adatvizualizáció

A nap infografikája: így hatott a COVID a tankolásra

Mint minden másra is, a tankolási szokásainkra is érezhető hatást gyakorolt a koronavírus-járvány. A tény, hogy nem volt hová utazni, a pénztárcánkra és a környezetre is kedvező hatást gyakorolt, mivel így sokkal kevesebbszer ültünk autóba, ezáltal kevesebbet is kellett tankolnunk.

Nélküled nincsenek fontos sztorik – adód 1 százalékát ajánld fel az Átlátszónak!

 

A vírus első hullámának érkezésekor drasztikusan ugrott lefelé a tankolt üzemanyag mennyisége. Az emberek többsége home office-ba került, a gyerekeknek online kellett tanulniuk, a szórakozóhelyek és az üzletek pedig bezártak. A mindennapi utazás sokaknak a munka-iskola-bevásárlás-otthon tengelyről átkerült a konyhától a nappaliig vonalra (szükség esetén kiegészítve az üzlettel), emiatt nem igazán kerültek elő az autók. A nagy ruhaboltok áruszállítási forgalma is megállt, a kamionoknak sem kellett az üzletekbe juttatnia a végtelen mennyiségű eladásra szánt ruhát. A nyár beköszöntével az esetszámok csökkentek és enyhültek a szabályozások. Megfigyelhető, hogy csökken a különbség a 2019 és 2020 nyári adatok között, viszont 2020 itt is jelentősen alulmarad. A második hullám már nem ért senkit sem annyira felkészületlenül, a szigorításokat is fokozatosan vezették be, így az üzemanyagfogyasztás is fokozatosan csökkent az előző évihez képest. A tankolás mennyiségét valamelyest visszatornászta a legtöbb karanténlakó kedvenc hobbija: az online vásárlás. Budapest utcái megteltek ételkiszállító autókkal, a postapontokon pedig teljes volt a káosz a végtelen mennyiségű rendelés miatt. Ugyanakkor nem csak az ételt akartuk biztonságosan szállítani, hanem saját maguk és környezetük épségét féltve többen használtak tömegközlekedés helyett autót vagy taxit. Az utóbbi az este 8 órás kijárási korlátozás kijátszásában is többeknek szerencsés kibúvó volt, így ezek az alternatív útvonalak és úticélok megőrizték az üzemanyagfogyasztás mennyiségét egy még nagyobb zuhanástól.

Egyre kevésbé ugyan, de a járvány kitörése óta folyamatosan csökkent az üzemanyaghasználat az előző évihez képest. Ez környezetünkre nézve örvendetes hír, a szennyezés csökkenésének szempontjából valóban figyelemre méltó, viszont az ingó lábakon álló gazdaságnak ez sem tett túl jót.

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

 

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42