Cikkek

Mi mind visszaélésszerű adatigénylők vagyunk – támogassa pólóvásárlással az Átlátszót!

A Pólópokol internetes pólóboltban mától többféle méretben, színben és fazonban rendelhető az atlatszo.hu logóval és „visszaélésszerű adatigénylő” felirattal díszített atlatszo.hu támogatói póló. Ha egyetért a céljainkkal és fontosnak tartja a magyar sajtó- és információszabadság ügyét, a pólóvásárlással két legyet üt egy csapásra: a hátával üzenhet azoknak, akiket bosszant a sok közadatigénylés, és a mi munkánkat is támogathatja a pólók árába épített szerény adománnyal.

Az atlatszo.hu oknyomozó portál és a méltán népszerű Pólópokol internetes pólóbolt együttműködésének ötletét paradox módon a Lex Átlátszónak köszönhetjük: a trafikbotrány kitörése után, néhány hete a parlamenti Fidesz frakció az információszabadságot korlátozó törvényjavaslatot nyújtott be egyéni módosító javaslatként, és fogadott el rajtaütésszerűen, mintegy két nap leforgása alatt, valamiféle „visszaélésszerű adatigénylésekkel” magyarázva a gyalázatos, a közpénzköltés társadalmi ellenőrizhetőségét korlátozó lépést. Bár a vérlázító törvénymódosítást a széleskörű tiltakozás hatására Áder János köztársasági elnök végül nem írta alá és visszaküldte a Parlamentnek, sokunkban felmerült, hogy ha lehet bűn a közadatigénylés, akkor ezt a cselekményt bizony elkövettük, „visszaélésszerű adatigénylők” volnánk. Ezt a beismerést demonstrálhatjuk a „visszaélésszerű adatigénylő” felirattal ellátott, atlatszo.hu logós pólók hordásával.

Tovább a póló rendelő oldalra

Tovább a póló rendelő oldalra

A pólók árába épített 3000 Ft-os adomány révén a póló megvásárlásával az atlatszo.hu működését is támogathatják. Ha Ön fontosnak tartja, hogy közel két éve tartó oknyomozó munkánkkal a nagyközönség számára is átláthatóvá tesszük a közpénzek útját, a Kimittud közadatigénylő portál segítségével pedig minden tudatos polgár számára megteremtettük a közérdekű adatokhoz való hozzáférés egyszerű és hatékony módját, kérjük, adományával is támogassa az Átlátszó működését. Portálunk magánadományokból működik: nem fogadunk el pénzt állami vagy önkormányzati szervezetektől, pártoktól vagy olyan cégektől, amelyeknek tulajdonosi vagy döntéshozói háttere nem átlátható. Nagy szükségünk van viszont közönségünk adományozásban is megnyilvánuló pozitív visszajelzéseire.

Megemeltük az anonim adományozás limitösszegét

Az átláthatóság érdekében a jelentős, évi 500 ezer forintnál többet adományozók nevét és az adomány összegét a honlapon közzétesszük. Korábban ez a limit 10, majd 50 ezer forint volt, ám egyrészt azóta jelentősen bővült a szervezetünk, másrészt többen jelezték számunkra, hogy retorzióktól tartanak és ezért, bár megtehetnék, nem adományoznak az anonimitás határa feletti összeget. A hazai civil szervezetek többsége ilyen, vagy más megfontolásoktól egyáltalán nem teszi közzé támogatóinak névsorát, mi viszont úgy gondoljuk, hogy 2013. májustól egy naptári évben 500 ezer forint az a határ, ameddig méltányolhatónak látjuk azokat az igényeket, hogy az adományozás ténye ne kerüljön közzétételre, az ennél kevesebbet adományozók adatait csak külön ezirányú kérésük esetén publikáljuk. Ha szeretné, hogy nevét az összeghatár alatt is megjelenítsük támogatóink között, kérjük, hogy utaláskor ezt külön jelezze a megjegyzés rovatban.

A tavaly bevezetett “előfizetési” rendszerben havi 1000, 2000 és 5000 forintos rendszeres támogatást lehet vállalni a PayPalen keresztül. A legkisebb összeg is számít, hiszen a watchdog szervezetek számára szóba jöhető, jelentős támogatási lehetőségekkel gazdálkodó intézményi támogatók egyebek mellett a támogató magánszemélyek számán mérik le egy-egy projekt társadalmi sikerét, és annak függvényében ítélhetnek meg számunkra további forrásokat. 2011-es indulásunk óta több száz magánszemély adományozott az Átlátszónak kisebb-nagyobb összegeket, és olyan jelentős donor szervezetek is mögénk álltak, mint az Open Society Foundations vagy a CEE Trust.

Egyszeri, tetszőleges összegű PayPal támogatáshoz kattintson ide.

Havi 5000 forintos PayPal támogatáshoz kattintson ide.

Havi 2000 forintos PayPal támogatáshoz kattintson ide.

Havi 1000 forintos PayPal támogatáshoz kattintson ide.

Átutalásokat az atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. fogad a MagNet Magyar Közösségi Bank 16200216-00141891 bankszámlaszámán. A megjegyzés rovatban, kérjük, hogy tüntesse fel: „adomány”. (Ha hozzájárul, hogy a nevét közzétegyük mint támogató, akkor a nevét is adja meg a megjegyzés rovatban, vagy írja meg nekünk e-mailben.) Adományokat fogadunk a Flattr és a Bitcoin (1HAbos2EL5An8sURrhbsoT9hf34TCP5jqP) rendszereken keresztül is.

Tovább a póló rendelő oldalra

Köszönjük szépen a támogatásokat!

a szerk.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2