Egyéb>adatigénylés

Az államilag támogatott egyházi fenntartású egyetem is köteles átlátható lenni

Egy egyetemi hallgató fél éve megkérdezte gyakorlatilag az összes felsőoktatási intézményt arról, hogy az állami ösztöndíjas hallgatóktól kérnek-e díjat a jogorvoslati eljárásokban, és ha igen, akkor mennyit és milyen jogszabály alapján. Mindenkitől kapott kielégítő választ, kivéve a Károli Gáspár Református Egyetemet, amely szerint „a Károli Gáspár Református Egyetem nem állami fenntartású intézmény, így az Ön (adatigénylő) által hivatkozott jogszabályok csak korlátozott keretek között érvényesek intézményünkre nézve”. Az Információszabadság Hatóság viszont az általunk segített igénylőnek adott igazat: az állami finanszírozás miatt semmiféle korlátozott érvényességről nincs szó.


tamogatoi_rontgen_jav2

A magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzés keretében a felsőoktatási intézmény nem kérhet igazgatási szolgáltatási díjat. Így szól a felsőoktatásról szóló törvény. Egy hallgatótól ennek ellenére kértek a BME-n díjat az általa megindított jogorvoslati díjért, amit jogellenesnek gondolt, ezért megkérdezett 53 felsőoktatási intézményt, hogy náluk mi a gyakorlat, és mindenhonnan azt a választ kapta, hogy semmilyen díjat nem kérnek jogorvoslat esetében. Azonban a Károli Gáspár Református Egyetem először nem válaszolt a törvényes határidőben, majd felszólításra azt közölte, hogy ott van a kért adat a neten. Azonban ez a válasz nem lesz elég soha, mert olyan ez kicsit, mintha megkérdeznénk, merre található valami a Föld nevű bolygón, és arra az lenne a válasz, hogy a Föld nevű bolygón. Ezért állandó bírósági és hatósági gyakorlat, hogy ha az adatot internetes eléréssel adja meg egy adatgazda, akkor pontosan a kért adatra mutató linket köteles közölni.

Erre felhívta a figyelmet az okkal kíváncsi hallgató, de erre már részben más tartalmú választ kapott. A reakció szerint a neten továbbra is ott van az adat, egyébként pedig „a Károli Gáspár Református Egyetem nem állami fenntartású intézmény, így az Ön által hivatkozott jogszabályok csak korlátozott keretek között érvényesek intézményünkre nézve”.
Így nem maradt más, mint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadsághoz fordulni, a párbeszéd ezen a ponton nyilván véget ér. Az atlatszo.hu jogászainak segítségével elkészült beadvány érvelése a következő volt.

1. Az egyetem fenntartójától függetlenül közfeladatot lát el, és e minőségében közérdekű adatokat kezel. A felsőoktatási intézmény ugyanis állami elismeréssel jön létre állam által megalkotott törvényi szabályoknak való megfelelés esetén, a felsőoktatási rendszer működtetése állami feladat, ennek a közfeladatnak a megvalósításában vesz részt az állam által elismert intézmény fenntartója. Az Alaptörvény szerint a felsőoktatásban való részvétel képességek alapján alapjog, a felsőoktatási intézmények működését törvénynek kell szabályozniuk. Mindezek alapján nem vitatható, hogy minden államilag elismert egyetem közfeladatot lát el.

2. Ezen túlmenően az egyházi fenntartású egyetem is részesül költségvetési támogatásban. A Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között létrejött megállapodás alapján a Magyar Katolikus Egyház, továbbá a Kormánnyal a felsőoktatási feladatok ellátására megállapodást kötő egyházi felsőoktatási intézmény a magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésben részt vevő hallgatói arányában jogosult a fenntartási feladatokhoz biztosított állami támogatásra, továbbá eseti és egyedi támogatásokra. Az 50/2008. (III. 14.) Korm. rendelet szabályozza a felsőoktatási intézmények normatív állami támogatását, amelynek hatálya az egyházi fenntartású felsőoktatású intézményekre is kiterjed, az intézmények képzési, tudományos célú és fenntartói normatív támogatásban is részesülnek.

3. Így kétségtelen, hogy az államilag támogatott finanszírozásban résztvevő hallgatókra vonatkozó jogorvoslati díjakkal kapcsolatos egyetemi szabály a központi költségvetés felhasználásával kapcsolatos adat, hiszen arra vonatkozik, hogy az állami finanszírozásból fedezi-e az egyetem az államilag támogatott hallgató képzése során felmerülő költséget, avagy valamilyen jogcímen külön díjat is kér, s amennyiben erre sor kerül, akkor azt milyen törvényi felhatalmazás alapján teszi.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság ismét a transzparencia mellett foglalt állást azzal az indokolással, hogy „a nem állami felsőoktatási intézmények kizárólag a közpénzekkel való gazdálkodásra vonatkozóan kötelesek a nyilvánosság előtt az adatigénylések teljesítésével és a külön törvények szerinti közzététellel számot adni”.

És minden jó, ha a vége jó! 2016. június 27-én meg is küldte a linket az összes díjról az egyetem, amiből úgy tűnik, hogy nem szednek ők sem jogorvoslati díjat. Legalábbis jövőre, mert a link a 2016/17-es tanévre vonatkozik és szeptember 1-éjől lesz hatályos. Hogy ezt miért kellett eddig húzni, azt magyarázza meg az, akinek bármi racionális érve van.

M. Tóth Balázs

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2