Újabb, ezúttal egy 2 milliárdos közbeszerzést húzott be a kormányközeli WHB a földalatti parkolóhely építésére a Ligetben. A K-Monitor rámutatott: bár erre egyszer már elnyertek 6 milliárd forintot, ez vélhetően nem bizonyult elegendőnek egyes feladatokra. Kimaradtak például a wc-blokkok, a zuhanyzók és az irodák is, amiket most fognak kialakítani.
Támogasd a munkánkat pólóvásárlással!
Ahogy arról a G7 2018 májusában beszámolt, négyszintes, közel 15 méter mély mélygarázs épül a Liget-projekt keretében a fővárosi Városliget alá. A munkát a West Hungária Bau Kft.(WHB) kapta, amely 6 milliárdért vállalta a létesítmény kialakítását. A Paár Attila érdekeltségébe tartozó csoportról tudni lehet, hogy ők vásárolták meg Tiborcz István részesedését a kormányfő vejének közvilágítási cégében, sőt, később egy ideig közös vállalkozásuk is volt.
A WHB több állami megrendelést kapott már, de ők nyerték el többek között az 500 autó befogadására képes mélygarázs építését is a Millenáris területén. Érdekesség, hogy az a beruházás is megdrágult menet közben: a cég idén januárban további 400 millió forintot vehetett fel a munkálatokra a Garage Ingatlanfejlesztő Kft.-vel közösen.
A 800 autó befogadására alkalmas, 27.400 négyzetméteres Dózsa György úti mélygarázs építése májusban a földmunkák befejező fázisánál, illetve a szerkezetépítésnél tartott a magyarépítők.hu beszámolója szerint. Bár a cikkben nem esett szó további költségekről, most mégis újabb milliárdokat biztosítottak a célra.
A Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. kiírására mindössze két ajánlat érkezett: a West Hungária Bau Építőipari Szolgáltató Kft.-től és a Swietelsky Magyarország Kft.-től. A WHB lett a befutó nettó 2,1 milliárd forintos ajánlattal. A beruházás becsült értéke nem ismert, ugyanis azt a Városliget Zrt. nem hozta nyilvánosságra.
És hogy miért volt szükség az újabb forrás biztosítására a már meglévőn túl? A közbeszerzési tájékoztató szerint azért, mert a kivitelezési munkák megkezdését követően a Liget Budapest projekt egyes elemei megváltoztak, és ehhez kell igazítani ezt a beruházási elemet is.
A WHB-nak a bő 2 milliárd forintból többek között trafóhelyiséget kell kialakítaniuk a Színház részére, valamint el kell végezniük a Dózsa György úti mélygarázs belső kialakítását. Ennek során a Városliget Zrt., a Főkert Zrt., valamint az FKF Zrt. részére irodákat, öltözőhelyiségeket, pihenőhelyiségeket, teakonyhát, tárolókat, takarítószertárakat, wc-blokkokat és zuhanyzókat építenek.
Öt év alatt összesen mintegy 119 milliárd forintot költött a Városliget Zrt. a Liget Budapest Projekt néven megvalósuló új kulturális intézmények megépítésére. Ezek mintegy felét a Néprajzi Múzeum, a Magyar Zene Háza, valamint az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ generálkivitelezési munkái teszik ki. A számításokat a Városliget Zrt.
Katus Eszter
Címlapkép: Városligeti építkezések (fotó: Szakál Szebáld / Átlátszó). A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A nyertes B+N Referencia Zrt. cége mellett csak egy kft. indult a tendereken, de őt mindkét eljárásból kizárták. A kft. tulajdonosa tavaly még a B+N egy másik cégének ügyvezetője volt.
Egy másik ajánlattevőt pedig azért zártak ki, mert összekeverte a beadványokat, és egy teljesen más eljárás dokumentumait küldte be. Így a Mercarius lett a befutó.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!