Csak két újságíró nem hitte el az amerikai kormánynak, hogy Szaddamnak tömegpusztító fegyverei lettek volna

2003-ban az USA lerohanta Irakot azzal az indokkal, hogy Szaddam Huszeinnek tömegpusztító fegyverei vannak. Az inváziót hírszerzési információkra hivatkozva indították, amiket folyamatosan szivárogtattak ki a sajtónak, és a nagy amerikai lapok is kritika nélkül lehozták őket. Csak két újságíró volt, aki kételkedett abban, hogy a Bush-kormány igazat mond, és az idő őket igazolta. Kiderült, hogy Bushék úgy döntöttek a 10 évig húzódó háborúról, hogy az amerikai hírszerzésnek nem voltak bizonyítékai az iraki tömegpusztító fegyverekről.  Jonathan Landay és Warren Strobel 2004-ben díjat kaptak a tényfeltáró munkájukért, amiről világsztárok főszereplésével készült mozifilm 2017-ben.

78%

Év végéig még

22 503 995 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Év végi támogatási kampány

Az Amerikai Egyesült Államok (USA) a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után 2 évvel, 2003 márciusában megszállta Irakot. Ennek okaként George W. Bush akkori amerikai elnök és stábja eleinte általánosságban a terrorizmus elleni küzdelmet emlegette, majd nyíltan Szaddam Huszein iraki diktátor eltávolítását jelölték meg célként arra hivatkozva, hogy Szaddamnak tömegpusztító fegyverei vannak.

Bár a Bush-kormányzat a megszállás előtt maximum néhány hónapos hadműveletről beszélt, az iraki háború közel 10 évig tartott. Az USA legnagyobb szövetségese Nagy-Britannia volt a harcokban, de több más ország is küldött csapatokat Irakba. A háború során 4.500 amerikai katona, több száz szövetséges katona, körülbelül 30 ezer iraki katona, és mintegy 150 ezer iraki civil vesztette életét.

Irak 2003-as megszállását gondosan előkészítette kommunikációs szempontból a Bush-kormányzat, ami a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után erőt akart mutatni – elsősorban az amerikai népnek. A World Trade Center és a Pentagon elleni támadást magára vállaló Oszama bin Laden és az általa alapított al-Kaida terrorszervezet miatt indított afganisztáni invázió ugyanis sikertelen volt, bin Laden elmenekült.

Bush és a kormányzat magasrangú tagjai ezután arról kezdtek nyilatkozni, hogy a terroristák segítői ellen kell harcolni, és kikiáltották Szaddam Huszeint ellenségnek. Emlegettek persze olyan magasztos célokat is, mint elvinni a demokráciát és a szabadságot az iraki népnek, de a legfőbb vádjuk az volt Szaddam ellen, hogy az iraki diktátornak tömegpusztító vegyi és biológiai fegyverei vannak.

Hírszerzési információkra hivatkozva ez ment akkoriban minden amerikai tévében és újságban, egyet kivéve. A 32 országos napilapot kiadó Knight Ridder két washingtoni újságírója, Jonathan Landay és Warren Strobel nem lett a Bush-kormány szócsöve, hanem épp ellenkezőleg, ők ketten megkérdőjelezték mindazt, amit Bushék az iraki háború okairól állítottak. Munkájukban maximálisan támogatta őket a főnökük, John Walcott, és segítette őket a vietnámi veterán haditudósító Joe Galloway is.

Magányos küzdelmet vívtak az igazságért: a Washington Post és a New York Times sorra hozta le a kormánytól kiszivárogtatott hírszerzési információkat, Landay és Strobel cikkeit viszont gyakran még saját kiadójuk, a Knight Ridder tulajdonában lévő lapok sem közölték, mert túl kényesnek találták őket. Pedig Landay és Strobel nem tett mást, „csak” ellenőrizte a Bush-kormány kijelentéseit arról, hogy Szaddam Huszeinnek tömegpusztító fegyverei vannak, és ezért indít háborút az USA Irak ellen.

Amíg a kormány, a hírszerzés, és a hadsereg prominensei a nagy lapoknak szivárogtattak ki információkat, addig Linday és Strobel megkereste a második vonalban lévő diplomatákat és hírszerzőket, akik névtelenséget kérve segítették a munkájukat.

Az újságírók rengeteg emberrel számtalan háttérbeszélgetést folytatva rájöttek, hogy helyes volt a megérzésük: a Bush-kormány hazudik, mert nincs bizonyítéka a hírszerzésnek arra, hogy Iraknak tömegpusztító fegyverei vannak. 2003-ban ezt a kormány is kénytelen volt beismerni, és ezzel beigazolódott Linday és Strobel addig széllel szemben végzett kitartó munkájának fontossága.

Kiderült az is, hogy a nagy lapoknak ellenőrizetlen, sőt gyakran direkt fals információkat szivárogtatott ki a kormányzat, hogy igazolja az iraki háború létjogosultságát, és maga mellé állítsa a közvéleményt.

2004-ben Linday és Strobel díjat kapott az iraki háborúval kapcsolatos kormányzati hazugság leleplezéséért, a New York Times pedig hosszú cikkben kért bocsánatot az olvasóitól, amiért a Fehér Ház szócsöveként működött, és kész tényként közölt ellenőrizetlen információkat. Judith Millert pedig, aki a legtöbb ilyen cikket írta a lapnál, kirúgták.

Linday és Strobel munkájának jelentőségét mutatja, hogy még évekkel később is sztárok az amerikai sajtóban: a Huffingtonpost 2011-ben írt róluk, a Los Angeles Times pedig 2013-ban, ahogy a Washington Post is. 2017-ben a történetükről film készült, amiben a két újságírót Woody Harrelson és James Marsden alakítja, de fontos szerep jutott olyan világsztároknak is, mint Jessica Biel, Milla Jovovich és Tommy Lee Jones.

A Háborúra készülve (eredetileg Shock and Awe) című film tulajdonképpen nem más, mint névtelenséget kérő forrásokkal való találkozók és háttérbeszélgetések (ezekből vannak a kékkel kiemelt idézetek) sorozata, amiből fokozatosan bontakozik ki az igazság. Minden színész remekül hozza a karakterét, a politikai tartalmat és a szerkesztőségi munkát pedig épp a kellő mértékű humor és magánéleti szál fűszerezi, hogy ne legyen se túl száraz, se gagyi a film. Összességében elmondható, hogy sikerült egy fontos és komoly témát szórakoztatóan vászonra vinni.

Landay és Strobel ma már a Reutersnél dolgozik, és idén a CTV-nek beszéltek arról, hogy mennyire fontosnak tartják a sztorijukról szóló film elkészültét most, Donald Trump elnöksége idején. Remélik, hogy a film is ráirányítja az emberek figyelmét a sajtószabadság és az oknyomozó újságírás fontosságára, mert a Trump-kormány sokkal kevésbé átláthatóan működik, mint annak idején a Bush-kormányzat. Kiemelték azt is, hogy az ő cikkeiket annak idején a saját kollégáik hívták álhírnek, most pedig Donald Trump az összes neki nem tetsző cikkre mondja, hogy fake news, és a sajtót a nép ellenségének nevezi. „Ahogy a film mutatja, ez csak még fontosabbá teszi számunkra, hogy folytassuk amit csinálunk, nem számít, hogy milyen nehéz lehet.”

Címlapképen a két főszereplő a filmben.