznek azért, hogy a lehető legkevésbé zavarják a lakosokat. Arról is szó esett, hogy a tábor nem jelent majd lényegi változást a környéken élők számára, mert nem lesz több hadgyakorlat vagy nagyobb zajhatás.

A lakossági fórumon nagyjából százan vettek részt (forrás: honvedelem.hu)

Felmerült az az igény is, hogy a várostól távolabb, észak-északkeleti irányba tegyék a beruházást. Benkő Tibor gyorsan lezárta a kérdést: „amire 3 év alatt terv készült, azt máshová nem lehet tenni”. Arra a felvetésre, hogy miért nem a tervek véglegesítése előtt tartottak tájékoztatót a beruházásról, Benkő azt felelte, hogy ő csak azért tud felelősséget vállalni, ami az „ő idejében” történt. A minisztert egyébként 2018-ban nevezték ki.

A találkozó után egy héttel, július 6-án újra előtérbe került a bázisépítés. A veszprémi ellenzéki képviselők sajtótájékoztatón jelentették be, hogy rendkívüli önkormányzati ülés összehívását kezdeményezik. „Nem a tervezett bázis megvalósítása ellen van kifogásunk” mondta el Hartmann Ferenc frakcióvezető.

„Azt kérjük, a városvezetés kezdeményezze a Kormánynál, hogy a Veszprém-Gyulafirátót városrész mellett építeni tervezett katonai bázis a településrésztől a lehető legtávolabb valósuljon meg.”

Katanics Sándor a sajtótájékoztatón azt is megjegyezte, hogy nem érti, miért nem volt szó már korábban a bázisépítésről, főleg annak fényében, hogy 2019 augusztusában a honvédelmi miniszter Veszprémben ismertette a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programot a Veszprém Megyei Kormányhivatalban. Az eseményen többek között Porga Gyula is részt vett.

Szopkó Zita

Címlapkép: Látványterven a gyulafirátót mellé tervezett katonai bázis. Forrás: Youtbe, Magyar Honvédség.

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás