Varázssziget az Ír-tengerben: így kerülik el az adófizetést az orosz magánrepülő-tulajdonosok
6
Borisz és Arkagyij Rotenberg Oroszország leggazdagabb emberei közé tartoznak. A testvérpár mindkét tagja Vlagyimir Putyin régi barátja, vagyonukat főleg orosz állami szerződéseknek köszönhetik, és több nemzetközi üzleti érdekeltségük van. A Rotenbergek könnyedén ki tudták fizetni azt a több mint 100 millió dollárt, amit három csúcskategóriás magánrepülőgépért fizettek. Az ezután fizetendő áfát azonban már nem fizették be: a Man-szigeten vetették nyilvántartásba repülőgépeiket, amivel mintegy 20 millió dollárt spóroltak meg.
A Man-sziget az Ír-tengerben fekszik, összesen 85 ezer lakosa van, akik brit állampolgárok. Ám apró államuk nem része az Európai Uniónak. Ugyanakkor az Egyesült Királysággal kötött vám- és adómegállapodásoknak köszönhetően a Man-szigetre behozott termékekre úgy kell tekinteni, mintha azokat az Egyesült Királyságba, és így az Európai Gazdasági Térségbe importálták volna. A szigetállamban meglehetősen engedékenyen viszonyulnak olyan adózási zsonglőrmutatványokhoz, amelyeket az EU-tagállamok adóhatóságai nem tűrnének meg.
A Rotenbergek üzleti ügyeire az úgynevezett Paradise-iratokból derült fény, amely feldolgozásában az OCCRP is részt vett. A kiszivárgott iratok nagy része a bermudai székhelyű Appleby ügyvédi irodától származik. Az Appleby offshore ügyekre specializálódott: költségeikből lefaragni kívánó milliomosoknak nyújt szolgáltatásokat és jogi tanácsadást világszerte.
Az Applebynak a Man-szigeten is vannak irodái. Az Appleby segítségével több mint ötven repülőgépet importáltak a Man-szigetre, egymilliárd dollárnál is nagyobb összértékben.
„Adóoptimalizálás” orosz módra
Arkagyij Rotenberg egy tizenhat ülőhelyes Bombardier Global Express repülőgépet vásárolt; az ügylet iskolapéldája az áfa-fizetés elkerülésének.
Az áfa fogyasztási adó, amelyet több mint 160 országban alkalmaznak. Amikor egy magánszemély autót vásárol, az összeg, amit az eladónak fizet, tartalmazza az áfát. A csúcskategóriás magánrepülőgépeket azonban jellemzően nem magánszemélyek, hanem vállalatok vásárolják. Ha a repülőgépet megvásárló cég papíron légifuvarozási tevékenységet folytat, EU-tagállamokban mentesül az áfa-fizetési kötelezettség alól. Ha a cég a repülőgépet egy lízingszerződés keretében használatba adja egy másik cégnek, akkor kell ugyan áfát fizetnie, de a befizetett összeget később visszaigényelheti.
A repülővásárlás kapcsán Rotenberg képviselői levélben fordultak az Appleby ügyvédi irodához. „Tudnának nekünk segíteni az új Global XRS Man-szigeten történő bejegyzésével és EU-s importálásával kapcsolatban (kedvező áfa-feltételek mellett)?” – állt a levélben. A levélben Rotenberg képviselői azt is leírták, hogy a gépet annak tulajdonosa, valamint a tulajdonos családja, barátai és beosztottai fogják használni, magáncélokra.
Az Appleby egy összetett, cégek láncolatából álló rendszert javasolt, hogy Rotenberg megspórolhassa az áfa összegét. A rendszer a következőképpen nézett ki:
A repülőgép tulajdonosa egy, a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett társaság lett. Ez a társaság leányvállalatot hozott létre a Man-szigeten.
A leányvállalat a Man-szigeten lett adófizetőként bejegyezve, és hivatalosan ez a cég importálta a gépet az Európai Gazdasági Térségbe. Papíron egy harmadik, Cipruson bejegyzett cég lett a repülőgép végfelhasználója.
A ciprusi cég lízingeli a repülőgépet, ami ily módon a lízingcég tárgyi eszközének minősül. A lízingcéggé avanzsált leányvállalat tulajdonosának joga van a repülőgépre vonatkozó áfa visszaigénylésére.
Arkagyij testvére, Borisz Rotenberg ugyanezt a módszert alkalmazta egy Bombardier Global 5000 importálásához.
A kiszivárgott Appleby-iratokból kiderült, hogy az importügyletek itt-ott eltértek a fentebb vázolt sémától. Például a repülőgépet birtokló céget néha a Brit Virgin-szigetek helyett Bermudán jegyezték be, a leányvállalatot pedig nem Cipruson, hanem a Brit Virgin-szigeteken. A döntő mozzanat azonban mindegyik ügyletben az volt, hogy létrehoztak egy adófizetőként bejegyezett leányvállalatot a Man-szigeten.
Az orosz adóhatóság ügyvédei és alkalmazottai, akik nevük vállalása nélkül nyilatkoztak az OCCRP-nak, azt állítják, hogy ismerik ezt a módszert, és nem tartják illegálisnak. Egyikük szerint ez “inkább adóoptimalizálás, mint adócsalás.”
Alekszandr Orlov, az Orlov és Szizov tanácsadó cég ügyvezető partnere szerint általános gyakorlat a magántulajdon céges bejegyzése. “Olyan gyakori, hogy eddig senki nem merte ezt a gyakorlatot illegálisnak nevezni. Formálisan a cég tiszteletben tartja a jogszabályokat, és nem követ el törvénysértést.”
Ez a megengedő hatósági álláspont azonban változni látszik. “Az utóbbi időben az adóhatóságok egyre több figyelmet fordítanak a cégek üzleti tevékenységére,” nyilatkozta Orlov. “Ha egy cég tényleges tevékenysége nem felel meg a hivatalos üzleti céloknak, akkor a hatóságok nem ismerik el a cég adóköltségeit. Ez gondot okozhat azoknak a vállalatcsoportoknak, amelyek csak papíron folytatnak üzleti tevékenységet.”
Klasszikus adóparadicsom
A Man-szigeten az áfaszabályok hasonlóak, mint más európai országokban és Oroszországban is: a vállalkozásoknak nem kell áfát fizetniük tárgyi eszközeik után. A Man-sziget vonzereje abban rejlik, hogy a szigetállamban az áfavisszaigénylés gyorsított eljárásban történik, és az eljárás során az áfát visszaigénylő cégeknek, úgy tűnik, semmilyen könyvvizsgálati követelménynek nem kell megfelelniük.
A Man-szigeten az áfa-visszatérítés egy napot vesz igénybe. A repülőgép tulajdonosának egyetlen pennyt sem kell költenie: papíron befizeti az adót, amit azonnal vissza is térítenek neki.
Orlov szerint Oroszországban az adóhatóságok nem szívesen hagyják jóvá az áfa-visszatérítéseket; még a zökkenőmentes áfa-visszaigénylési esetek is hónapokig tartanak. “Legtöbbször a cégeknek a bíróságon kell bizonyítaniuk az áfa-visszaigénylés jogosultságukat. Egy adóhatósági ellenőrzés súlyos kérdéseket vethet fel az egész vállalati struktúrával kapcsolatban. Az eljárás hasonló más európai országokban is.”
“A Man-sziget köztisztviselői tisztában vannak ezekkel a [repülőgépek importálására használt] vállalati sémákkal, és engedik a használatukat, mert a szigetállamnak előnyös, hogy a repülőgépeket náluk veszik nyilvántartásba,” nyilatkozta Orlov.
“A Man-sziget egy klasszikus adóparadicsom: azzal vonz üzleti tranzakciókat és tőkét, hogy nem adóztatja meg ezeket.”
Oroszországban, ha egy magánszemély vagy egy cég regisztrálna egy repülőgépet, minden évben vagyonadót kellene fizetnie a jármű után. A Man-szigeten azonban nincs vagyonadó és társasági jövedelemadó sem. A manx hatóságok szerint a Man-sziget repülőgép-flottája immár a hatodik legnagyobb a világon.
Ami a lízingelést illeti, a Paradise-iratok tanúsága szerint egyes repülőgép-tulajdonosok néha évekig nem fizettek használati díjat, annak ellenére sem, hogy az Appleby figyelmeztette őket: csak akkor jogosultak az áfa-visszatérítésre, ha minden negyedévben fizetik a használati díjat. A kiszivárgott dokumentumokban nincs nyoma, hogy a Man-szigeti hatóságok valaha is megkérdőjelezték volna ezeket a folytonossági hiányokat a díjbefizetésben (és így az áfa-visszatérítésre való jogosultságban).
A manx hatóságok tagadják, hogy bármilyen szabálytalanságot követtek volna el. Howard Quayle, a szigetállam miniszterelnöke az nyilatkozta, hogy kormánya felkérte a brit államkincstárat, hogy vizsgálja meg a Man-sziget repülőgépbehozatali gyakorlatát.
Többszáz millió fontnyi adókiesés
Arkagyij Rotenberg valamivel kevesebb, mint 13500 fontot fizetett a Global XRS importálásáért, körülbelül évi 4000 fontot költ a vállalati struktúra fenntartására – és több mint nyolc millió dollárt spórolt az áfán.
“Amennyiben a repülőgépet ténylegesen céges feladatokra használják, mondjuk egy felsővezetőt szállítanak vele egyik telephelyről a másikra, vagy üzleti utakra használják, akkor a cég jogosult az áfa-visszatérítésre,” jegyezte meg Orlov. Az Appleby ügyfelekkel folytatott levelezéséből nem mindig derül ki, hogy a tulajdonosok a repülőgépeket magán- vagy céges használatra szánták-e.
Feltételezve, hogy mind az ötven repülőgépet, amelyről az Appleby-iratokban az OCCRP újságírói említést találtak, ténylegesen magáncélokra használták, az Egyesült Királyság államkincstárából kiesett általános forgalmi adó mértéke meghaladja a 200 millió dollárt.
Az OCCRP által megkérdezett szakértők megjegyezték, hogy nem csak a kedvező adózási feltételek miatt regisztrálják szívesen orosz ügyfeleik a Man-szigeten a repülőgépeiket. Szergej Svalja, az orosz Repülőgép-tulajdonosok és Pilóták Szövetségének (AOPA) képviselője szerint az oroszországi szabályozás nem kedvez a repülőgépek regisztrálásának.
“Oroszországnak gyakorlatilag nincs rendszere a légialkalmassági ellenőrzésre: nincsenek megfelelő jogszabályok, nincs technológiai szabályozás, nincs ellenőrzés,” nyilatkozta Svalja. “Ha egy repülőgépet Oroszországban vesznek nyilvántartásba, akkor az a gép azonnal 30 százalékot veszít az értékéből. Ha valaki hitelt vesz föl, hogy repülőgépet vásároljon, a bank kiköti, hogy a gépet Európában kell nyilvántartásba venni.”
A nagypályás üzletemberek számára azonban mégis az adóelőnyök a legfontosabbak. Derek Bloom, aki a floridai Fort Lauderdale-ben található Aviation Legal Group iroda ügyvédje, és évekig Moszkvában dolgozott, állítja, hogy voltak ügyfelei, akik “szívesebben regisztrálták volna a repülőgépüket Oroszországban.” Ám Bloom szerint ezek az ügyfelek a legtöbb oroszhoz hasonlóan úgy gondolták, hogy az “adófizetés szükségtelen pénzpazarlás, ha az adózást törvényesen el lehet kerülni.”
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Magyarországon Panyi Szabolcs, a Direkt36 újságírója sötét fegyverüzleteket leplezett le; Indiában Paranjoy Guha Thakurta az üzleti és politikai összefonódásokat vizsgálta;...
Csecsenföld autoriter vezetője, Ramzan Kadirov többször hangot adott pozitív véleményének a többnejűséggel kapcsolatban, arról azonban mindezidáig nem sok információ volt...
Joseph Muscat miniszterelnöksége alatt a szigeten virágzott a szervezett bűnözés, sötét offshore üzletek köttettetek meg. Muscatot és barátait, politikai segítőit...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!