Hazudik-e a miniszterelnök? – a Flaszter vendége volt Bodnár Zsuzsa
Bírósági per a Szuverenitásvédelmi Hivatal ellen, adatszivárgási "incidens", miniszterelnöki interjú. A Magyar Hang közéleti vitaműsorának vendége volt kollégánk.
Erdélyi Katalin a sportcsatorna Reggeli Start című műsorában Szombathy Pál műsorvezető vendége volt, akivel a TI által az EMMI-től kiperelt, és az Átlátszó által kereshetővé tett TAO-adatbázisról beszélgettek.
Múlt héten publikáltuk azt az adatbázist (taokereso.hu), amit a Transparency International Magyarország (TI) által az Emberi Erőforrások Minisztériumától (EMMI) kiperelt TAO-iratokból készítettünk.
A dokumentumokból kiderül, hogy mely cégek melyik látványcsapatsport-egyesületnek (foci, jégkorong, kézilabda, kosárlabda, vízilabda) mennyi TAO-pénzt juttattak 2011 és 2016 között. A legtöbb támogatás a focikluboknak, azokon belül pedig a felcsúti csapatnak ment, aminek 3-3 milliárd forintot juttattak állami vállalatok és kormányközeli cégek is.
Kereshető adatbázist készítettünk a TI által kiperelt, 2011-2016 közötti TAO-támogatásokról
A Transparency International Magyarország (TI) 2017-ben pert nyert az Emberi Erőforrások Minisztériuma ellen, amelynek a jogerős ítélet értelmében ki kellett adnia az arra vonatkozó adatokat, hogy mely cégek melyik sportegyesületnek mennyi TAO-pénzt juttattak 2011 és 2016 között.
Az adatbázisról szóló cikkünk szerzője, Erdélyi Katalin a Digi Sport napindító műsorának keddi adásában Szombathy Pál műsorvezetővel beszélgetett az adatok feldolgozásáról és a tanulságokról.
A kereshető adatbázist itt lehet kipróbálni:
Tao-kereső
Egy helyen a látványcsapatsportokba (foci, jégkorong, kézilabda, kosárlabda, vízilabda) öntött közpénzek több évnyi dokumentációja.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogatom PayPal-adománnyalHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Bírósági per a Szuverenitásvédelmi Hivatal ellen, adatszivárgási "incidens", miniszterelnöki interjú. A Magyar Hang közéleti vitaműsorának vendége volt kollégánk.
Kollégánk Sarkadi Péter szerkesztővel és Zsuppán Andrással, a VálaszOnline újságírójával beszélgetett. Az adás itt újra meghallgatható.
Kollégánk a Magyar Hang vitaműsorában Dévényi István és Rézsó Vince újságírókkal tekintette át a hét közéleti eseményeit.
A Mészáros és Mészáros Zrt. az Országos Vízügyi Főigazgatósággal kötött szerződést iszapkotrásra egymilliárd forint értékben. Minden más részletet homály fed.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!