vidéki lapszemle

Órabérben gyűjthetik a fideszes aláírásokat Szegeden, kötelező oltás Szombathelyen

Debreciner.hu: Bár még nincs készen, napokkal ezelőtt mégis átadták ünnepélyesen a Debreceni Egyetem új épületét

Többször is módosították a befejezési határidőt, a kivitelezőnek eredetileg már tavasz végén, nyár elején el kellett volna készülnie. Közben 126 millió forinttal drágább is lett írja a debreceni lap. A HÖK már megkapta a kulcsokat, az egyetemi kommunikáció szerint a hallgatók mégis csak februártól léphetnek be az épületbe. Az átadáskor erről nem beszéltek, de a tanulóközpont minden jel szerint a külföldi hallgatók igényeit szolgálja ki.

SzabadPécs.hu: PTE: Az államtól kapott egyetemi pénz is közvetlenül a modellváltás során létrehozott magánalapítványhoz fut be

Közérdekű adatigényléssel kikérte a PTE-t működtető alapítvány és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által szeptember végén megkötött közfeladat-finanszírozási szerződést a Pécsma számolt be a hírről a Szabad Pécs. Ebből többek között kiderül, hogy az államtól érkező pénzek közvetlenül az évi 400 millióból működő, kormányközeli személyekből álló kuratórium által irányított alapítványhoz folynak be és nem az egyetemhez.

Nyugat.hu: A Szombathelyi Tankerület megküldte az iskoláknak a kötelező oltásra utasító levelet

Egy olvasójuk jelezte a lapnak, hogy a Szombathelyi Tankerület arról tájékoztatta a pedagógusokat, hogy számukra kötelező az oltás felvétele december 15-ig. Amennyiben ez nem történik meg, a tankerület megszüntetheti a munkaviszonyukat. A hír igaznak bizonyult, olyannyira, hogy lap birtokába került a kötelező oltást elrendelő levél, amit közre is adtak.

KecsUP.hu: Feketézők és képzetlenek az idősgondozásban – helyszíni riportunk Szabadszállásról

A pandémia az idősgondozás minden területén drámai változásokat hozott. Az idősek nappali ellátását évről évre egyre kevesebben veszik igénybe (hatezer fővel csökkent a bentlakásos idősotthonokban gondozottak létszáma), míg a házi segítségnyújtást igénybe vevők egy év alatt kétezer fővel lettek többen, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) statisztikáiból. Közben a szociális terület dolgozóinak átlagos életkora 50 év feletti, nincs utánpótlás, ami a vidéki településeken fokozott kihívást jelent Szabadszálláson és környékén is. Ezt mutatja be a KecsUP riportja.

Szegeder.hu: Botka Lászlóhoz becsöngetett egy fideszes aláírásgyűjtő, jót beszélgettek

Szeged polgármestere (Összefogás Szegedért Egyesület) a Facebookon számolt be az esetről, amely szerint becsöngetett hozzá egy fiatal nő azzal, hogy Bartók Csabának és a Fidesznek gyűjtenek aláírást. Mint írja, azt mondta a fiatal lánynak, rossz helyre csengetett, és ugye órabérben fizetik és nem teljesítmény alapon, mert akkor Szegeden nagyon megjárja, és nem lesz pénze. A diákmunkás lány a polgármester szerint ekkor hangosan felnevetett, és közölte, csak órabérre vállalta.

Nyitókép: Bartók Csaba, a Fidesz szegedi alelnöke aktivistákkal aláírásokat gyűjt 2021 szeptemberében azok ellen, akik „2002-2010-ben tönkretették az országot” (forrás: Bartók Csaba Facebook-oldala)

 

A legkisebb településen is követjük a közpénz útját – önálló közösségi oldalt nyitunk a vidék híreinek! Mostantól az Országszerte Facebook-oldalon megtalálható lesz mindaz, ami a vidéki Magyarországon történik – az Átlátszó riportjain, tényfeltáró, oknyomozó anyagain, a független portálok tudósításain és a civilek bejegyzésein keresztül. Kövess és keress minket, ha úgy érzed, élet a körúton túl is van: a te életed!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2