A Magyar Hang Flaszter című műsorának vendége volt kollégánk, Katus Eszter
2
Katus Eszter, az Átlátszó szerkesztő-újságírója meghívást kapott a Magyar Hang hetilap Flaszter című műsorába. Kollégánk Dévényi Istvánnal és György Zsomborral, a Magyar Hang munkatársaival többek között arról beszélgetett, milyen hatásai lehetnek az önkormányzati bérlakásokkal kapcsolatos új törvényjavaslatnak, ki és miért szavazna most a Fideszre vagy épp az ellenzékre, és hogy „belefér-e” az, ha Rákay Philip 47 millió forintos terepjáróval közlekedik.
Nélküled nincsenek fontos sztorik – adód 1 százalékát ajánld fel az Átlátszónak!
Nemcsak az olvasók, de gyakran maguk a sajtóorgánumok is buborékba zárják magukat: csak a saját olvasóikkal-támogatóikkal kommunikálnak és állnak kapcsolatban, valamint a tartalmakat is elsősorban nekik gyártják.
Ezen próbál változtatni a polgári Magyar Hang hetilap, amikor úgy döntött, nyomtatott példányaiban helyet ad más médium anyagainak is. Egyik szövetségesük oknyomozó portálunk, az Átlátszó lett, és havonta egyszer, egy négyoldalas mellékletben publikálja az általunk feltárt ügyeket.
Nemcsak az olvasók, de gyakran a sajtóorgánumok is buborékba zárják magukat: csak a saját olvasóikkal-támogatóikkal kommunikálnak és állnak kapcsolatban, és a tartalmakat is elsősorban nekik gyártják. Ezen próbálunk most változtatni. A Magyar Hang ezentúl havonta egyszer kiad egy mellékletet, amely a legjobban sikerült Átlátszó-cikkek válogatását tartalmazza. Az első szám már kapható az újságárusoknál.
Többek között utóbbiról beszélgetett a Magyar Hang heti rendszerességgel jelentkező Flaszter című műsorában Katus Eszter, az Átlátszó szerkesztő-újságírója Dévényi Istvánnal és György Zsomborral, a Magyar Hang munkatársaival.
De szó volt még arról is, milyen hatásai lehetnek az önkormányzati bérlakásokkal kapcsolatos új törvényjavaslatnak, ki és miért szavazna most a Fideszre vagy épp az ellenzékre, és hogy a magyar média helyzete hogyan romlott tovább a veszélyhelyzet alatt.
A Flaszter május 13-i adása. Dévényi István ezúttal Katus Eszterrel, az Átlátszó újságírójával és György Zsomborral, a Magyar Hang főszerkesztőjével beszélge…
Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A Mészáros és Mészáros Zrt. az Országos Vízügyi Főigazgatósággal kötött szerződést iszapkotrásra egymilliárd forint értékben. Minden más részletet homály fed.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!