Egyéb

15 helyett csak 45 nap alatt adják ki a közérdekű adatokat, a NER lapja lett az Index

Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat

Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk, tehát háromszor annyi idejük van az állami szerveknek a közérdekű adatok kiadására, ha valaki azokat kérvényezi. Ha pedig a hivatalos szervek szerint „valószínűsíthető”, hogy a „határidőben való teljesítés” a közfeladatot ellátó szervet gátolja a közfeladatai ellátásában, akkor még plusz 45 napra meghosszabbítják a határidőt, így akár már 90 napot kell várni a kikért hivatalos adatokra, erről jelent meg rendelet szerda este a Magyar Közlönyben.

444: Vége a színjátéknak: az Index hivatalosan is a NER lapja lett

Hat és fél év, olykor a színfalak mögött, máskor a nyilvánosságban zajló médiaháború után hétfőn pont került a Fidesz vs. Index csata végére: november 23-án a Vaszily Miklós-vezette Indamedia-csoport bejelentette, hogy megvásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését.

Népszava: Felújított metrókocsik: orosz rulett

Alkalmatlan anyagok használata, elavult felfüggesztési rendszer, visszatérő rozsdásodás, tucatnál is több sorozatos meghibásodás, ügyetlenül megvalósított, ideiglenesnek szánt megoldások, orosz szabványok, gondatlan kivitelezés – olvasható a lap birtokába került jelentésben.

Mfor.hu: Mészáros Lőrinc exneje leadta volt férje nevét és a Vörösmarty térre költözött

Bő két és fél hónappal ezelőtt, szeptember első napjaiban tudatta a Mészáros-házaspár, hogy közös megegyezés alapján kezdeményezik házasságuk felbontását. A szétválás azonban már korábban elkezdődhetett, hiszen Kelemen Beatrix már júliusban kiszállt jó néhány, volt férjével közös cégükből, két nappal a bejelentés előtt pedig Felcsút helyett egy XII. kerületi lakcíme került be a céges papírokba. Novemberben leadta volt férje nevét is, és lakcímeként az V. kerületi Vörösmarty téren lévő lakás szerepel.

Hvg.hu: Polt Péter szerint a valódi korrupció „nem mindig korrelál a percepciós érzetekkel”

Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága keddi ülésén hallgatta meg Polt Péter legfőbb ügyész, Darák Péter, a Kúria elnöke, valamint Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke 2019-es évről szóló számadását. A legfőbb ügyész többek között kiemelte azt is, hogy a hivatali korrupció nyomozása teljes egészében ügyészségi hatáskörbe került, nőtt az ilyen eljárások száma, ám ezekben az ügyekben a váderedményesség elmarad az átlagtól. Ennek oka lehet az ilyen ügyek bizonyításának nehézsége, ezekben ugyanis sokszor csak a beismerés vagy a titkosszolgálati eszközökkel beszerezhető bizonyítékok lehetnek eredményesek.

Címlapkép: Pixabay

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2