koronavírus

A harmadszor oltottak 98 százaléka nyugati oltóanyagot kapott emlékeztető oltásnak

Ahogyan már korábbi összeállításunkban is megírtuk, a magyar járványügyi portál nagyon szűkszavú, ha a pandémia adatairól van szó. Aki az oldalon az oltási terv haladásáról szeretne információt megtudni, mindössze az összesen beadott első, második és harmadik oltások számát fogja megtalálni. Szerencsére a kormánynak adatközlési kötelezettsége van az Európai Unióval szemben, így sokkal részletesebb számokat kaphatunk a magyarok átoltottságáról, ha EU-s adatbázisból, például az ECDC adatbázisából tájékozódunk. Az adatbázisból kiderül, hogy a harmadik, emlékeztető oltást felvevők 98 százaléka nyugati oltóanyaggal erősítette meg védelmét a járvánnyal szemben. Igaz, ennek lehetnek más okai is, mint a vakcinák iránti bizalom. Diagramok az oltási tervről.

Magyarország egyike azon Uniós tagállamoknak, ahol a járványügyi tájékoztatás célját betöltendő hivatalos weboldal valójában egy újabb csatornaként szolgál a kormány üzeneteinek közlésére. A járvánnyal kapcsolatos, valóban fontos információk (mint a járvány részletes adatai) minden reggel egy szövegalapú bejegyzésben kerül közzétételre. Az oldalon nincsen összesített, kereshető adatbázis, és számos hiányzó, viszont nagy jelentőségű adathoz több hónapig is elhúzódó adatigényléssel lehet csak hozzájutni.

Közel fél évig vártunk az oltási adatokra az NNK-tól, több kérdést vetett fel a kapott táblázat, mint amennyit megválaszolt | atlatszo.hu

A különbség három vakcinánál különösen feltűnő volt: az NNK által küldött táblázat szerint április végéig 22 100 adag Modernát szállítottak ki 21 kórházba. Ez azonban akárhogy is nézzük, elenyésző része (mindössze 6 százaléka) az ekkorra már hivatalos adatok szerint hazánkba érkezett 367 ezer oltóanyagnak, amiből közel 268 ezer adagot használtak fel április végére.

Közel egy éve egy újabb, nagy jelentőségű adattípussal, az oltottak számával bővült a napi adatközlés. Ennek módja és részletessége viszont az elmúlt egy évben semennyit nem változott:

Amit ma az oltási tervről az átlagos felhasználó megtudhat, az az először, másodszor, és 2021 augusztus eleje óta a harmadszor oltottak összesített száma.

Emellett egy ideig heti rendszerességgel külön bejegyzésben közzé tették a Magyarországra érkezett oltóanyagok számát is, ennek gyakorisága az elmúlt hónapokban egy-másfél hónapra nőtt. Ez persze nem indokolt, hiszen a magyar kormánynak adatközlési kötelezettsége van az Európai Unióval szemben, hetente-kéthetente közölnie kell a beérkezett és felhasznált oltóanyagok számát.

Az EU-nak közölt adatok részletessége viszont alapvető követelménynek kellene lennie a magyar járványügyi portálon is.

Ha csak a magyar adatokra hagyatkoznánk, akkor be tudnánk mutatni az oltási terv állását és az oltottak számának napi növekedését:


A tagállamokból beérkezett heti adatokat több adatbázis is összesíti – mi a munkánkhoz az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatbázisát szoktuk használni, viszont ezek az adatok elérhetőek az Our World in Data oldalán és az ECDC „Vakcina követő„, számos diagramot tartalmazó interaktív oldalán is.

Az ECDC adatbázisában az adatokat hetente összesített változatban közlik, és a beérkezett, felhasznált (első, második és emlékeztető) adagok korcsoportokra és vakcinatípusokra is le vannak bontva. A Koronamonitoron ezek az adatok 2021 áprilisától megtalálhatók a „Vakcináció” és „Nemzetközi” aloldalakon is, ahol közel 20 diagramot készítettünk belőlük.

Kell-e a keleti harmadjára?

Az ECDC adatbázisát 2021. november 10-én átdolgozott változatban kezdték el közzétenni, az emlékezető oltások számát tartalmazó oszloppal bővül a táblázat. Az adatokat visszamenőlegesen is rendezték, így a harmadik oltás felvételének kezdetétől (2021. augusztus 3-tól, augusztus 31. hetétől) be tudjuk mutatni a több mint kétmillió harmadszor oltott többtényezős megoszlását.

Az oltási hét megdobta az összes (de leginkább a harmadik) beadott oltások számát

Beadott oltások száma heti bontásban Magyarországon 

Müller Cecilia 2021. november 29-én a kormány közösségi oldalára feltöltött videóban ismertette az oltási akcióhét számait: a 2021. november 22-vel kezdődött héten (2021 november 47. hetében) 784 ezer oltást adtak be, ebből 643 ezer (az oltások 82%-a) a harmadik, emlékeztető adag volt. Egy hét alatt több harmadik oltást adtak be, mint május végén (21. hét) másodikat, amikor 581 558-en adatták be a második dózist. Az oltási kampány sikere miatt az akcióhetet december 5-ig meghosszabbították.

Nyáron az idősebbek, ősszel a fiatalabbak adatták be az újabb adagot

Hetenként beadott emlékeztető adagok megoszlása korosztályok szerint

A harmadik oltás beadására augusztus 3-án volt először lehetőség, az aznapi adatközlő bejegyzésben leírtak szerint „Európában elsőként Magyarország [tette] lehetővé a koronavírus elleni harmadik védőoltás felvételét”. A hetente beadott emlékeztető oltásokat az ECDC adatbázisa alapján korcsoportok szerint is ábrázolni lehet. Ebből látszik, hogy több volt az emlékezető oltások iránt érdeklődő, mint az új oltakozó, és az első hetekben legnagyobb arányban a 60 év felettiek (leginkább a 70-79 év közöttiek) éltek a lehetőséggel. Ősz közepe felé az idősek kisebb arányban éltek az új oltással, egyre inkább a 25-49 év közöttiek vették fel az emlékeztető adagot, ugyan az összes harmadszor oltott száma is megugrott, a járvány romlásával arányos időben (a jobb felső sarokban lévő nyílra kattintva az oltottak százalékos megoszlása tekinthető meg).

Szinte mindenki nyugatit akar

Hetenként beadott emlékeztető adagok megoszlása vakcinatípusok szerint 

Az oltásokat ezen felül lehet típus szerint is rendezni. Ez egy korábban is látott tendenciát mutat újra, miszerint ha elérhető a nyugati, és főleg a Pfizer-BioNtech féle oltóanyag, akkor az emberek azt fogják túlnyomó többségben választani. Legutóbb 2021. április 30-án láthattuk a Pfizer-féle oltóanyag iránti nagy igényt, amikor a további korlátozások feloldásához szükséges négymillió első oltott eléréséhez közzétettek 100 ezer Pfizer-oltóanyagot. A nagy igény miatt az időpontfoglaló oldal is lefagyott.

Harmadik oltásnak szinte mindenki nyugati oltóanyagot választott:

Az ECDC adatbázisa alapján az összes beadott emlékeztető adag 98 százaléka volt EU-s beszerzésből származó vakcina, 85 százaléka pedig Pfizer.


Korcsoportokban felhasznált oltások eloszlása vakcinatípusok szerint Magyarországon//Korcsoportok átoltottsága vakcinatípusok szerint Magyarországon

Az oltóanyag és korcsoport szerinti megoszlásban látható, hogy az eddig beadott emlékeztető oltások közül az összes korcsoport közel 90 százaléka Pfizert választott. Ezzel a legveszélyeztetettebb korosztály 43,22 százaléka már háromszor is be lett oltva, legnagyobb arányban a 70-79 évesek (52,3%).

A nyugati oltóanyagok iránti nagy igényt valószínűleg a kormány is tudja. Ezt két vakcina beszerzéssel kapcsolatos hír is alátámasztja. Szijjártó Péter az atv.hu érdeklődésére elmondta, jelenleg egyik keleti vakcina gyártó céggel sem állnak tárgyalásban újabb szállítmányokról, a következő vakcina-szállítmányban “egészen biztosan nem lesznek keleti vakcinák”. A két keleti vakcinát (Sinopharm, Szputnyik V) gyártó céggel a tárgyalások arra korlátozódnak, hogy a leendő nemzeti oltóanyaggyárban ennek a két oltóanyagnak a licensze alapján lehessen védőoltást gyártani.

Továbbá az 5 és 11 év közöttiek oltása miatt mégiscsak részt fogunk venni abban a Pfizer-BioNtech-féle EU-s beszerzésben, amiből májusban (az EU-ban egyedül) hazánk kilépett. Az Euronews november 26-i cikke szerint ” kormány már szeptemberben azért lobbizott Brüsszelben, hogy mégis kaphassanak a cég oltóanyagából.”

Ugyanakkor azt érdemes hangsúlyozni, hogy a választás szempontjából komoly jelentősége lehet annak, hogy az utazásoknál a nyugati vakcinákat fogadják el, illetve annak a ténynek, hogy a háziorvosok javasolnak sok esetben a páciensnek.

A harmadik oltás elérhetősége emellett nem csak magyar kiváltság, az ECDC adatai alapján szinte minden tagállam megadta a polgároknak az emlékeztető oltás felvételének a lehetőségét. Augusztus 20-án, amikor hazánkban már több hete bárki élhetett a harmadik oltás lehetőségével, a Politico egy összeállításban végigvette, hogy a többségében EU-s országokban kiknek ajánlja az oltás felvételét a kormány: a nyár végén a gyűjtésbe foglalt országok közel fele még nem rendelkezett az emlékeztető oltásokra vonatkozó tervvel. Ahol a harmadik oltás beadása elkezdődött, főleg az időseket és az immunhiányos embereket célozták meg a programmal.

Korcsoportok átoltottsága az EU-s tagállamokban

További diagramok és adatok a napi frissítésű Koronamonitor oldalunkon:

KORONAMONITOR – Naponta többször frissülő grafikonok és térképek a koronavírus magyarországi helyzetéről

Ez az oldal elsősorban a hivatalos, kormány által közölt adatokat dolgozza fel, de nem tekinthető hivatalos tájékoztatásnak, továbbá nem vállalunk felelősséget a kormány által közölt adatok és információk valóságtartalmáért. Kérjük, a hivatalos információkért látogasson el a kormány által működtetett Koronavirus.gov.hu oldalra, illetve olvassa a nagyobb hírportálok híreit.

Szabó Krisztián

Nyitókép: Hetenként beadott emlékeztető adagok megoszlása vakcinatípusok szerint

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42