Győr

Nyomozás és egy Audi Q5-ös borzolja a kedélyeket a győri Audi szakszervezetében

A folyamatban lévő büntetőeljárással kapcsolatban sem a rendőrség, sem az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) nem adott érdemi választ az Átlátszó kérdéseire. A portálunk által nyár elején feltárt ügyön túl más vitatható esetekről is kaptunk információt. Mégpedig arról, hogy egy 20-30 milliós, Audi Q5-ös terepjáró landolhatott nemrég a szakszervezeti elnöknél. Egy tag pedig bírósághoz fordult, ugyanis állítása szerint azért zárták ki a szervezetből, mert szóvá tette, hogy nem a kedvezőbb ajánlatot benyújtó biztosítótársasággal szerződött le az AHFSZ.

Közokirat-hamisítás gyanújával rendőrségi nyomozás folyik a győri Audi Hungária Független Szakszervezet pénzügyi beszámolóival kapcsolatban. Az ügyet júniusban hoztuk nyilvánosságra, a gyanúba keveredett szakszervezet 10 ezer munkavállaló érdekét hivatott védeni az Audi Hungaria Zrt.-vel szemben. Természetesen nem ingyen, hanem befizetett tagdíjért cserébe, ami a tavalyi évben több mint 300 millió forint volt.

Értesülésünk szerint a nyomozás a szakszervezet előző években elfogadott, közzétett, aztán módosított 2020-as, illetve 2021-es beszámolóival kapcsolatos. Az első, illetve a módosított összegek között jelentős, több száz milliós eltéréseket találtunk. Ráadásul a beszámolók nincsenek könyvvizsgálattal alátámasztva, holott ezt a jogszabály előírta volna. Az érdekvédelmi szervezet akkor nem reagált a kérdéseinkre, azóta több más orgánum is megkereste őket, de a nekik adott válaszokból sem derült ki, pontosan mit érint a rendőrségi eljárás.

Az AHFSZ elnöke, Németh Sándor a kormánypárti győri önkormányzat hetilapjával hajlandó volt szóba állni 2023. október 6-án. Az üggyel kapcsolatban elmondta: „Az AHFSZ anyagi helyzete továbbra is stabil és előremutató, munkánkat ugyanolyan becsülettel és tisztességgel végezzük, ahogy azt tettük az elmúlt 27 évben is! A médiában megjelent feljelentésekkel kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a hatóságokkal maradéktalanul együttműködünk és az Audi Hungária Független Szakszervezet rendelkezik könyvvizsgálóval” – fogalmazott Németh Sándor.

Szimacsek Tibor szakszervezeti elnökségi tag, Németh Sándor, a szakszervezet elnöke és Csalogány György, a szakszervezet elnökhelyettese (b-j) sajtótájékoztatót tart az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) által meghirdetett egyhetes sztrájk megkezdéséről a győri Audi Hungaria Zrt. épülete előtt 2019. január 24-én. A szakszervezet 168 órás sztrájkot hirdetett a sikertelen bértárgyalások miatt (fotó: MTI/Krizsán Csaba)

Kamara: már a 2020-as beszámolóhoz is kellett volna könyvvizsgáló

A korábbi cikkünkből az derül ki, hogy a szakszervezet nem alkalmazott a fent említett beszámolóknál könyvvizsgálót, pedig a kormányrendelet szerint ez kötelező lenne. A szakszervezetnél rákérdeztünk, mióta rendelkeznek könyvvizsgálóval, korábban miért nem alkalmaztak, de választ ezúttal sem kaptunk. A könyvvizsgáló fontos szerepet tölt be, ugyanis az ő feladata annak eldöntése, illetve véleményezése, hogy az éves beszámoló megbízható és valós képet ad-e az azt leadó szervezet, cég, intézmény fennálló vagyoni és pénzügyi helyzetéről.

Egy Átlátszóhoz eljutott dokumentum szerint a szakszervezeti bizalmiak közül többen már tavaly novemberben a Magyar Könyvvizsgálói Kamarához fordultak kérdéseikkel.

„Szakszervezetünknél, AHFSZ /Audi Hungária Független Szakszervezet, 9027 Győr Kardán utca 1/ nem alkalmazunk könyvvizsgálót. Több bizalmi társammal azon a véleményen vagyunk, hogy ezt hibásan tesszük. Szerintünk a számviteli törvény egyes egyéb szervezetek beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 479/2016.(XII.28.) Kormányrendelet 16. § (1) és (2) bekezdésének 2019. decemberi módosítása alapján már 2020. évtől kezdődően minden évben könyvvizsgálót kellene alkalmaznunk” – írták a levelükben.

Melyre a Magyar Könyvvizsgálói Kamara részéről 2022. november 25-én a következőket válaszolták:

„Az Ön által rendelkezésre bocsátott beszámolók alapján úgy látjuk, hogy mind a 2020, a 2021 és a 2022 évek vonatkozásában, az adott üzleti évet megelőző két év átlagában számított összes bevétele a szakszervezetnek meghaladta a 300 millió Ft-ot, így a Kormányrendelet értelmében a könyvvizsgálat ezen évek vonatkozásában kötelező. A rendelkezésünkre bocsátott információk és adatok alapján tehát mi is azon a véleményen vagyunk, hogy a szakszervezetnek már a 2020. évi beszámolójától kezdve könyvvizsgálót kellett volna megbíznia a beszámolója könyvvizsgálatával” – szól a könyvvizsgálói kamara válasza. (Amelyet egyébként az AHFSZ elnökének is elküldtek.)

A győri Audi gyár (forrás: AUDI AG/Audi Mediacenter)

A hatóságok hallgatnak

Az Átlátszó is megkereste a Magyar Könyvvizsgálói Kamarát, ugyanis felmerül a kérdés, hogy milyen következménye lehet egy ilyen mulasztásnak, illetve ki alkalmazhat ezért szankciót?

„A számviteli törvény (2000. évi C. törvény) hatálya alá tartozó bármely gazdálkodó esetében a gazdálkodó törvényes képviseletére jogosult személy a felelős az éves beszámolóra, valamint annak könyvvizsgálati kötelezettségére vonatkozó előírások betartásáért. Amennyiben a könyvvizsgálatra kötelezett gazdálkodó ennek a kötelezettségének nem tett eleget, úgy tehát – értelmezésünk szerint – a gazdálkodó képviseletére jogosult vezetője tehető felelőssé ezért a mulasztásért” –  válaszolta a Magyar Könyvvizsgálói Kamara (MKVK.)

Hangsúlyozva azt is: az MKVK nem tud a konkrét ügyben hivatalos, kötelező érvényű állásfoglalást adni, mivel „kamaránk nem rendelkezik jogszabályban előírt, sem jogszabályban biztosított hatáskörrel a fenti kérdésekben történő állásfoglalás kialakítására, sem kiadására.”

„A könyvvizsgálati kötelezettség nem teljesítése a gazdálkodó részéről elkövetett jogszabályszegésnek minősül. Erre vonatkozó közvetlen, jogszabályban nevesített jogi szankcióról nincsen tudomásunk” – mondta el a Magyar Könyvvizsgálói Kamara illetékese.

Az olyan civil szervezeteknél, mint az Audi Hungária Független Szakszervezet, lefolytatható törvényességi felügyeleti eljárás. Csakhogy ez pont a beszámolóra, illetve annak könyvvizsgálatára nem vonatkozik – tudtuk meg a Magyar Könyvvizsgálói Kamarától.

Továbbra is kérdés azonban, melyik hatóság szabhat ki emiatt büntetést? „Megítélésünk szerint a kötelezettségszegés miatt felmerülhet az adóhatóság részéről a mulasztási bírság alkalmazása, ennek kapcsán azonban nyilvánvalóan az adóhatóság mindenkori jogértelmezése és álláspontja az irányadó” – teszi hozzá a válaszában a Magyar Könyvvizsgálói Kamara.

Megkérdeztük a NAV-ot, annyit válaszoltak: „Konkrét adózóra vonatkozó információkat a NAV törvényi rendelkezés okán – adótitok – nem hozhat nyilvánosságra.” Az AHFSZ Hírek 2023. október 13-i számában idézték az adóhatóság nekik adott válaszát, miszerint: „a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága az Audi Hungária Független Szakszervezetével szemben nem folytat büntetőeljárást.”

Elvileg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) illetékes lehet, mivel „A közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző civil szervezetek ellenőrzése című program alapján ellenőrzést végez a 20 millió forint tárgyévi mérlegfőösszeget elérő civil szervezeteknél” – olvasható ebben a tavaly májusi hírben.

Megkérdeztük az Állami Számvevőszéket, vizsgálta-e az Audi Hungária Független Szakszervezet pénzügyeit, gazdálkodását? Az ÁSZ hatáskör hiányában az Audi Hungária Független Szakszervezetet érintően ellenőrzést nem végzett.

A 2011. évi CLXXV. törvény 2. § 6. b) pontja szerint nem minősül civil szervezetnek a szakszervezet, így a közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvény hatálya sem terjed ki rá – tudtuk meg. 

Ezek szerint a rendőrség az egyetlen, ténylegesen nyomozó hatóság, ahonnan ez a közlemény jött: „Megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy az Ön által kérdezett ügyben a Győri Rendőrkapitányságon indult büntetőeljárás közokirat-hamisítás bűntett gyanúja miatt, amelyet a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság hatáskörébe vont a nyomozás során. A folyamatban lévő nyomozásról az eljárás jelenlegi szakaszában, továbbiakban sem áll módunkban bővebb információt kiadni.”

Az Audi Hungaria Zrt. annyit reagált „Az említett ügyről az Audi Hungariának nincs hivatalos információja. Más szervezetekkel kapcsolatos szerkesztőségi értesüléseket vállalatunk alapvetően nem kommentál, így ezt sem”.

Terepjáró a szakszervezeti elnöknek?

Az Átlátszó olyan információt kapott, hogy Németh Sándor AHFSZ-elnök, illetve egy másik elnökségi tag is az Audi Hungaria Zrt.-től kapott Audi Q5-ös gépjárműve(ke)t használják, azzal/azokkal közlekednek, illetve azt/azokat magáncélra is igénybe vehetik. Ennek próbáltunk utánajárni. A lapunkhoz eljutott fotón lévő járművet, amivel az AHFSZ elnököt szokták látni, 2023-ban gyártották és helyezték forgalomba. A zöld városi terepjáró (40TDI quattro) ára 20-30 millió forint körül van. Meg is kérdeztük az AHFSZ elnökségétől, illetve felügyelő-bizottságától: használ(nak)-e Audi Hungaria Zrt.-től, vagy más Audi-cégtől, illetve az anyavállalat, a Volkswagen Csoport bármely érdekeltségétől kapott Audi Q5-ös vagy bármilyen más típusú gépjárművet, amennyiben igen, milyen formában történik ez?  – de nem jött válasz.

Az Audi Q5-ös (fotó: olvasónk felvétele)

Az Audi Hungaria Zrt. ugyanezekre a kérdésekre az alábbiakat válaszolta:

„Az Audi Hungaria által meghatározott munkatársi célcsoportjai számára, szabályozott keretek között gépjárművet biztosít üzleti- és magánhasználatra. Megértésüket kérjük, hogy belső szabályzatainkról nem adunk tájékoztatást.” Nem derült ki tehát, ha kaptak autót a szakszervezeti vezetők, akkor pontosan milyen alapon.

Az Opten szerint az Audi Hungaria Zrt. által 2023. február 17-én alapított Audi Hungaria Ahead Kft.-ben felügyelő bizottsági tag Németh Sándor AHFSZ-elnök, illetve Horváth Zoltán, a szakszervezet járműgyári elnökhelyettese.

Audi Q5 40 TDI (fotó: AUDI AG/Audi Mediacenter)

Kizárt szakszervezeti tag

Információnk szerint egy másik bírósági eljárás is folyik, ugyanis egy szakszervezeti tag azt állította, hogy az Audi Hungária Független Szakszervezettel szerződésben lévő biztosítótársaság mellett egy másik biztosító is adott korábban ajánlatot a szakszervezeti tagoknak nyújtott biztosításra, amely kedvezőbb, előnyösebb volt, de az AHFSZ nem élt a lehetőséggel.

Értesülésünk szerint az üggyel kapcsolatban a fenti esetet szóvá tevő szakszervezeti tagot kizárták az Audi Hungária Független Szakszervezetből, s emiatt az illető bírósághoz fordult. Erről is kérdeztük a szakszervezet vezetőit, de nem reagáltak. „A Győri Törvényszéken a kérdezett peres felek között szakszervezeti határozat hatályon kívül helyezése iránt polgári peres eljárás van folyamatban, amely eljárásban a bíróság az alperes keresettel támadott határozatának végrehajtását felfüggesztette” – válaszolta az Átlátszó érdeklődésére a Győri Törvényszék. Vagyis a bírósági eljárás idejére a tagkizárás nem hajtható végre, addig azt fel kell függeszteni.

Papp László Tamás

Címlapkép: Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) vezetői a szakszervezet által meghirdetett egyhetes sztrájk megkezdéséről tartott sajtótájékoztató után a győri Audi Hungaria Zrt. épülete előtt 2019. január 24-én. A szakszervezet 168 órás sztrájkot hirdetett a sikertelen bértárgyalások miatt (MTI/Krizsán Csaba).

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42