dezinformáció

Az orosz állami tévé infografikája azt sugallja, hogy Magyarország elfoglalta Kárpátalját

Az orosz propaganda nemrég arról értekezett, hogyan osztották fel maguk között Nyugat-Ukrajnát európai uniós szomszédai. A Rosszija-1 tévécsatornán bemutatott infografika alapján Románia, Lengyelország és Magyaroszág már gyakorlatilag le is rohanták szomszédjukat – mutatott rá az Európai Unió álhír-ellenes csapata, az East StratCom Task Force.

„Kijev különcködése máris az ország széteséséhez vezetett. Mióta a huszadik század elején Kárpátalja egy ideig Magyarországhoz tartozott, Budapest vissza akarja szerezni a felügyeletet a terület felett” mondta a Rosszeikja-1 orosz tévécsatorna műsorvezetője a múlt hónap végén egy politikai műsorban. Majd hozzátette, hogy „A déli részek sem teljesen történetileg ukránok”, a „lengyelek pedig rajta tartják a szemüket az ukrán Galícián”.

Az orosz műsor ezután egy grafikán azt sugallta, hogy Románia, Lengyelország és Magyaroszág már el is foglalta Nyugat-Ukrajna egy részét, épp csak egy kis rész maradt szabadon Kijev körül.

Az orosz propaganda tehát úgy tesz, mintha a nyugati országok támadtak volna Ukrajnára, és sértették volna meg annak területi integritását, miközben épp Oroszország tett így.

Az orosz propaganda előszerettel használ térképeket és infografikákat, hogy terjessze az üzeneteit. A 2017-es, Katalónia függetlenségéről rendezett népszavazás idején arról értekezett az orosz állami média, hogy Európát szeparatista mozgalmak szabdalják, emiatt a kontinens a polgárháború szélére sodródott.

Az orosz propaganda akkori üzenete szerint 2020-ra Nyugat-Európa apró államokra hullik majd szét. Térképet is készítettek a vízióról:

Az orosz propaganda egyébként úgy torzítja a valóságot, ahogyan arra szüksége van. A katalán népszavazás idején azt akarta üzenni, hogy Európa gyenge és a szakadék szélén táncol, ezzel szemben Oroszország erős és stabil. Ám amikor a minap Ukrajna felosztásáról volt szó, Európát már erős agresszorként ábrázolták.

Kőműves Anita

Induló térkép: a Rosszija-1 tévécsatorna bemutatja, hogyan „osztották fel” Nyugat-Ukrajnát európai szomszédai

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42