egészségügy

Magyarországon halnak meg a legtöbben rákban az uniós tagállamok közül

Magyarországon kiemelkedően sok az évenként elvégzett CT-vizsgálatok száma az Európai Unión belül, pedig lakosságarányosan nálunk van a legkevesebb képalkotó gép. Az MR- és PET- készülékek és a vizsgálatok számát tekintve már kevésbé jó a helyzet, de ezen vizsgálatok száma is nőtt az utóbbi években. Viszont úgy tűnik, hogy a lassú fejlődés nem elég a daganatos betegségekből fakadó halálesetek elkerüléséhez: a rák okozta haláleseteknél mind az összesített, mind pedig az elkerülhető kategóriában az uniós lista élén állunk.

Az Eurostat adatai szerint az uniós tagállamok közül hazánkban halnak meg legtöbben daganatos megbetegedésben. Ez évi 30 ezer halálesetet jelent, ami az éves halálozás közel egynegyede, és nagyjából Gyula vagy Szentendre lakosságával egyenlő. Holott a rákos megbetegedés okozta halálozások jelentős része elkerülhető lenne, de a magyarok nem szeretnek szűrésekre járni, a képalkotó gépek számát tekintve pedig az EU-s listák végén kullogunk.

A NEAK (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő) a kórházi várólisták mellett arról is vezet online nyilvántartást, hogy mennyi PET-CT (Pozitronemissziós tomográfia) vizsgálatot végeztek el közfinanszírozott gépeken az elmúlt 9 évben. Ez persze csak egy kis szeletét jelenti a képalkotó készülékeken végzett vizsgálatoknak, hazánk ugyanis mindössze 11 darab PET/CT géppel rendelkezik, és 107 közfinanszírozott CT (komputertomográf) és 56 közfinanszírozott MR (Mágnesesrezonancia-képalkotás) géppel (ezen felül pedig még magánellátásban is üzemelnek gépek).

Az évenkénti összesített adatokból látszik, hogy 2018 óta (az adatbázisban szereplő első teljes év) közel megkétszereződött a PET-gépeken végzett vizsgálatok száma (19 ezerről 33 ezerre), az átlagos várakozási idő pedig csak enyhén emelkedett, 14 napról 19 napra.

 

A PET/CT gépeken végzett vizsgálatok száma és minősége egy általunk megkérdezett radiológiai szakértő szerint nyugat-európai színvonalon működik. Hazánkban 11 ilyen képalkotó gép van, és az utóbbi 10 évben mindössze kettővel nőtt a számuk: 2018-ban még 9 darab, 2020-tól már 10 gép volt. 

„Magyarország PET/CT-ellátása a számok alapján megfelelően lefedi az országot, és az elmúlt évek beruházásai révén egyre modernebb, nagy pontosságú és AI-támogatott berendezések állnak a betegek rendelkezésére. A kihívás ugyanakkor továbbra is a régebbi készülékek fokozatos leváltása, valamint a kapacitások bővítése, hiszen a növekvő betegszám és a daganatos megbetegedések korai felismerésének igénye folyamatosan magas szinten tartja a PET/CT-vizsgálatok iránti keresletet” – írta nekünk  a névtelenséget kérő radiológiai szakember az ezzel kapcsolatos megkeresésünkre.

Az elvégzett vizsgálatok számának növekedésének oka a szakértő szerint összetett: egyrészt a daganatos betegségek száma világszerte és hazánkban is nő, így egyre nagyobb igény van képalkotó gépekkel végzett vizsgálatra, a diagnózis megállapítására. Másrészt a kapacitásbővítés miatt több gépen lehetett vizsgálatokat végezni, és az orvosok is egyre szélesebb körben javasolják a PET/CT-géppel történő képalkotó vizsgálat elvégzését.

A várakozás néhány napos átlagos növekedését is annak tulajdonította, hogy a modernebb és több gépet maximális kihasználtsággal működtetik az állami egészségügyben, így az enyhén megemelkedett várakozási idő szerinte normálisnak mondható. Természetesen a sürgős eseteket soron kívül intézik, viszont a kevésbé sürgős eseteknél a néhány napos növekedés véleménye szerint nem fogja drasztikusan rontani a gyógyulási esélyeket.

Ahhoz, hogy megbizonyosodhassunk arról, hogy a magyar egészségügy ezen kis szelete valóban nyugat-európai színvonalon működik, érdemes közelebbről megnézni Magyarország helyét a kapcsolódó európai uniós ranglistákon.

CT-ben csúcs, MR és PET terén hanyatló

Az Eurostat számos olyan adatsort tárol egészségügyi témakörben, ami a képalkotó diagnosztikához köthető. A megfelelő nemzetközi összehasonlíthatóság érdekében a következő diagramokat lakosságarányosan, 100 ezer lakosra arányosítva mutatjuk, amivel pontosabb képet kaphatunk hazánk EU-n belüli pozíciójáról.

Magyarország a CT-, MR- és PET-gépekkel elvégzett vizsgálatok terén jelentősen eltérő helyezéseket ér el. Míg a CT-vizsgálatok terén harmadikak lettünk közel 25 ezer vizsgálattal, addig MR-vizsgálatok terén már alulról a hatodikak voltunk 6100 vizsgálattal, a PET-vizsgálatok számát tekintve pedig alulról a tizedikek 317 vizsgálattal.

 

Ennél rosszabb a helyzet, hogyha az országban található (közfinanszírozott) gépek számát nézzük.

Lakosságarányosan a CT- és MR-gépek számában utolsók, PET-gépek számában pedig hátulról a harmadikak voltunk 2023-ban.

Ezt a vizsgálatok számával összevetve látható, hogy hazánk nagyon kevés gépet használ nagyon sokszor. És amíg a CT-vizsgálatok számát tekintve valóban nyugat-európainak mondható hazánk teljesítménye, sem a más típusú képalkotó gépek vizsgálatainak számában, sem a gépek mennyiségének tekintetében nem mondható kimagaslónak Magyarország helyzete.

 

Elsők vagyunk a daganatos betegségből fakadó halálozások terén

A CT-, MR- és PET-gépek megléte, használata és a betegek számára leghamarabbi hozzáférhetősége amiatt is fontos, hogy a rosszindulatú daganatos megbetegedéseket minél hamarabb ki lehessen deríteni, a diagnózist fel lehessen állítani, és minél gyorsabban el lehessen kezdeni a beteg gyógykezelését.

Természetesen csupán attól nem esne vissza a daganatos betegek száma, és az ilyen betegségből fakadó halálesetek száma sem csökkenne le, ha több gépe lenne a magyar kórházaknak – hiszen a felvételeket kiértékelő szakemberekből is kevés van. Viszont a képalkotó diagnosztika egy nagyon fontos kezdeti lépés ahhoz, hogy a beteg a lehető legjobb esélyekkel vegye fel a versenyt a betegségével szemben.

Ez az adatok alapján, úgy látszik, Magyarországon nem feltétlenül sikerül. A KSH adatai szerint hazánkban az egyik vezető halálok valamilyen daganatos megbetegedés.

 

Hazánkban évente nagyjából 30 ezer fő veszíti életét daganatos betegségek miatt, ami az éves halálozás közel egynegyede (24,2%), és az uniós átlagnál (23,8%) enyhén magasabb ez az arány.

 

Az Unión belül ez az érték évek óta első helyre helyezi Magyarországot, ami egy negatív siker, hiszen azt jelenti, hogy

nálunk halnak meg legtöbben daganatos betegségek miatt.

Ugyan lakosságarányosan látható egy tartós csökkenés a számokban, továbbra is első helyen állunk ezen a negatív listán. Korosztályokra bontva ez úgy néz ki, hogy a 65 évnél idősebbek körében „csak” harmadikak vagyunk, a 65 év alatti korcsoportban viszont toronymagasan vezetjük az uniós rangsort.

 

Ezeknek a haláleseteknek a jelentős része viszont elkerülhető vagy gyógyítható lenne, ami miatt hangsúlyosan fontossá válik a pontos diagnózis felállítása és a megfelelő gyógykezelés biztosítása.

Lakosságarányosan a megelőzhető daganatos halálesetek terén is listavezetők vagyunk.

Ez évi közel 10 ezer elvesztett emberéletet jelent, miközben az ilyen jellegű halálesetek több mint egynegyede elkerülhető lehetne.

 

Viszont úgy tűnik, a magyarok nem foglalkoznak eleget a rákmegelőzéssel. A bizonyos daganattípusokra vonatkozó szűrési adatok alapján hazánk az uniós lista alsó harmadában helyezkedik el.

2023-ban mellrákszűrésen az 50-69 év közötti korcsoport kevesebb mint fele (47,7 százalék), méhnyakrák-szűrésen a 20-69 év közöttiek 35 százaléka, végbélrák-szűrésen pedig az 50-74 éves korosztály mindössze 9 százaléka volt. Végbélrák-szűrés tekintetében hazánk utolsó helyen áll ezzel a 9 százalékkal, miközben évi 3000 ezer végbélrákból fakadó halálesetet lehetne vele elkerülni hazánkban.

Szabó Krisztián

Címlapkép: PET/CT vizsgálat a fővárosi Pozitron-Diagnosztika Központban 2021. május 26-án. (fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS
  • ikon ikon

    Viselj Átlátszós pólót!

    Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.

  • ikon ikon

    Üvegvisszaváltással

    Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42