felsőoktatás

Öt szervezet fordult a felsőoktatási intézmények vezetőihez a munkanélkülivé vált hallgatók miatt

Öt szervezet fordult közös levélben a hazai felsőoktatási intézmények vezetőihez, hogy felhívják a figyelmet a vírus miatt munkájukat elvesztő hallgatók szorult helyzetére. Levelüket az egyetemek és főiskolák rektoraihoz és kancellárjaihoz juttatták el, melyben kérik őket a szükséges, segítő lépések mihamarabbi megtételére.


Támogasd az Átlátszót szja 1% felajánlásával! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány

Közös levélben fordult a Hallgatói Szakszervezet, A Város Mindenkié csoport, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Szabad Egyetem és a Zöld Front Ifjúsági Mozgalom az összes hazai felsőoktatási intézmény rektorához és kancellárjához. Az öt szervezet együttes erővel igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy a vírushelyzet miatt a magyar hallgatók egy része elvesztette munkáját, ami bizonytalanná teszi, hogy képesek lesznek-e folytatni az egyetemi tanulmányaikat.

A levél írói hangsúlyozták, hogy a hallgatók jelentős része kénytelen munkát vállalni az egyetemi évei alatt, és a munkájuk elvesztése veszélybe sodorhatja megélhetésüket, ami idővel akár a hallgatói státuszuk elvesztéséhez is vezethet. Ezért kérik az intézmények legfelsőbb vezetőit, hogy amennyiben lehetséges, tegyék meg a szükséges lépéseket, hogy mindez elkerülhető legyen.

„Az ügy súlyosságát és rendszerszintű méreteit mutatja, hogy egy budapesti egyetem Hallgatói Önkormányzata is felkeresett bennünket közös megoldásokat keresve a hallgatók nehézségeire. Az egyetemek hallgatói önkormányzatainak saját forrásai önmagukban biztosan nem elegendőek a probléma megfelelő mértékű kezeléséhez, különösen miután annak valódi méreteit még nem ismerjük.”

A levelet fogalmazó szervezetek több válságkezelő javaslatot is megfontolásra ajánlottak:

  • Nagyon fontos lenne, hogy felmérés készüljön a hallgatók körében a válság és a járvány következményeiről.
  • Kérjük, mérlegeljék, milyen lehetőség van az erre a félévre vonatkozó díjak elengedésére;
  • méltányossági fizetési kedvezmény vagy haladék nyújtására;
  • akár arra, hogy ezeket a kedvezményeket, a hozzáférhetőség érdekében, minden hallgatóra kiterjesszék;
  • a kollégiumok bezárásának időszakára vonatkozó, előre befizetett kollégiumi díjak visszaigénylésére;
  • érdemes lehet mérlegelni az ösztöndíjakra rendelkezésre álló összegek átcsoportosítását, mivel a konferenciák és az utazások nagy része elmarad, az így felszabaduló forrásokkal pedig további szociális alapú támogatásokat lehet kiosztani.

Mint azt korábban megírtuk, a kollégistáknak már a járvány magyarországi megjelenésekor el kellett hagyniuk a kollégiumokat. Emiatt sokan kényszerültek olyan messze költözni a munkahelyüktől, ami már önmagában is lehetetlenné teszi a munkavégzésüket.

Karantén lehet a kollégiumokból is – így alakul át az oktatás a koronavírus miatt

Még március elején kapták a Szent István Egyetemen tanuló hallgatók azt a tájékoztatást, hogy az egyetemi tandíjat, a kollégiumi díjakat és valamennyi egyéb kiírt díjtételt továbbra is be kell fizetniük. Arra a hallgatói kérdésre, hogy a dolgozó kollégiumi hallgatóknak mi a sorsuk – különös tekintettel azokra, akiknek otthonról nem megoldható a munkahelyre való bejárása – a Szent István Egyetem hallgatói önkormányzata azt a választ adta, hogy a kormányrendelet, miszerint mindenki köteles kiköltözni a kollégiumból, a dolgozó kollégiumi lakókra is vonatkozik.

Cikk szerzője: Őri Ádám

Kép forrása: Pixabay

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42