választások 2019

Hiába erőlködött a propagandamédia, megremegett Lázár János hátországa

Hódmezővásárhelyen elsöprő többséggel mondtak nemet a választók a Fidesz elmúlt másfél évnyi helyi politikájára, bukott az eddig kormánypárti Mártély és Szegvár és Csanádpalota vezetése is. Szegváron a fideszes jelölt bukását éppen a leköszönő polgármester gazdagodásával magyarázták a helyiek.

“Nem ellenőriztem hivatalos forrásból, de úgy tudom, hogy az ezer fő feletti települések között országos csúcs ez a 68,62 százalékos részvételi eredmény” – így kommentálta közösségi oldalán győzelmét Mártély független polgármestere. Putz Anita a szavazatok 60,52 százalékát szerezte meg, ezzel alaposan megelőzve a szintén függetlenként induló Borsos Józsefet, aki valójában a Fidesz mártélyi elnöke.

Megváltoztak az erőviszonyok Hódmezővásárhely környékén, Lázár János hátországában több helyen alulmaradtak a kormánypárti polgármester-jelöltek. Elég csak a most nagyot bukott Borsosra gondolni, aki 2018 őszén még arról beszélt a kormánypárti vasarhely24.com-nak, hogy Márki-Zay Péter hibája a település holtágán tapasztalható kékalga fertőzés. Borsos a kampányban is lelkesen agitált Márki-Zay ellen, de hiába.

Márki-Zay Soros György embere – ez a plakát virított hónapokon keresztül Hódmezővásárhelyen, és futott a kormánypárti kezekben lévő promenad.hu-n.

A hirdetésről megírtuk, az újév első napjaiban négy óriásplakát jelent meg Hódmezővásárhelyen a Polgári Együttműködés Hódmezővásárhelyért jóvoltából. A plakátokon osztott felületen Márki-Zay Péternek, a város polgármesterének tulajdonított mondatokat írtak az egyik oldalra, míg a másikra ezzel szorosan összemosni kívánt személyeket, jelenségeket – Soros György és a migráció – hoztak fel, amikkel a kormánypárti propaganda előszeretettel riogatja a választópolgárokat.

A plakát állításait nem tudták alátámasztani, így a helyreigazítási eljárásban Márki-Zaynak adott igazat a bíróság. És ez csak egy mozzanata volt az elmúlt másfél év hódmezővásárhelyi Fidesz politikájának. Az óriásplakátot a Polgári Együttműködés Hódmezővásárhelyért Egyesület rendelte meg, erről a hvg.hu írta meg, hogy 2011-ig Lázár János volt az ügyvezetője. Majd átadta a stafétát Szél Istvánnak, aki jelenleg is ügyvezető elnök a civil szervezetnél.

Szél a Hódmezővásárhellyel szomszédos Székkutas polgármestere, tavaly óta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke, és Lázár nélkülözhetetlen kollégája.

A hódmezővásárhelyi plakát és szórólap háború, a Márki-Zay elleni napi támadások meghozták az eredményt, de nem éppen úgy, ahogy a fideszesek várták. Ők a magát önállónak valló Gezsa István mögé álltak be, aki egyébként Márki-Zay idejében is fideszes önkormányzati képviselő volt.

A hódmezővásárhelyi képviselői testület 10 helyéből 9-et a Márki-Zay-féle csapat nyerte meg, egyetlen fideszes tudott a körzetében győzni. Ráadásul a kompenzációs listáról bejutó politikusok közül többen lemondtak a mandátumról, még az alakuló közgyűlés előtt. 

És ha már szóba került Székkutas vezetője, Szél fideszes többséget tudott hozni saját  településén.

Nem úgy Szegvár polgármestere. Gémes Lászlóról megírtuk, míg egykori jobbikos képviselő-társát a megyei közgyűlés azért zárta ki, mert Kiss Attila az mcsipos.hu-hoz köthető volt, addig Gémessel szemben semmit sem léptek, pedig ő a Kurca TV-t üzemeltető alapítvány elnöke:

A jobbikos képviselőt kizárta a Csongrád Megyei Közgyűlés ugyanazért, amiért a fideszest nem

Egy internetes híroldal, a mcsipos.hu miatt tavaly megfosztották képviselői mandátumától a jobbikos Kiss Attilát – a kormánysajtó botrányos törvénysértésnek mondta, hogy Kiss a honlap kiadóját irányította. Az összeférhetetlenségi döntésben a fideszes Gémes László is részt vett. Most megtudtuk: a döntés idején ő is médiaszolgáltatót, a Kurca TV üzemeltetőjét vezette.

Gémes nem indult újra Szegváron, hanem Szentesen próbálkozott, de az ottaniak szintén valaki más szerettek volna. Gémes helyett az ellenzéki Szabó Zoltán Ferencet, a Jövőnk Szentes Egyesület jelöltjét választották meg, 50,60 százalékkal. Gémes 40,69 százalékot kapott.

Szegváron független Lukács Istvánné lett a Fidesz jelöltje, de legyőzte őt Szabó Tibor György. A helyiek szerint hatalmi harc és irigység miatt vesztett a fideszes jelölt.

“Gémest sem választották volna újra, túl gazdag lett. Ez szúrta az emberek szemét” – vélte egy idősebb férfi, akivel Szegvár főterén beszélgettünk. Egy hölgy úgy magyarázta, Szabó Tibor bázisa nagyobb lett, és megerősítette: az emberek irigyek voltak Gémesre, az utódjának sem adtak esélyt. “Legutóbb Gémesre szavaztam, szerintem sokat tett a faluért. De, mivel neki több volt, mint az átlagembernek, így már nem szerették” – tette hozzá. Gémes Szentesen kompenzációs listáról bejutott a testületbe, de a szentesimozaik.hu tudósítása szerint lemondott a helyéről. Információnk szerint ő lehet a fideszes többségű megyei közgyűlés elnöke.

Lázár János a 2018-as időközi polgármester-választás után Makót vette célba, az idei önkormányzati kampányban Makón és környékén bukkant fel szinte naponta – a kormánypárti makohirado.hu lelkes tudósítása szerint. Meglátogatta az apátfalvi citerásokat, fotózkodott és fogadóórát tartott Makó polgármesterével, és ellátogatott Csanádpalotára is, hogy elmondja, Nyergesné Kovács Erzsébet mögött állnak a térség polgármesterei. Mondjuk ez az egy húzása nem jött be Lázárnak. 

2018-ban csődbe ment Csanádpalota, a várost ekkor Nyergesné Kovács Erzsébet vezette. Ketten indultak ellene, Debreczeni István, szoros küzdelemben 36,46 százalékkal nyert. Nyergesné a harmadik lett. Debreczeni korábban jobbikos volt, 2014-ben a bíróság szerint megrongálta Lázár János plakátjait, ezért pénzbüntetésre ítélték.

Makón viszont sikeres volt a Fidesz, maradt Farkas Éva Erzsébet a polgármester, a képviselők többségét is a Fidesz adja.

Segesvári Csaba

Fotó: Szegvár. A szerző felvétele

Címlapkép: Eleanor Roosevelt (balra) és Lorena Hickok (jobbra)

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2