Brüsszelben gyanútlan polgárok hajtják végre a Soros-tervet: ők nyújtanak menedéket a hidegben a menekülteknek

Flashmobokat szervez egy 20 ezernél is több tagot számláló brüsszeli kollektíva a belga főváros Maximilien parkjába esténként, hogy megvédjék a rendőri zaklatástól az ott gyülekező, gyakran több száz menekültet. A csoport nemcsak azt akadályozza meg, hogy a rendőrök elkergessék a külföldieket, hanem ételt is osztanak, és magánlakásokban biztosítanak szállást a téli hidegben.

84%

Év végéig még

16 613 194 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Szerda este újra rekordgyorsasággal lépett fel az a „polgári platform”, amely segítséget és szállást is nyújt a menekülteknek, írja a belgiumi francia közösség közszolgálati médiájának honlapja. A Brüsszel központjában található Maximilien park környékén este negyed 9 körül került sor egy rendőri akcióra – valamivel 9 óra előtt jött a riasztás a kollektíva Facebook-oldalán: „Mindenki a parkba!!! Szövetségi rendőri akció, 3 teherautó, 1 busz; CSATLAKOZZATOK hozzánk!”

A felhívás nyomán több tucat önkéntes érkezett a parkba, és az RTBF tudósítása szerint a helyi lakosok nagyon gyorsan megoldották a jelen lévő külföldiek elszállásolását. Miközben néhányan a rendőri igazoltatás helyszínéről tartották őket távol, mások megszervezték a több autóval történő szállítást is, hogy lehetőleg mindenki a melegben töltse el az éjszakát.

Az RTBF több cikket is szentelt az utóbbi hetekben a Maximilien park környékén működő segítő csoportnak, amely csaknem minden este étellel, szükség esetén szállással és más eszközökkel támogatja az itt gyülekező, gyakran több száz embert. A park stratégiai helyen található: nem messze van a menedék kérelmeket befogadó hivatal, és az északi pályaudvar, ahol jelentős összegek fejében a csempészek esélyt adhatnak a vágyott Angliába jutásra.

A park környékén összegyűlő 3-400 ember közül sokan háborús zónákból érkeztek: Szíriából, Irakból, Szudánból. Mások „csak” a nyomor elől menekülnek, Egyiptomból vagy Eritreából. Egyesek a balkáni útvonalon jöttek, mások a Földközi-tengeren keresztül. Sokan megjárták Líbiát is, ahol jelenleg talán a legnagyobb a kizsákmányolás, kínzás, rabság és nemi erőszak kockázata az afrikai útvonalakon.

A polgárok végzik az életmentő feladatokat az állam helyett

A Facebookon szerveződő kollektíva tagjai készek átmeneti szállás biztosítására, egy ágy vagy egy szoba, egy éjszaka vagy egy hét, egy alkalommal vagy rendszeresen – a feltételek rugalmasak.

Ahogy az RTBF tudósítója írja, olykor szép barátságok születnek így, máskor nehezebben megy a dolog, a nyelvi problémák miatt is, vagy azért, mert a külföldi csak átutazóban van, esetleg nem is tudja, hol lesz másnap – mindenesetre megnyilvánul a szolidaritás.

Ami ilyenkor télidőben még sürgetőbb: egy matrac, egy pohár meleg ital jelentősége is megnő, egy éjszakai menedék akár életet is menthet. Miközben a városban több helyi csoport is szerveződött azokon a környékeken, ahol spontán gyülekeznek a támogatásra szorulók, akad, aki orvosi segítséget nyújt, mások, mint pl. a Belgium Kitchen elsősorban az ételosztásra koncentrálnak; kizárólag magánadományokból és önkéntes munkával működnek.

A brüsszeli önkormányzat rendelkezésre bocsátotta ugyan néhány épületét, de ettől eltekintve a hatóságok semmilyen segítséget nem nyújtanak – az érv ugyanaz, amit Franciaországban is hallhatunk: nem szabad emberséggel bánni ezekkel az emberekkel, mert az szívóhatást keltene.

Korábbi cikkünk:

Aktivisták járőröznek éjjelente Calais-ban, hogy megvédjék a rendőri zaklatástól a migránsokat

Ezzel szemben a frankofón közmédia újságírója szerint ezzel az érveléssel van egy kis baj:

„Belgium, akárcsak Calais az Angliába vezető útvonalon fekszik. A földrajz nem fog megváltozni. Ha valaki átjutott a Földközi-tengeren vagy megkerülte, hogy eljusson ideáig, akkor nyilván nem a La Manche fogja feltartóztatni. Amíg Anglia mágnesként működik, nem fog megszűnni nálunk az átmeneti forgalom. Most 300-an, vagy 400-an lehetnek, de akár még ezren is csak egy csepp lennének: egy 11 milliós gazdag országnak, mint Belgiumnak, természetesen módjában állna elszállásolni őket.”

A hatóságok ehelyett a rendőrséggel próbálják „kezelni” problémát, de a migránsok nagy részét nem lehet letartóztatni vagy visszatoloncolni, vagy mindez túlságosan drága lenne. Így a rend erőinek feladata főleg az, hogy nehezítse az emberek helyzetét: „cinikus módon sokasodnak az igazoltatások, az oszlatások, a személyes tárgyak elkobzása, a brutalitás” – de sürgősségi szállást vagy melegedőket sem biztosítanak az illetékesek.

A téli időjárás még kockázatosabbá teszi a hatóságok segítségnyújtásának elmaradását, de úgy tűnik, a lakossági erőfeszítéseket is megsokszorozza. És nemcsak Brüsszelben akadnak olyanok, akik nem akarják hagyni, hogy Európában fagyjanak meg azok, akik túlélték a hazájukban dúló háború után az ideáig vezető utat is.

Ahogy korábban írtuk, hasonló helyzet jellemzi Franciaországot is, ahol az eddig is aktív hálózatok szintén „sürgősségi” fokozatra kapcsoltak. Vasárnap például mintegy 300-an vettek részt azon a demonstráción, amelyet az Alpokban, az olasz-francia határon szerveztek a hegyekben dolgozók kollektívái.

130 profi hegymászó segítségével készült a „szolidáris lánc”, fotó: Radio France, B Dupin

Céljuk az volt, hogy ezzel is nyomást gyakoroljanak a hatóságokra: nyújtsanak segítséget azoknak, akik a szabályos útvonalakon sokasodó ellenőrzések és kitoloncolás miatt gyalogosan vágnak neki a hegyeknek, hogy a zsúfolt és semmilyen perspektívát nem nyújtó olasz táborokból Franciaországba, majd onnan végső úti céljukhoz, Angliába vagy pl. Németországba jussanak.

A politikai akció egyébként konkrét eredménnyel is járt: az Échelle csúcsán ugyanis találtak egy 22 év körüli, guineai fiút, aki az előre haladott kihűlés jeleit mutatta, riasztásuk nyomán feljött érte egy mentő helikopter.

Mindenki annyit ér, amennyije van: adóreform és migrációs politika

A szakmai egyesületek, hegyi mentők, idegenvezetők, síoktatók kezdeményezésére született „cordée solidaire”, az egy kötéltől függő mászókra utal, és eszünkbe juthat róla Emmanuel Macron köztársasági elnök nemrég bevezetett adócsökkentési reformja is, amely különösen kedvező a leggazdagabbak számára. Ők lennének Macron szerint azok, akik utat nyitnak a hegyoldal megmászásakor (premiers de cordée), és megkönnyítik az utánuk érkezők feljutását.

Korábbi cikkünk:

Az illúziók vége: Emmanuel Macron a szegények és a középosztály ellen?

Az adóreform az EU által is előírt megszorításokkal kiegészítve gyakorlatilag megköti az állam kezét a szociális politikák terén, és lényegében ellehetetleníti azokat a progresszív politikákat, pl. a klímaváltozás elleni küzdelmet, amelyek hosszú távon egyébként megtérülnének.

A reform, amelynek brutalitása többek között a világhírű közgazdász, Thomas Piketty szerint a Donald Trump által kezdeményezett és szerdán megszavazott adóreformhoz hasonlítható, éppoly veszélyes és éppoly negatív hatásokkal járhat. Nemcsak a társadalmi igazságtalanságokat növelheti, és a valóban szükséges reformok elől vonhatja el a forrásokat, de gyújtóanyagot nyújthat az elszegényedő csoportok indulataihoz is. Azaz a szélsőjobb populizmus legyőzőjeként számon tartott Macron politikái a gyakorlatban épp a szélsőjobb malmára hajtanák a vizet…

Hogy kerül a csizma az asztalra?

Az adóreformoknak több köze van a migrációs politikákhoz, mint gondolnánk. Az alsóbb és középső rétegeket relatív vesztessé tevő adócsökkentések (akárcsak az offshore büntetlensége) ugyanis a jóléti állam maradék garanciáit veszélyeztetik. Azaz míg a leggazdagabbaknak kedveznek, a társadalom többségét duplán büntetik: a rosszabb oktatással, egészségügyi ellátással, elégtelenebb foglalkoztatási, képzési politikákkal, munkanélkülieknek nyújtott támogatással vagy nyugdíjjal.

Miközben az állam – nemcsak Magyarországon – leépíti ezeket a szolgáltatásokat, de kevesebbet fektet mondjuk közösségi közlekedésbe, megújulókba vagy az elmaradottabb térségek infrastruktúrájába is, szinte magától értetődő, hogy a menekültek befogadására sem „áldozhat”. Illogikus lenne külföldieknek nyújtani sürgősségi szállást, ha közben a lakhatási politika szolidáris programok helyett a piacra bízza, hogy ki lakhat saját lakásban, kinek kell a szüleinél maradnia, és ki alszik szabad ég alatt.

Igaz, a menekültek-migránsok kitoloncolása, bezárása, az ellenük folyó eljárások, hogy a kerítések fenntartásáról már ne is beszéljünk, óriási költségekkel járnak. A kormányzati retorika szerint ez lenne a biztonságunk ára, pedig a valóságban inkább a lelkiismeretünket veszik meg rajta, hogy belenyugodjunk az érvelésbe: mindenki annyit ér, amennyije van. Az államnak pedig nem kötelessége a nevünkben fellépni, és ha már valakit egyáltalán megsegítünk, az inkább egy nemzeti hajléktalan legyen, mint egy hontalan, aki elég tájékozatlan ahhoz, hogy nálunk kopogtasson, vagy elég felelőtlen ahhoz, hogy mínusz 14 fokban vágjon neki az Alpoknak.

Az adópolitika tehát megágyaz a megszorításoknak, igazolja az állami szolgáltatások leépítését, és azt üzeni, hogy mindannyian piaci versenyzők vagyunk, saját szerencsénkre bízva. Az elmúlt évek megszorításainak egyik legnagyobb vesztese épp a közoktatás, amely a kevésbé szerencsések feljebb emelkedéséhez nyújthatna eszközöket.

A migrációs politikák újabb és újabb szigorításai révén pedig nem annyira az úgynevezett „szívó hatás” ellenében lép fel az állam, hanem saját polgárait trenírozza. Hogy a verseny logikájának igazságtalanságait is feledtesse, azt próbálja elhitetni, hogy voltaképp szerencsések vagyunk, hiszen van, akit még az alapvető segítségnyújtás sem illet meg. Innen már csak egy lépés, hogy van, aki megérdemli, hogy belefulladjon a tengerbe (minek indult el?), van, aki megérdemli, hogy felhasítsák a rendőrök a téli hidegben a sátrát, vagy elkergessék a tűz mellől: mintha a migránsok „tisztességtelen” konkurenseink lennének az állami támogatás egyre szűkösebb és szegényesebb forrásainak elosztásánál.

A szolidaritás és az élet tiszteletének jegyében lázadó polgárok  

Ezt illusztrálja a francia kormány december elején hozott döntése, amely szerint a sürgősségi hajléktalan szállókon járőröző alakulatok az utcára rakhatják majd a tartózkodási engedéllyel nem rendelkező külföldieket. De ennek jegyében tervezi az új osztrák kormány is, hogy elveszi a menekültek pénzét, és abból fedezi ellátásukat.

Ez tehát, persze nagyon leegyszerűsítve a nyugati politikai vezetők jelentős részét irányító logika, amelynek alapvető motívuma a szolidaritás kérdése: egy olyan fogalom, amelyet az Európai Unióban is folyamatosan újradefiniálnak, azaz leépítenek az utóbbi években. Ez adja a migrációs politikák központi fontosságát is, még most is, hogy a kontinensükre érkezők a 2015-ös év rekordjának ötödét-hatodát sem érik el.

Úgy tűnik azonban, hogy a vezetőink körében egyre kevésbé vitatott konszenzus ellen szerte Európában sok helyütt lázadnak a polgárok, mert azt gondolják, hogy a macroni elmélet szerint „élen járók” vagy éppen az orbáni elmélet szerint a „nemzeti elit” számára nyújtott előnyök prioritása helyett a legfontosabb cél az, hogy senki ne zuhanjon a mélybe. És ha emberi életekről van szó, végképp mindegy, ki milyen nemzetiségű, vallású, vagy milyen színű a bőre.

SOS Alpes – az SOS Méditerranée mintájára, fotó: Radio France, B Dupin

Az Alpok szakmai egyesületei azt kérik az elnöktől és a kormányfőtől, hogy a rendvédelmi akciók, akárcsak a tengeren, a veszélyben lévők megmentésére koncentráljanak. A cél ne a migránsok mindenáron való feltartóztatása legyen, hanem legalább most télen, az emberi életek védelme. Mert „hogyan aludhatnánk nyugodtan, ha tudjuk, hogy falvaink határában elveszve bolyonganak az emberek?”

Dobsi Viktória

Címlapkép: A menekülteket támogató kollektíva tagjai, fotó: Thierry Roge, Belga, forrás

Érdekel a külpolitika? Ha igen, kövesd a Világtérkép Facebook-oldalát!