koronavírus

Májusra nálunk lehet a legtöbb koronavírus-elhunyt egy előrejelzés szerint

A Magyarországon 2020 március óta áldozatokat is szedő járvány harmadik hulláma 2021-ben nagyon sok halálesetet okozhat. A járványban eddig elhunytak lakosságra vetített aránya alapján most még előttünk áll hét európai ország. A jelenlegi fertőzési és halálozási adatok és védekezési stratégia alapján készült előrejelzések szerint azonban kicsit több mint egy hónap múlva már elsők lehetünk. A járványt folyamatosan becslő Institute for Health Metrics and Evaluation adatai szerint májusra valószínűleg már több mint harmincezer halottja lesz itthon az új típusú koronavírusnak. Csehország, Bulgária, Bosznia Hercegovina és Oroszország követhetnek majd minket a sorban. 

Májusra már százezer lakosonként több mint 330 halottal számolhatunk, míg olyan, a járvány kezelésében rossz hírnevet szerzett országok lesznek jóval mögöttünk, mint az Egyesült Királyság (222), Belgium (215), Olaszország (206), Egyesült Államok (176) vagy Brazília (168).

Előrejelzett halálozás/százezer lakos (2021. május 1-ig)

A becslés bizonytalansága még elég magas, illetve addig változtathatunk a védekezésen is, és akkor a számok talán változnak. De ahogy közeledik a május, úgy lesznek egyre biztosabbak ezek a kilátások.

A cikkhez a március 17-i előrejelzést használtuk. Forrás: http://www.healthdata.org

Szémann Tamás

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2