budapest

A fideszesek vagy az ellenzékiek keresnek jobban a budapesti önkormányzatokban? Kiszámoltuk!

Összegyűjtöttük, hogy melyik fővárosi kerületben mennyit keresnek az alpolgármesterek, a képviselők, és a bizottsági tagok. Alpolgármesterekre átlagosan havi 2,4 millió forint közpénzt költenek az önkormányzatok: legkevesebbet az I. kerület, legtöbbet pedig a XI. kerület. A képviselőség 90 és 300 ezer forint között jövedelmez, a több bizottságban is ülésező tagok akár közel bruttó 450.000 ezer forintot is kereshetnek havonta.

Miután a kormánypárti és az ellenzéki médiában is több cikk jelent meg arról, hogy a budapesti kerületekben a tisztségviselők díját hogyan emelték az októberi választás után, megkérdeztük az összes önkormányzatot, és utánanéztünk a változásoknak. 

Sok drága alpolgármester

Bár a kerületi polgármesterek havi fizetése törvényben meghatározott, az alpolgármesterek illetményével és számával trükközhetnek a kerületek. 

Minden fővárosi kerület polgármesterének illetménye havi bruttó 997.200 forint, az alpolgármesterek havi fizetése pedig a polgármester illetményének 74 és 98 százaléka között mozog.

A legjobban az ellenzéki tizenegyedik kerület egyik főállású alpolgármestere, Orosz Anna, a Momentum egykori elnökségi tagja járt, akinek havi illetménye 2019. november 1. óta bruttó 979.100 forint. A kerület többi alpolgármestere, Bakai-Nagy Zita (DK), Barabás Richárd (Párbeszéd) és Hintsch György (MSZP) illetménye havi 928.100 forint. 

Ez még mindig jóval magasabb, mint a legtöbb kerületben a főállású alpolgármesterek illetménye, ami egyetlen más esetben sem haladja meg a 897.500 forintos határt, ami a polgármesteri illetmény 90 százalékának felel meg. Lényegesen csak két ellenzéki kerületben alacsonyabb a főállású alpolgármestrek illetménye, az elsőben és a nyolcadikban: bruttó 797.800.

Öt kerületben van társadalmi megbízású alpolgármester: a II. kerületben négy, a III.-ban kettő, az V.-ben, a IX.-ben és a XV.-ben pedig egy-egy fő. Az ő illetményük 448.700, kivéve az V. kerületi, 2006 óta alpolgármesteri tisztet betöltő Rubovszky Csillát (KDNP), akinek 423.797 forint a juttatása.

Lipótváros, Józsefváros és Rákosmente önkormányzata is alkalmaz egy, nem a képviselő testület tagjai közül választott, foglalkoztatási jogviszonyban álló alpolgármestert. Az V. kerület Balogh-Madár Emesét (Fidesz-KDNP), akinek havi illetménye 847.600 forint. A VIII. kerületben Rádai Dániel (Momentum) illetménye havi 797.800 forint, a XVII. kerületben pedig dr. Bakos Andrásé havi 897.450 forint.

Az alpolgármesterek száma és illetménye tekintetében a legtakarékosabb az ellenzéki I. kerület, ahol havi 797.800 forintot kap egyetlen alpolgármester. 

A második legspórolósabb a független XXIII. kerület, ahol szintén csak egyetlen főállású alpolgármester kap illetményt, havi 825.600 forint értékben. Harmadik és negyedik helyen az ellenzéki XIV. és a fideszes XII. kerületek állnak, havi 897.453 és 897.500 forintos alpolgármesteri kiadásokkal, az ötödik „legtakarékosabb” pedig az ellenzéki IX. kerület, havi 1.346.100 forint alpolgármesteri kiadással.

A legdrágább pedig az ellenzéki XI. kerület, ahol a négy főállású alpolgármester havi fizetése bruttó 3,76 millió forint. 

Második és harmadik legdrágább fej-fej mellett az ellenzéki IV. és a VI. kerület, ahol az alpolgármesterekre havonta 3,59 millió forintot költenek. Negyedik a kormánypárti X. kerület, ami csak 80 forinttal marad el a harmadik mögött. Ötödik legdrágább az ellenzéki III. kerület, ahol havi 3.589.900 forintot költenek az alpolgármesterekre. 

Az alpolgármesterekre költött havi bruttó összeg átlaga a 23 fővárosi kerületben 2.420.815 forint.

Az átlag alatt van a kerületek több, mint fele (I., XXIII., XIV., XII., IX., XX., XVI., XV., V., XXII., XVIII., IX.), és fölötte van a XVII., XIII., II., XXI., VII., XVIII., III., X., IV., VI. és XI. kerület. 

A tizennégy ellenzéki plusz egy független kerület alpolgármesteri kiadásainak átlaga 2.516.931 forint, tehát átlagosan ennyit fizetnek az alpolgármesterekre kerületenként. A nyolc fideszes kerületben az átlag 2.240.595,9 forint havonta.

Képviselőség 90 ezer és 300 ezer forint között

A budapesti kerületek közül kizárólag a VII. kerület tisztségviselőinek tiszteletdíjáról nem elérhető a legfrissebb rendelet sem az önkormányzat honlapján, sem pedig az online jogtárban, ezért csak a többit tudtuk összehasonlítani.

A 2014-es rendelet vagy annak egy, a két választás között módosított változata maradt életben, vagy még nem született új rendelet az önkormányzati képviselők és bizottsági tagok tiszteletdíjáról a III., a IV., az V., a IX., a XI. és a XVI. kerületben. 

A fővárosban az önkormányzati képviselők díjának átlaga havi bruttó 168.488 forint.

Kiemelkedően alacsony az ellenzéki Újpest és Újbuda kerületének képviselői tiszteletdíja: 90.000 és 100.000 forint. Kiemelkedően magas pedig a szintén ellenzéki XV. kerületben, Rákospalotán, ahol kis híján 300.000 forint a havi bruttó díj, és a fideszes Csepelen, azaz a XXI. kerületben, ahol bruttó 250.000 forint.

Jól fizető bizottsági tagságok

Az önkormányzati képviselők és a bizottsági tagok tiszteletdíja között a legkisebb a különbség az V. kerületben, ahol csupán 52.000 forint. Az ellenzéki II. kerületben kerületben 60.800, a IV.-ben, Újpesten pedig 66.000 forint. Alacsony még a különbség a kormánypárti XVI. kerületben: ha a képviselő csak egy bizottságban van benne, a különbség kicsivel 60.000 alatt van, és több bizottsági tagság esetében is legfeljebb 90.000 lehet. Az ellenzéki XI. kerületben, Újbudán szintén csak 65.000 forint a bizottsági tagok extra díja, de több bizottsági tagság esetében akár 130.000 forint is lehet. 

A legnagyobb különbség az ellenzéki VIII. kerületben van, ahol a bizottsági tagságért majdnem 180.000 forint tiszteletdíj jár a képviselői alapdíjon felül. A kormánypárti XXI. kerületben is kiemelkedően magas, 150.000 forint a különbség. Több bizottsági tagságot beleszámítva pedig a fideszes XXII. kerület jár élen, itt ugyanis akár 238.400 forint tiszteletdíjat is kaphat az alapdíjon felül az a képviselő, aki több bizottságnak tagja. Szintén több bizottsági tagság esetén magas a kormánypárti Kőbánya, a X. kerület bizottsági különbözeti díja is: akár 216.050 is lehet.

Ha viszont nem a különbséget, hanem az összeget nézzük, akkor az XV. kerület, az ellenzéki Rákospalota jár az élen: a több bizottságban is ülésező tagok akár kis híján bruttó 450.000 ezer forintot is kereshetnek havonta.

A kormánypárti XXI. kerületben, Csepelen, viszont akár egyetlen bizottsági tagság után is majdnem 400.000 forint a bruttó tiszteletdíj. A VIII. kerületben 360.000, a XX. kerületben pedig 345.000 forint. 

A legalacsonyabb pedig a fideszes V. kerületben, ahol a havi bruttó 170.000 forintot sem éri el. De 200 ezer forint alatt van a bizottsági tagok díja az ellenzéki XIV. (180.000) és a II. kerületekben (194.000) is. 

A bizottságok elnökeinek fizetése messze az ellenzéki XIV. kerületben a legmagasabb bruttó 540.000 forinttal. A XV. és a XXI. kerületek fej-fej mellett vannak bruttó 498.600 forintos havi tiszteletdíjjal. Az őket követő VIII. kerületben 473.760 forint havonta. A bizottsági elnökök tiszteletdíja az ellenzéki XVIII. kerületben a legalacsonyabb: csupán 178.800 forint. Az V. kerületben 221.000, a tizenegyedikben 230.000, a II. kerületben pedig 243.495 forint. 

Viszont ha csak a tanácsnok tiszteletdíját nézzük, akkor a X. kerület, a kormánypárti Kőbánya kiemelkedő, ahol a bizottsági elnök tiszteletdíja nem haladhatja meg a 350.150 forintot, a tanácsnok díja viszont 700.000 forint.

 

Rutai Lili

Címlapfotó: pxhere.com

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42