médiaszereplés

Kollégánk az ágyszámokért indított perünkről beszélt a Klubrádió esti műsorában

Nemrég számoltunk be arról, hogy a Szegedi Tudományegyetem nem adta ki közadatigénylésünkre, hogy a koronavírus előtt mennyi volt a kórházi ágyaik kihasználtsága, ezért a TASZ segítségével pert indítottunk az adatokért. Segesvári Csaba kollégánk az Esti gyorsban mondta el az ügy részleteit.

Április végén közadatigénylést küldtünk a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE), hogy megpróbáljuk feloldani a kórházi ágyak koronavírus miatti felszabadításával kapcsolatos ellentmondásos számokat.

Igénylésünkben azt kérdeztük, hogy 2019. évben, valamint 2020. április 23-ig az SZTE Szent Györgyi Albert Klinikai Központ fekvőbeteg ellátásban résztvevő szervezeti egységei, hónapra lebontva mennyi finanszírozott ággyal működtek, abból mennyi volt a használt, mennyi volt az üres.

Erre válasz helyett egy kérdéssort kaptunk. Az SZTE 20 pontot sorolt fel, azzal, hogy pontosítsuk az adatigénylést. Többek között azt kérdezték, hogy szerintünk “ápolási napnak számít a felvett, de 24 órán belül meghalt beteg”, valamint, “hogyan kezelje a statisztika, ha TAJ-többszöröződés van”, és az adathalmazba “beleszámít az  újszülöttek ellátása”. Hangsúlyozták, “a fenti tárgyú közérdekű adatigénylésének teljesítése során felmerülő összesített munkaerő-ráfordítás költsége a pontosítást követően kerül meghatározásra.”

Mivel az általunk kért adatokat az SZTE köteles minden évben lejelenteni a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek (NEAK), és ezt 2018-ban meg is tette, adatigénylésünkben nem speciális, csak külön energiával előállítható/összegyűjthető adatokra vonatkozik. Ugyanazt kértük, amit az SZTE egyébként is kötelezően lead a NEAK-nak. Az egyetem azonban nem adta ki ezeket a friss számokat arra hivatkozva, hogy döntéselőkészítést alapoznak meg. Mi nem értünk egyet ezzel, ezért a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével pert indítunk az ágyszámokért.

 

Közadatok helyett húszpontos visszakérdezést kaptunk, ágyszámokért pereljük az SZTE-t

„Ápolási napnak számít-e a felvett, de 24 órán belül meghalt beteg?” – többek között ezt kérdezte az egyetem, amikor áprilisban a koronavírus kapcsán az ágyszámok felől érdeklődtünk. Amikor megírtuk, hogy csak a kötelező adatszolgáltatást kérjük, azt írták: nem válaszolnak, mert az döntéselőkészítéshez kell.

Cikkünk szerzője, Segesvári Csaba az ügy részleteiről beszélt a műsorvezetővel a Klubrádió esti műsorában július 10-én, pénteken. A beszélgetés itt visszahallgatható:

Ha már egyszer itt vagy…Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2