Hiába állapították meg a nyomozó hatóságok, hogy a 2019-es önkormányzati választások előtt csak azért létesítettek többen fiktív lakcímet a Baranya megyei Csebényben, hogy ott egy adott személyre leszavazhassanak, a Fidesz-kormány által elfogadott törvénymódosítás miatt ez ma már nem számít bűncselekménynek. Ezért a Szigetvári Járásbíróság megszüntette az eljárást többrendbeli közokirat-hamisítás miatt több személlyel szemben. Ez a precedens értékű „ítélet”, és persze a közelgő országgyűlési választások adták az aktualitását legújabb podcast-adásunknak, amelyben Döbrentey Dániel Választási Jogi Program koordinátorral, a TASZ munkatársával, valamint László Róberttel, a Political Capital választási szakértőjével beszélgettek az Átlátszó újságírói, Katus Eszter és Zubor Zalán.
A törvénymódosítási javaslatot, amelyre hivatkozva a Szigetvári Járásbíróság megszüntette az eljárást, több más javaslattal együtt tavaly ősszel nyújtotta be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A TASZ és a Political Capital már a módosítás elfogadásakor rámutatott, hogy az új szabály az eddigieknél is szélesebb kapukat nyithat a voksturizmus előtt. Azonban nem ez az egyetlen módja annak, hogy befolyásolhatóak legyenek a választási eredmények.
A beszélgetés során így szó esett a választás napját megelőző csalási lehetőségekről (voksturizmus, manipuláció a választókerületek határaival, manipuláció a levélszavazatokkal) és a választás napján gyakori taktikákról (buszoztatás, láncszavazás, stb).
Arra a kérdésre, hogy a voksturizmus hány szavazóval hozhat többet, László Róbert így válaszolt:
„(…) Harminckét településen 4-5 ezer ember lehet, aki kifejezetten ezzel a céllal van bejelentve fiktív lakcímeken. Most már nem fiktív, mert ma már a lakcímtől nem is várjuk el, hogy valódi legyen. (…) De én el tudom képzelni, hogy tízezres nagyságrendről beszélünk. Viszont ami az úgynevezett billegő körzeteket illeti, nem ez volt a motiváló erő. Jellemzően az ukrán határ környékén vannak ezek a települések, ahol sokan vannak, illetve román határ menti települések is vannak, és alig van néhány olyan település, ami ennél beljebb helyezkedik el. És ezek azért jellemzően olyan választókerületek, ahol egyébként a Fidesznek a jelöltje egész biztosan elhozza a mandátumot így is-úgy is. Úgyhogy »csak« listás ágon hasznosulnak ezek a szavazatok érdemben.”
A választókerületek manipulálását László Róbert így ismertette:
„Tereld minél kisebb választókerületekbe a sajátjaidat és minél nagyobb választókerületekbe az ellenfeleidet.”
Miért? Mert a kisebb valasztókerületben kevesebb választópolgár tudja megválasztani az ugyanolyan mandátummal bíró egyéni kepviselőt, mint a nagyobb választókerületben, ahol sokkal több választó dönt a mandátumról.
A 2011-ben újrarajzolt választókerületek a korábbi két választáson kevésbé befolyásolták a végeredményt, de az idei választásokon akár döntő szerepe is lehet. A Political Capital szakértője így fogalmazott:
„a kerülettérkép-manipuláció az nagyon nyilvánvalóan a mindenkori jobboldali pártoknak kedvez. Ezek persze elavulhatnak az évek során, 2011-ben rajzolták meg, átalakul a pártrendszer, kicsit kockázatos, hogy ez merre billen el, de az elég valószínű, hogy a baloldali pártoknak ez soha nem lesz kedvező.
Az is igaz, hogy ez csak szoros eredménynél számít. 2014-ben, 2018-ban semmi hatása nem volt a végeredményre a kerülettérképnek, most viszont szoros eredmény néz ki, és ennek az a hatása, hogy egy-két-három százalékpontos ellenzéki előnyt még vissza tud billenteni ez a kerülettérkép.”
Térképek a választópolgárok 2022-es számáról
„A levélszavazók viszont – ha szóba hozhatom –, ott halottak vannak a névjegyzékben konkrétan… Ez nem véletlenül van így. Ez a Fidesznek így jó, ahogy van. Nekik az a kincs, hogy valaki egyszer már regisztrált, és nem akarják azt, hogy minden egyes választás előtt újra kelljen egy ilyen adminisztratív akadályon átmennie a külhoni magyaroknak, és ezért nem hozza meg ezt a pontosítást, hogy minden választás előtt meg kéne erősíteni a regisztrációt. Ezt nem teszi meg. Egyszer regisztrált valaki, az tíz évig jó” – mutatott rá László Róbert.
Arra viszont, hogy a 2018-as választást befolyásolta-e a rendszer leállása, mindkét szakértő nemmel válaszolt. Ugyanakkor a kampánycsend tekintetében már különböző álláspontot képviseltek.
Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel az Átlátszónet Alapítványnak küldött rendszeres PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10. Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Mong Attila egykori főszerkesztő-helyettes az oknyomozó újságírás múltjáról, jelenéről és a következő 15 év legfontosabb kihívásairól beszélgetett Solti Hannával.
Milyen politikai célokat szolgált az MCC, a Batthyány Lajos Alapítvány, a Danube Institute vagy az Alapjogokért Központ, amikbe közpénzmilliárdokat öntött a Fidesz?
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!