közoktatás

A tankerület dolgozói átlagosan 30 százalékkal több bért kapnak Szegeden, mint az általuk adminisztrált tanárok

Immár hetek óta tüntetnek a diákok, a pedagógusok és a szülők a jobb oktatásért, a tisztességes bérekért. A demonstráció hatására a kormánypárti média megírta, mennyi fizetést kapott egy tüntetést szervező tanár. A Szegedi Tankerület az Átlátszó közadatigénylésére közölte, 2021-ben mennyi bér és jutalom jutott a hivatali dolgozóknak, illetve a pedagógusoknak. A válasz egyszerű: az előbbieknek sokkal több.

„400 ezres nettó fizetése volt a tanárnak, aki miatt a tüntetéseket szervezték” – írta a KESMA-tag szegedma.hu több kormánypárti lappal egyetemben, amikor Palya Tamást, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium matek-kémia szakos tanárát a polgári engedetlenség után kirúgták. Hogy a kereset és a tüntetés között miért kell összefüggést keresni egy osztályfőnökként és mestertanárként dolgozó pedagógusnál, rejtély. Az viszont biztos, hogy a tanárok többsége még 400 ezer forintot sem keres. Bruttóban sem.

Ezt a Szegedi Tankerület példáján keresztül jól lehet látni. Azután nyújtottunk be közadatigénylést, hogy ismét téma lett a tanárok fizetése. De most nemcsak a tanárokéra kérdeztünk rá, hanem az oktatási rendszert adminisztráló tankerületben dolgozók bérére is.

A kapott válasz szerint a Szegedi Tankerület nem iskolai részlegén 2021-ben 57-en dolgoztak. A 2021-es költségvetés szerint jutalmakkal együtt így oszlott meg a tankerület köztisztviselőinek, kormánytisztviselőinek a bére:

 

Jutalmakkal együtt az 57 tankerületi dolgozó bére 2021-ben összesen 370 millió forintot vitt el.

A következő ábrán pedig az látszik, hogyan alakultak a bértábla szerinti fizetések, többek között a pedagógusok bére. 2493-an dolgoztak 2021-ben a Szegedi Tankerületnek. Az ő bérük jutalmakkal együtt összesen 9,975 milliárd forintot tett ki. Míg a tankerületi dolgozók 57-en összesen 34,8 millió forint jutalmat kaptak, addig a 2493 tanárra összesen 4,9 millió forint jutott.

Így az átlagos tankerületi jutalom 640 ezer, a tanároké pedig 1965 forint volt.

Az 57 fő hivatali dolgozó jutalommal együtt számított átlagbére havi 541 ezer forint volt. A tanároké – gyakornok (pedagógus), pedagógus I., pedagógus II., mesterpedagógus, kutatótanár, pedagógus (magasabb) vezetői megbízással – 371 700 forintos átlagbért mutat. Ez 68 százaléka a hivatali dolgozókénak.

 

A 24.hu is írt arról, hogy a tanári jutalmak messze elmaradnak a tankerületi pénzosztások mögött. Miközben rohadnak szét az iskolaépületek, akadozik az iskolai eszközbeszerzés, ráadásul egy ideje vegzálják is a tiltakozó tanárokat, a tankerületek saját magukra nem sajnálták a pénzt, a tanárokra annál inkább.

„Szinte minden tankerületi igazgató felvett 1–2 milliós jutalmat az év végén, de akadtak olyan vezetők is, akik 4,5 millió forint extrapénzben részesültek, hatvanból 23 tankerületnek nem sikerült publikálnia a 2021-es beszámolóját, és olyan is akad, amely ezt évek óta nem teszi meg” – összegezte a lap.

Szöveg: Segesvári Csaba — Infografika: Pete Luca

Nyitókép: Az ADOM Diákmozgalom és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által a pedagógusokért meghirdetett szolidaritási tüntetés résztvevői a Műegyetem rakparton 2022. október 23-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42