Gazdálkodj okosan

Enyhén nőtt tavaly a külföldi utazásaink száma, de a járvány előtti szintet nem közelítettük meg

A 2022-es nyári szezonban az előző évhez képest ugyan növekedett a magyarok külföldi látogatásainak száma, a járvány előtti időszakhoz viszonyítva azonban harmadára csökkentek a határon túli utazásaink. A forint euróval szembeni leértékelődésének köszönhetően jóval nagyobb összegeket hagytunk ott nyaralásunkon, összesen 407 milliárd forintot. A magyarok által leggyakrabban látogatott célpont Ausztria, Szlovákia és Horvátország volt.

A KSH legutóbbi kiadványa szerint 2022 harmadik negyedévében – a júliusi, augusztusi, és szeptemberi hónapokban –  a magyar állampolgárok összesen 5,5 millió alkalommal utaztak külföldre, ami 20 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi időszakban. Mindez nem okoz nagy meglepetést, mivel 2020-ban és 2021-ben a járványügyi korlátozások miatt a külföldi utak száma drasztikusan lecsökkent.

2020 nyarán a magyarok 3,5 milliószor látogattak külföldre, 2021 azonos időszakában pedig 4,6 milliószor. Ezzel szemben 2019 harmadik negyedévében még 7,6 milliószor utaztunk, vagyis a járvány előtti időszakhoz képest az idei 5,5 millió utazás harminc százalékos csökkenésnek felel meg.

A statisztika szerint az egynapos utazások száma 8,2 százalékkal, a többnaposoké 41 százalékkal nőtt. A legnépszerűbb célpontnak 2022 nyarán Ausztria (1,6 millió út), Szlovákia (1,1 millió út) és Horvátország (574 ezer út) bizonyult. Az összes utazásnak több mint a fele ebbe a három országba irányult. A látogatások oka javarészt a szórakozás és egészségmegőrzés volt (2,3 millió), de az üzleti célból utazók száma is kiemelkedően magas volt, 1,2 millió.

Az előző évhez képest magasabb utazásszám mellett a külföldön töltött tartózkodási idő is növekedett, 39 százalékkal. Átlagosan 3,5 napot töltöttek a magyarok utazásaik során más országban. Mindemellett a költekezéseink szintén emelkedtek: a korábbi, 2021-hez képest a tavalyi szezonban 80 százalékkal többet, 407 milliárd forintot költöttek el a magyarok. Ez 18 százalékkal meghaladta a járvány előtti – 2019 harmadik negyedévi – időszaki költéseket. Egy utazó napi átlagos költése 21 100 forintot tett ki.

A KSH szerint mindez az átlagos árszínvonal-emelkedéssel együtt tekintélyes költésnövekedést eredményezett,

amiben szerepet játszott a forint euróval szembeni leértékelődése is.

A kiadások közül a nyári szezonban a legnagyobb összeget Horvátországban költötték el az utazók (58 milliárd forintot), de jelentősnek számítanak az Ausztriába és a Görögországba látogatók költései is (56 milliárd és 53 milliárd forint).

A gyenge forint miatt többet költöttek nálunk a külföldiek

2022 július és szeptember között a külföldiek 16,3 millió utazást tettek hazánkba, az előző év azonos időszakánál 7,1 százalékkal többet, a járvány által nem érintett 2019 harmadik negyedévihez mérten viszont negyedével kevesebbet. Az egynapos utazások száma Magyarországra (12 millió) az azt megelőző évhez képest nem változott, a többnapos utazások száma 33 százalékkal emelkedett meg (4,3 millió).

A hazánkba látogató külföldiek 2022 harmadik negyedévében folyó áron összesen 825 milliárd forintot költöttek el Magyarországon, vagyis másfélszer annyit, mint egy évvel korábban, és közel ugyanannyit, mint a járvány előtt. A KSH arra hívja fel a figyelmet közleményében, hogy a költések növekedésében az infláció, valamint a forint leértékelődése meghatározó szerepet játszhatott.

A hazai fizetőeszköz az euróval szemben 14, a dollárral szemben 33 százalékkal gyengült 2021 azonos időszakához viszonyítva. Az egy napra érkezők kiadásainak összege (167,6 milliárd forint) 15, a több napra érkezőké (657,8 milliárd forint) 66 százalékkal emelkedett.

A statisztikák alapján a legtöbbet (138 milliárd forintot) a Németországból idelátogatók költötték: kiadásaik több mint kétharmadát szabadidő, szórakozás és egészségmegőrzési célú utazásokra, további egytizedét üzleti és üzletelési célokra fordították. Az Ausztriából érkezők 135 milliárd forintot költöttek, zömében magánjellegű utakhoz kapcsolódóan.

Úgy tűnik, a turizmus még mindig nem tért magához Magyarországon | atlatszo.hu

Habár tavaly nyáron úgy tűnt, a magyarországi turizmus átlendült a mélypontján, és az előző évhez képest jóval több éjszakát töltöttek magyar szálláshelyeken, összességében még kevesebben látogatták a magyar üdülőhelyeket mint 2020-ban. A „több Balaton, kevesebb Adria” szlogen pedig, úgy tűnik kevés volt ahhoz, hogy a magyarok pótolni tudják a kiesett külföldi turistákat.

Szémann Tamás – Pete Luca

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42