Trumbo elvtárs – egy burzsuj komcsi megpróbáltatásai Hollywoodban

A Dalton Trumbo forgatókönyvíró életéről szóló film egy, a hidegháború története iránt érdeklődők számára bizonyára ismert ügyet, a Hollywood-i Tízek perét állítja fókuszpontjába. A filmipar egyik sztárszerzőjének számító Trumbo – akinek nevéhez olyan alkotások nyersanyaga fűződik, mint a Spartacus vagy az Exodus – a II. világháború utáni években az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság egyik vizsgálatának szenvedő alanya lett.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A filmíró, beidézett társaival együtt tagja vagy szimpatizánsa volt az USA Kommunista Pártjának. Amelyet a II. világháború éveiben, amikor az Egyesült Államok a Szovjetunió kényszerű fegyvertársa volt, toleráltak neki és elvtársainak. Viszont gyökeresen más lett a helyzet Churchill vasfüggönyről szóló beszéde, illetve a Görögországnak és Törökországnak a szovjet befolyással szembeni amerikai segítségnyújtás után, amikor Moszkva ellenséggé vált.

Miután a helyi kommunisták – a szovjet megszálló csapatok vagy a szovjet titkosszolgálat ügynökeinek támogatásával – jó néhány országban választási csalást, államcsínyt, fegyveres hatalomátvételt hajtottak végre, a párt tagjaira világszerte gyanakvással kezdtek tekinteni. Még akkor is, ha a párttagok jelentős része legálisan politizáló átlagpolgárnak tekinthető, akinek soha nem volt köze kémkedéshez vagy más illegális szervezkedéshez. Főleg azután erősödött fel a kommunistákkal szembeni tömegpszichózis, hogy kiderült: a szovjet hírszerzés birtokába jutott az atomtitoknak.

Tegyük hozzá, a gyanú nem volt alaptalan. Jó néhány társutas értelmiségi, illetve titkos párttag valóban Moszkvának kémkedett. Az időközben nyilvánosságra került bizalmas iratokból egyértelművé vált, hogy a Rosenberg-házaspár korántsem volt olyan ártatlan, mint ahogy a kommunista propaganda bizonygatni próbálta. Ténylegesen kémkedtek a szovjetek javára. Ugyanakkor rengeteg szovjetbarát értelmiségit valóban kizárólag meggyőződésének kinyilvánítása okán hurcoltak meg. Ami szerintem is helytelen dolog, az volt akkor, s az lenne most is.

Az életrajzi tabló bemutatja, hogyan fagyott meg a levegő a ’40-es évek végén azok körül, akik az egyébként teljesen jelentéktelen, törpepárti méretű kommunista párt holdudvarához tartoztak Amerikában. Trumbo se kapott a továbbiakban filmgyári megrendeléseket. Pontosabban kapott, de azt csak négerek, strómanok közbeiktatásával publikálhatta, saját nevén nem. Feketelistára került, mi több, a bizottsággal való együttműködés megtagadása miatt börtönbe is. Hosszú évek kellettek, hogy a filmszakma újra fel merje őt névvel, arccal vállalni.

Mint film-, és könyvkritikus azt gondolom, szélsőséges eszmék hívei között is lehetnek tehetséges emberek, akiknek nem szabad megtiltani azt, hogy műveiket szabadon publikálhassák és terjeszthessék. Liberálisként pedig úgy vélem, azokat is megilleti a szabad vélemény joga, akik diktatórikus rezsimekért lelkesednek, azok jelképeit viselik, netán tagadják a Gulag vagy Auschwitz létezését. S elismerem: sok jó szándékú, naiv balek – vagy ahogyan a kommunista pártemberek emlegették cinikusan: hasznos idióta – is volt azok között, akiket alaptalanul üldöztek.

Nem is ez a gondom a filmmel – ami nagyjából hitelesen mutatja be a kor légkörét. Még azzal sincs bajom, hogy a komcsibarát intellektuelek rokonszenvesnek, üldözőik pedig ellenszenvesnek vannak beállítva. Bár azt nem kéne tagadni, hogy az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság tagjai és hívei között is volt számtalan jó szándékú, demokratikus gondolkodású ember, aki valóban azt gondolta, hogy a beidézettek veszélyt jelentenek a nemzetbiztonságra.

De vajon lenne-e olyan vagány, a politikai korrektségre fittyet hányó rendező, aki mondjuk a másik totalitárius ideológia, a fasizmus és a nácizmus művész szimpatizánsairól csinálna hasonló filmet? Őket is rokonszenvesnek, ugyanakkor esendőnek, gyarlónak ábrázolva? Nyilván közöttük is voltak jó szándékú, tehetséges emberek, akik nem kémkedtek vagy kollaboráltak, csupán szélsőjobboldali gondolkodásúak voltak.

A McCarthy-korszak túlkapásait manapság értelmes ember nem tagadja. De azt sem, hogy a Szovjetuniónak igenis voltak az országban veszélyes ügynökei, beépített vakondjai, akik ellen fel kellett venni a harcot. A jogsértően üldözött baloldali szovjetbarát értelmiségnek kijár az utólagos jogi rehabilitáció és kártérítés.

De tegyük hozzá, ennek a balos rétegnek egy tiltakozó szava sem volt, mikor az Egyesült Államokban élő japánokat, valamint az Európa különböző országaiban lakó német kisebbséget, mint a Tengelyhatalmak cinkosait kollektíven megbélyegezték, internálták vagy kitelepítették. Ráadásul nem is politikai nézeteik (ami mégiscsak egy tudatosan, érett fővel hozott döntés kérdése), hanem származásuk miatt, amiről végképp nem tehettek. Akkor is e sorsra juttatva őket, ha semmit nem csináltak, nem is politizáltak, nemhogy kémkedtek vagy szervezkedtek volna.

Trumbo és szerzőtársai nyilvánvalóan elszenvedtek jogtalan hátrányokat. De ezeket nemigen lehet azon retorziókhoz mérni, amelyeket az általuk támogatott párt testvérpártjai alkalmaztak Európa keleti felében a másképp gondolkodó vagy a kommunistáknak behódolni nem akaró értelmiséggel szemben. Trumbo a tehetségének köszönhetően igencsak jól élt – miként a film egyik jelenetében az egyik kommunista elvtársa a szemére is veti burzsuj életmódját – birtoka volt nagy házzal és tavacskával.

S azután sem kellett nélkülöznie, hogy üldözött, sőt börtönviselt emberré vált. Álnéven tovább publikálhatott, holott a filmgyárak vezetői, illetve a hatóságok is valószínűleg pontosan tudták, hogy továbbra is ő írja a forgatókönyveket. Aki dolgozott íróként vagy szerkesztőként, annak számára egyértelmű, hogy az igazi tehetségek stílusát nagyon könnyű felismerni.

A Rákosi-korszakban egy eretnek művésznek aligha voltak ilyen egérútjai. Vagyis az emberi jogok híveként Trumbo oldalára állok, miként egy semmi jogsértőt el nem követő vallási fundamentalista vagy szélsőjobboldali mellett is ugyanígy kiállnék. De talán nem ártott volna kimondani, éreztetni a filmben, hogy Trumbo ugyan jó fej, de az eszme, amit követett, kegyetlen, embertelen rendszereket hívott életre. S az utókor távlatából nézve egy történelmi zsákutca volt, amely százmilliók életét vette el vagy tette rosszabbá.

Papp László Tamás