Média

Péntekig várják a pályázatokat a Tarnói-díjra, amit kiemelkedő gazdasági újságírói munkáért adnak

Ezen a héten lejár az Élet és Irodalom munkatársai által alapított Tarnói Gizella-emlékdíj beadási határideje. A gazdasági újságírás területén kiemelkedőt alkotó újságírók elismerésére létrehozott díjat idén tizenkettedik alkalommal írták ki.

 

Nélküled nincsenek fontos sztorik – adód 1 százalékát ajánld fel az Átlátszónak! Adószámunk 18516641-1-42, kattints ide a letölthető nyilatkozatért.

Tarnói Gizella (1947-2006) újságíró 1970-től a Magyar Rádiónál dolgozott, ahonnan 1994-ben kilépett, majd hamarosan az Élet és Irodalom (ÉS) főszerkesztő-helyettese lett. Számos tényfeltáró riport szerzője volt, és egyik riportsorozata elismeréseként 1998-ban Pulitzer-emlékdíjat kapott. Munkássága jelentős részében kapcsolódik a kisebbségek jogainak védelméhez, 2001-ben Roma Polgárjogi Díjban részesült.

Emlékére 2010-ben az ÉS díjat alapított: a Tarnói Gizella-emlékdíj azoknak az újságíróknak adományozható, akik kiemelkedő gazdasági témájú újságírói munkájukkal kiérdemlik.

A pályázatnak kötelező formai kellékei (űrlap, formanyomtatvány, igazolás, pályázati díj stb.) nincsenek, a pályázati anyagot a szerkesztőség címére kell eljuttatni (1450, Budapest, pf. 84.). A díjat alapítók fenntartják a jogot, hogy a kuratórium, melynek tagjai Bokros Lajos, Losoncz Miklós és Várhegyi Éva, pályázatot be nem nyújtó újságírót is díjazhasson.

A pályázatoknak legkésőbb jövő hétfőig, február 22-ig kell beérkezniük. A díjazott százezer forintot és feLugossy László egy alkotását kapja.

A Tarnói Gizella-emlékdíjat korábban a hirszerzo.hu, az Index és a Figyelő munkatársai, 2016-ban az Átlátszó újságírója, 2017-ben a Népszabadság volt újságírója, 2018-ban a 24.hu munkatársa, 2020-ban pedig a HVG munkatársa kapta.

 

Rádi Antónia kapta az idei Tarnói Gizella-emlékdíjat

Az Átlátszó munkatársa, Rádi Antónia kapta idén az Élet és Irodalom 2006-ban elhunyt főszerkesztő-helyettese, Tarnói Gizella emlékére 2010-ben alapított díjat. A kitüntetés azoknak az újságíróknak adományozható, akik kiemelkedő gazdasági témájú újságírói munkájukkal kiérdemlik.

Címlapkép: Tarnói Gizella, az Élet és Irodalom című hetilap főszerkesztő-helyettese és Kovács Zoltán, a lap főszerkesztője a tárgyaláson, amikor a Fővárosi Bíróság elsőfokon elutasította a Tokajhegyalja Kft. helyreigazítási kérelmét a lappal szemben. (MTI Fotó: Honéczy Barnabás)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42