tudósítás

Idén végre a gyűlölködő ellentüntetőket kordonozta körbe a rendőrség a Budapest Pride-on

Néhány gyűlölködő próbálta megzavarni a békésen és vidáman vonuló tömeget, de a felvonulást nagy erőkkel biztosító rendőrség villámgyorsan körbekordonozta az ordibáló szélsőségeseket.

A Budapest Pride történetében idén először rendőrségi jóváhagyással haladt a tömeg szabadon, kordonok nélkül.

Tavaly a szervezők hiába kérték a rendőrséget, hogy ne szorítsák kordonok közé a menetet, a rendőrség a várható ellentüntetők miatt ragaszkodott hozzá. A Kossuth teret körül is kerítették, de onnan a szervezők az előzetesen bejelentett útvonal helyett egy másikon vezették a tömeget, és ezzel valósult meg a szabad vonulás 2017-ben.

Idén is úgy tűnt, hogy kordonok között kell sétálnia a felvonulóknak, de a rendőrség nagy és pozitív meglepést okozott a felvonulóknak. A szervezők évek óta mondják, hogy nem a Pride-ot, hanem a gyűlölködő ellentüntetőket kell körbekordonozni, és tegnap pontosan ez történt.

A rendőrség óriási erőkkel biztosította a felvonulók útvonalát, és egy JOY (öröm) rendszámú terepjáróval vezette a menetet.

Budaházy György és néhány társa ordibálva próbálta megzavarni a felvonulást, de a rendőrök villámgyorsan kordonokkal zárták el a melegeket mocskoló Budaházyékat a békés tömegtől, így atrocitás nem történt.

A felvonulók zenélve, énekelve, táncolva, vidáman sétáltak a Városligettől az Andrássy út – Nagymező utca – Bajcsy Zsilinszky út – Alkotmány utca útvonalon a Kossuth térre, ahol beszédekkel ért véget az idei Budapest Pride.

Helyszíni felvételeink a felvonulásról

Az eseményeket élőben közvetítettük, a videók Facebook-oldalunkon itt és itt visszanézhetők.

Fotók és Facebook Live közvetítés: Dohi Gabriella

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42