tiszafüred

A fideszes polgármester a saját rokonait jelölte ki bérlőnek egy felújított lakásba

Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere a saját nagymamáját jelölte ki egy olyan önkormányzati lakás bérlőjének, amelyet nem sokkal korábban félmillió forintért újíttatott fel a város. A döntést a polgármester a képviselő-testület tudta nélkül hozta, ezzel a rokonai olyan családokat is beelőztek, akik évek óta várólistán vannak. Ujvári szűkebb családja valamivel több mint egy év alatt a második önkormányzati lakást szerezte meg,



Társadalmi célú hirdetés

Megy a háborgás a tiszafürediek független Facebook-csoportjában, a „Bosszankodó Tiszafüred„-en. Van, aki a jövőre esedékes önkormányzati választást emlegeti, mások a helyi ellenzék passzivitását kérik számon, van aki szerint a városban így ünneplik a családok évét.

A polgármester már amúgy is magára haragította a tiszafüredieket: miközben a városi közszolgáltatásokkal szemben sok a kifogás, és közmunkásokra is sokkal kevesebb pénz jut,

néhány napja a képviselő-testület elfogadta a polgármester előterjesztését 200 millió forint hitel felvételéről.

Az a sajnálatos helyzet állt elő ugyanis, hogy a város által tavaly elnyert 2 milliárd forintnyi fejlesztési forrás a mai építőipari árak mellett nem elég a projektek befejezéséhez.

A 200 milliós hitelhez hozzá lehet számolni azt a további 200 milliós hiányt, amit a város gazdálkodása mutatott az első félév végén, vagyis a város félmilliárd körüli hiánnyal fogja zárni az évet.

2014-ben Ujvári tartozás nélkül vette át a várost az előző polgármestertől,

akit egyébként másfél évvel korábban épp a város eladósodottságának ürügyén hurcoltatott meg a képviselőtestület fideszes többsége – a frakcióvezető Ujvári irányításával. 2012 végén a többség szavazataival a képviselő-testület adósságrendezést kért – ez kb. az önkormányzati csődeljárás – a város hat hónapon túli kifizetetlen számláira hivatkozva.

Ma már egyértelműen látszik, hogy az eljárás valójában politikai manőver volt, ami a független polgármester ellehetetlenítését célozta: az adósságrendezési procedúra megindulása után néhány nappal kezdődtek ugyanis a megbeszélések a minisztérium illetékeseivel az ún. adósságkonszolidációról, vagyis az önkormányzat adósságainak a központi költségvetésbe való átvezetéséről, semmi szükség nem volt a városnak komoly veszteségeket okozó adósságrendezési eljárásra.

A harmincas éveiben járó Ujvári viszont ezzel újabb karrier-állomáshoz érkezett: hamarosan Tiszafüred polgármestere lett.

És most eljött az idő, hogy jusson valami a családjának is: a polgármester saját hatáskörében eljárva a nagymamájának utalt ki egy sok százezer forintért felújított önkormányzati lakást.

A városban azt beszélik, hogy az ügylettel Ujvári szülei jártak jól: mivel az idős asszony gondnokság alatt áll, ezért teljesen jogszerű, hogy a polgármester szülei is a nagymamával költöztek az új lakásba. A lépés nemcsak ellenszenvet váltott ki a helyiekből – több mint harmincan várnak a városban önkormányzati lakásra, köztük gyerekes családok-, de jogilag is kétséges. Igaz ugyan, hogy tavaly a képviselő-testület a polgármesterhez delegálta a lakáskijelölés jogát, csakhogy a vonatkozó szabályok szerint Ujvárinak jeleznie kellett volna a személyes érintettségét, és kérni a döntéshez testületi felhatalmazást.

A dologról korábban is beszéltek a városban, de Spisák György független képviselő – a város korábbi jegyzője, Ujvári politikai ellenlábasa – írásban kérdezte a polgármestert, aki elismerte, hogy a rokonaiknak utalta ki a Feszty Árpád utca 100. alatti  önkormányzati lakást.

Alig több mint egy évvel ezelőtt a polgármester nagybátyja és keresztanyja jutott hasonlóképp surranópályán önkormányzati lakáshoz.

Becker András

Fotó forrása: Facebook – Ujvári Imre

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42