rezsicsökkentés-csökkentés

Az áram kétszer, a gáz hétszer drágább lesz a kormányzati rezsilimit fölött

2022. július 21-én Németh Szilárd rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a lakossági áram- és gázár augusztusi változásáról. A 36 forintos kedvezményes áramár és a 102 forintos kedvezményes gázár helyett a kormány által megszabott átlagon felüli fogyasztásért ennek a többszörösét kell majd havonta kifizetni, ami jelentősen megemelheti a rezsiköltségeket.

Július 21-én Németh Szilárd bejelentette a lakossági villamosenergia-és földgázár augusztus 1-től esedékes változását. Évi 2523 kWh áramfogyasztásig (vagyis havi 210 kWh-ig) marad a korábbi kedvezményes, rezsicsökkentett egységár, 36 forint. Emelletett évi 1729 köbméter gázt lehet majd felhasználni (havi 144 köbmétert jelent) 102 forintos rezsicsökkentett egységáron. A változtatások részleteit tartalmazó Magyar Közlöny a bejelentéssel egyidejűleg meg is jelent.

A kormány által megszabott átlagfogyasztás felett viszont jelentős áremelkedéssel kell majd számolni: az áramért a meghatározott fogyasztás felett 70,1 forintot kell kilowattóránként fizetni, a gázért pedig 747 forintot köbméterenként.

Ez az áram esetében kétszeres, a gáz esetében hétszeres áremelkedést jelent.

Nézzünk egy gyors példát: 210 kWh havi áramfogyasztásért 7560 forintot, 144 köbméter havi gázfogyasztásért pedig 14 668 forintot kell fizetni. Elég csak ennek a két értéknek a másfélszeresét venni, hogy jelentősen többre jöjjön ki a havi fizetendő összeg: 315 kWh áramfogyasztás már 14 921 forint, 216 köbméter gázfogyasztás pedig 68 472 forint. Ha csak rezsicsökkentett áron számolunk, ennyi fogyasztásért 33 372 forint lenne a csekk – ezentúl viszont 83 393 forint lesz, ami 50 021 forintos többletkiadást jelent a háztartásnak.

Hasonló számításokhoz készítettük el a Rezsikalkulátort, ahol mindenki kiszámolhatja a rezsije emelkedését a saját fogyasztása alapján:

Számold ki, mennyivel fogsz több rezsit fizetni: itt az Átlátszó rezsikalkulátora | atlatszo.hu

Az új, augusztustól élő rendszerrel immár a fogyasztók fizetik a számlák nagyobb részét. Az viszont meglepő, hogy a környező országokban sehol sincsenek a kormány által belengetett brutális energiaárak. A piacon elérhető ajánlatok alapján Csehország a legdrágább, de Romániában sem olcsó az élet. Szlovákiában és Szerbiában is van árszabályozás, de még így is többet fizetnek, mint mi most itthon.

Uniós viszonylatban egyébként a rezsicsökkentett ár az egyik legolcsóbbnak számított – 2022 júniusi adatok szerint a gázért a legkevesebbet, az áramért a második legkevesebbet kellett havonta kifizetni. A kormány által bejelentett többletfogyasztásnál használt árral viszont feljebb kerülünk a nemzetközi rangsorban: a 70,1 forintos áramárral alulról a hetedik helyre, a 747 forintos gázárral felülről a hatodik helyre kerül Magyarország.

A kormány által megszabott „lakossági piaci ár” Németh Szilárd bejelentése szerint jelentősen alacsonyabb, mint az állítólagos világpiaci ár lenne, ami az áram esetében 268,9 forint, a gáz esetében 1020 forint a kormány szerint. Nem tudni, hogy honnan vették ezeket a számokat, amik alapján az Európai Unió országai közül hazánkban kéne a legtöbbet fizetni ezért a két rezsitételért. Sehol nem kerül ilyen sokba se az áram, se a gáz.

Szabó Krisztián

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2