Aláírás-mátrix: rengeteg kamu ajánlást jelentettek, már 80 büntetőeljárás indult
Több mint húsz emberrel beszéltünk, akiknek olyan jelöltek ajánlóívein szerepel az aláírásuk, akikről még csak nem is hallottak.
Több mint húsz emberrel beszéltünk, akiknek olyan jelöltek ajánlóívein szerepel az aláírásuk, akikről még csak nem is hallottak.
Idén is márciusban kerül sor a Víz Hete hagyományosnak számító programsorozatára, amely az országgyűlési választás évében a VízParlament eseményével kezdődik március 20-án.
Dél-Koreában azonnal bezáratnák ezt a gyárat, ha úgy működne, mint Gödön – állította Magyar Péter, aki szigorú intézkedésekkel vetne véget az akkus üzemekhez kapcsolódó szennyezéseknek. Videóriport.
Az országgyűlési választás előtt pontosan négy héttel, az 1848-as forradalom évfordulóján a két nagy politikai front vonult végig Budapest belvárosán: a Fidesz Békemenete a Margit hídtól a Kossuth térre, a Tisza Nemzeti Menete a Deák tértől a Hősök terére tartott.
Ez nehezen hihető annak tükrében, hogy idén a rendszerváltás óta a legrövidebb lesz a szavazólap, miután a kis pártok nehezen boldogultak az elegendő aláírás összegyűjtésével.
A kampányhajrában egyre többen találják meg magukat olyan jelöltek ajánlóívein, akiknek valójában soha nem írtak alá. Utánajártunk, hogyan működik a kamu aláírások körüli üzletág.
Nagy István agrárminiszter már a 2022-es kampányban is reklámozta a fejlesztést, csak aztán a kivitelező félbehagyta az épületet, és lelépett.
Értesülések szerint orosz háttéremberek próbálhatják befolyásolni a magyarországi választásokat, hogy segítsék Orbán Viktor hatalmon maradását. A módszereket a 2024-es moldovai elnökválasztáson tesztelték.
A Tisza a Mi Hazánknak is versenytársa lehet: Magyar Péter felbukkanása a radikális jobboldali párt bázisát és politikai pozícióját is gyengíthette.
Hátha így majd kielemzi ezeket az ügyeket is a miniszterelnök.
Nem először fordul elő, hogy közel 30 százalékkal megugrik a januári fogyasztás, de most közeleg az országgyűlési választás.