Adatigényléses perek

Az utolsó töltényig: pert nyertünk az E.On-ügyben

Az állam gazdálkodásának átláthatóságát korlátozó, vasárnap benyújtott és kedden megszavazott rajtaütésszerű fideszes törvényjavaslat – kihirdetés híján – egyelőre nem befolyásolhatta a bíróság döntését. Megint nyertünk.

Mint korábban beszámoltunk róla, az E.On gáznagykereskedő- és gáztároló és szolgáltató cégének több százmilliárdos államosításával kapcsolatos kormányzati megfontolásokat firtató adatigénylés ügyében pereltük a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt (MNV). Még februárban kértük ki az MNV-től azt az előterjesztést, aminek alapján tulajdonosként szavazott a cégvásárlás ügyében a Magyar Villamos Művek Zrt. 2013. január 31-i közgyűlésén.

Az E.ON földgáz-nagykereskedő társaságának és földgáztározóinak megvásárlása nagy vihart kavart: egyes pletykák szerint a vagyonértékelésben szereplő piaci ár többszöröséért készült az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek (MVM) megvásárolni ezeket a társaságokat. Az MVM 2013. január 31-i közgyűlésén kapott először felhatalmazást a menedzsment a szerződés aláírására. Mivel az MVM majdnem 100%-ban állami tulajdonban áll, ehhez a közgyűlési döntéshez a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő igazgatósága adott ki mandátumot. Szerettük volna megtudni, milyen mandátumot adott az MNV, ezt milyen megfontolások alapján tette – és különösen, alátámasztotta-e vagyonértékelés a jelentős, akár 350 milliárdos állami kiadást jelentő ügyletet. A Kimittud rendszeren ezért adatigényléssel fordultunk a Vagyonkezelőhöz, kérve a közgyűlésre szóló mandátumot tartalmazó előterjesztést és annak mellékleteit.

Az MNV megtagadta az adatigénylés teljesítését (PDF), mert szerinte ezek döntés megalapozását szolgáló, tíz évig nem nyilvános adatok. Mivel a közgyűlést már megtartották, vagyis a döntés már megszületett, szerintünk az MNV nem titkolhatja el, hogy milyen szempontok szerint hozott döntést 350 milliárd forintról. A közpénzekkel való felelős gazdálkodás érdekében ezek az információk nem zárhatóak el a nyilvánosság elől, ezért bírósághoz fordulunk.

Kíváncsiak voltunk, milyen előnyöket és hátrányokat mérlegelt a vagyonkezelő az ügylettel kapcsolatban, illetve arra is, hogy milyen értékbecslés állt a jelentős vételár meghatározása mögött. Miután az MNV szerint ezek döntés megalapozását szolgáló, tíz évig nem nyilvános adatok, perre mentünk. Az ügy első, két héttel ezelőtti tárgyalásán a közgyűlési szavazásra felhatalmazó mandátumot bár kézhez kaptuk, az alperes üzleti titokra is hivatkozni kezdett érvelésében.

A Fővárosi Törvényszék május 2-i elsőfokú, nem jogerős ítélete (PDF) helyt adott keresetünknek és kiadni rendelte a kért közadatokat. Az ítélet szerint a döntés-előkészítő jelleg ellenére való nyilvánosságra hozatal miatti veszélyeztetést az alperesnek meg kéne indokolnia, az üzleti titok védelme pedig nem sérülhet, hiszen a felvásárlási szerződést bő egy hónapja már meg is kötötték.

Az utolsó töltényig: pert nyertünk az MNV ellen E.On-ügyben from atlatszo.hu on Vimeo.

A jelen per kiváló példa arra, miért elképesztően veszélyes a kedden elfogadott, az információszabadsági törvényt érintő módosítás: biztosra vehető, hogy az MNV arra is hivatkozott volna, hogy ilyen mélységben (előterjesztés és annak minden melléklete) ebben a témában csak a KEHI vagy az ÁSZ vizsgálódhat. Holott csak így, egészben, a teljes előterjesztés és annak mellékletei ismeretében kaphat a nyilvánosság választ arra: gondosan gazdálkodik-e a polgárok pénzével az MNV.

Áder János köztársasági elnök ne írja alá az információszabadságról szóló törvény módosítását! – itt írja alá hogy ne írja alá!

Jóri András: “Ha meg tudjátok tartani”

Az átláthatóság korlátozása: Ne írd alá, János!

Heten a trafikpályázat adataiért – a Fidesz láncra verné az őrkutyákat

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2