Adatviz

Összeszedtük az állami Táncsics Mihály-díj kitüntetettjeit a rendszerváltás óta – infografikák

Szerdán adta át Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából az újságírói tevékenység elismerésére alapított állami Táncsics Mihály-díjat. Összeszedtük az eddig díjazottakat, és bemutatjuk, hogy hogyan jutalmaz újságírókat egy olyan rendszer, ami megpróbálja elnyomni a szabad sajtót. 

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire
megy el az adód 99 százaléka!

A Táncsics-díjat 1990-ben alapították, a korábbi Rózsa Ferenc-díj leváltására. A szocializmus idején Rózsa Ferenc-díjjal jutalmazták azokat az újságírókat, akik a szocializmus ügye iránt elkötelezett, kiemelkedő újságírói tevékenységet végeztek. A díjat az 1906-ban született Rózsa Ferenc újságíróról nevezték el, aki illegális kommunista volt, és nyíltan háborúellenes nézeteket hirdetett. A nézeteiért 1942-ben letartóztatták, majd rá két héttel később tisztázatlan körülmények között meghalt.

A rendszerváltás óta a Táncsics Mihály-díjjal ismeri el az állam az újságírók munkáját.

A díj legutóbb úgy került a hírekbe, hogy Balog Zoltán, az azóta lelkészi munkája miatt parlamenti képviselőségéről lemondott miniszter véletlenül Szaniszló Ferencnek, az Echo TV furcsa, antiszemita, rasszista, konspirációs elméleteket terjesztő műsorvezetőjének ítélte oda a díjat. Miután a kitüntetésből botrány lett, Balog sajnálatát fejezte ki, és elmondta, hogy korábban nem ismerte a „személyes hitvallásával, és a kormány értékrendjével összeegyeztethetetlen műsorvezető munkásságát.”

Balog továbbá azt állította, hogy egy újságírói szervezet javasolta Szaniszlót a díjra, azonban a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) közleményt adott ki, miszerint közük sem volt a jelöléshez, sőt, az ő jelöltjeiket a kormány nem vette figyelembe. Balog később levélben kérte vissza Szaniszló kitüntetését, aki a globális háttérhatalom által Magyarországra helyeződő példátlan nyomás indokával visszaadta a díjat. Ekkora már 12 újságíró jelezte, hogy visszaadják a kitüntetéseiket.

Az ügy következtében, a forradalom ünnepén, és a magyar sajtó napján 2014-ben Balog hivatalosan „felterjesztés hiányára” hivatkozva nem osztotta ki a Táncsics Mihály-díjat.

Az idei kitüntetettek között több kormánypárti médiánál dolgozó személy is megtalálható. Táncsics-díjban részesült Földi-Kovács Andrea is, aki a visszafideszesített Hír Tv-ben Kálmán Olga helyét vette át. Ő volt az, aki egy hónapja kellemetlen helyzetbe hozta a baloldal főpolgármester-jelöltjét a Jobbikkal való együttműködésre irányuló kérdéseivel, amire Karácsony Gergely láthatóan felkészületlenül válaszolt. Az adás után kormánypárti médiumok antiszemitizmussal vádolták meg Karácsonyt.

Földi-Kovács Andreáról egyébként írtunk korábban, miszerint a műsorvezető nyolc alkalommal, összesen 440 ezer forintért vezette a Magyar Villamosművek támogatásával megvalósuló Civil Összefogás Fórum „Civil Akadémia” rendezvényeit.

Az 1990-es indulása óta idén osztották ki a 158-ik elismerést. Az egyszerűség kedvéért kékkel jelöltük azokat a személyeket, akik újságírással kapcsolatos tevékenységükért kapták az elismerést. Sárgával jelöltük Balázs Géza egyetemi tanárt és Báron György filmesztétát, lilával pedig azokat, akik elsősorban főleg művészettel foglalkoztak. Ebbe a kategóriába esett Molnár István is, aki laptervezőként és tipográfusként dolgozott, többek között megalkotva a Magyar Nemzet és az Új Magyarország tipográfiáját. Magentával jelöltük azokat a személyeket akik inkább ügyvezetéssel foglalkoztak, mint például Vince Mátyás, aki az Magyar Távirati Iroda elnöke volt 2002 és 2010 között. Többet között ő is visszaadta a kitüntetését a Szaniszló Ferenccel kapcsolatos botrány kapcsán.

Ennél a kitüntetésnél sem egyenlő a nemek aránya. 158 kitüntetettből 126 férfi és 32 nő kapott kitüntetést.

Az adatgyűjtés kapcsán megpróbáltuk felkutatni, hogy hol dolgozott a díjazott a kitüntetése idején. Itt legalább kilenc embernél nem volt elérhető vagy számottevő a korábbi munkahelye. Néhány személynél nem volt pontos információ arról, hogy pontosan hol dolgozott a kitüntetés idején, itt általában az utolsó ismert munkahelye lett megadva. Továbbá külön lett véve a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a Kossuth Rádió és az MTVA.

A legtöbb Táncsics-díjat a Népszabadság munkatársai kapták. Rangos helyezést ért el a Magyar Televízió és a Magyar Rádió, sőt összesen számolva a régen köz- most pedig pártmédia 30 kitüntetést tudhat magának, ami majdnem kétszer annyi, mint a Népszabadság díjai. A közmédia után következik a Magyar Nemzet kilenc, a Magyar Távirati Iroda hat, a 168óra és Magyar Hírlap négy-négy díjazottal. A Magyar Hírlap négy kitüntetettjéből három a Széles Gábor általi felvásárlást megelőző időben, 2006 előtt kapta meg a díjat 200.

Tremmel Márk

Megosztás