Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Fazekas Sándor agrárminiszterrel poharazgat facebookos profilképén, s magyar borokat marketingel Észak-Amerikában az államot 11 millió dollárra perlő kaliforniai vállalkozó. A nagy vihart kavart tokaji borhamisítási ügynek Balla Attila elméletben a kárvallottja, de az eset továbbra is több mint homályos. Biztosnak az tűnik, hogy a kormányközeli potentátok belháborúja átterjedt Tokaj-hegyaljára, ahol, úgy fest, lassan háttérbe szorul a Balla-mentor Kékessy Dezső.
Egy újabb gyönyörű barátság érhet véget hamarosan. Miután Orbán Viktor kormányfő és évtizedes bizalmas barátja, Simicska Lajos Fidesz-hadtápos főoligarcha kölcsönösen ejtették egymást, lassacskán kiszorul a fősodorból Orbánék egykori családi barátja és felesége volt üzlettársa, Kékessy Dezső volt párizsi magyar nagykövet is.
Az első Orbán-kormány idején a kormányfő személyesen vett részt felesége, Lévai Anikó Kékessyvel akkor közös kft-je „nemtaggyűlésén”, utóbb pedig, egészen a közelmúltig az exdiplomatát a kormányfő üzenő füzetének és végrehajtójának ismerték tokaji borászkörökben.
Mára azonban, nagyon úgy fest, Kékessy főszerepét gyakorlatilag átvette Tombor András, a tavaly alakult Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács elnöke, az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt. felügyelőbizottsági elnöke, nem mellékesen Lázár János kancelláriaminiszter bizalmi embere.
Hegyaljai forrásaink szerint Kékessyt megviselte a kényszerű háttérbe vonulás. Ráterhel erre, hogy burjánzó vállalkozásbirodalma koránt sem prosperál úgy, ahogy illene, a borászattal foglalkozó cégek is nehézségeket mutatnak.
Főbb cikkeink Tomborról, Kékessyékről:
Ő a Fidesz Baja Ferije? Tombor András az online médiába tart
Kormányzati atyafiság: a Tisza-tónál terjeszkedik a Kékessy-Lipcsey família
Töröcskei, Simicska és egy zempléni kiskirály
A bortermelő – egyébiránt a szaksajtó által elismert termékeket kínáló –, családi érdekeltség Patrícius Borház Kft. 2013-ban 56 millió forint veszteséggel zárt, ami javulás ugyan az egy évvel korábbi 217 milliós mínuszhoz képest, nőtt azonban az adósság is: 804 millióról 866 millió forintra, s abban az évben veszteségrendezés címén törzstőke-leszállításról is döntöttek a tagok.
A Patrícius Borházba is beszállító, Kékessy fia érdekeltségében álló Arany Dűlők Kft. szintén veszteséget hozott (5 millió). Annak ellenére, hogy a kft-be 2012-ben beszállt az ekkor még szintén Orbán-bizalmasként ismert, ám időközben ugyancsak kegyvesztetté vált Töröcskei István volt fő-államadósság-kezelő cége, a Patrícius Invest Zrt. Nyílt titok Tokaj-hegyalján, hogy voltaképpen az Orbán-családnak tett kedvére a Töröcskei-cég, amikor mentőövet dobott Kékessy kedvenc hobbijának, most azonban már arról is hallani, hogy csendestársként ott állt a háttérben Simicska is.
Márpedig ezek a pénzek félős, hogy a jövőben legfeljebb ha csöpögnek majd – tekintve a megváltozott politikai erőviszonyokat.
Meglehet, ezzel is összefügg, hogy az Átlátszó tudomása szerint Kékessyre hivatkozva kormánykörökben ajánlatot kaptak: a mágnás szabadulna a szlovák határ túloldalán, Szőlőske (Vinicky) környékén lévő, mintegy 80 hektárra tehető föld-érdekeltségeitől. Ezt a hírt nem sikerült megerősítetnünk a Kékessy-klánnál, sem a Patrcíus Borházba küldött kérdésükre nem érkezett egyelőre válasz, sem arra két levelünkre, amelyekben egyik rokonát kértük, járjon közbe, hogy a kérdés eljusson az exdiplomatához.
A szlovák cégnyilvántartásban nem találni Kékessy-érdekeltséget, a magyarban ellenben akad olyan cég – például a Patrícius Borház is -, ahol Kékessy szlovák, rimaráhói (Hrachovo) lakcímmel szerepel, bár ez a település jó 150 kilométerre Nyugatra, Losonc felé fekszik Szőlőskétől.
A szőlőskei Kékessy-kapcsolatról először az Élet és Irodalom tokaji riportsorozatában lehetett olvasni: az írás emlékeztet, hogy az egyik szlovák-tokaji szőlőtulajdonosnak, Hegedűs Zoltánnak Magyarországon közös érdekeltsége volt Kékessyvel (Tokaj Mercatus Kft.). A hvg.hu szerint pedig Kékessy szőlőskei birtokában üzlettárs a bokszolóból csendőrré, majd vállalkozóvá lett Mikulás Vareha. Ő a Kelet-európai oligarcha prototípusa, a szlovákiai magyar nyelvű sajtóban zempléni kiskirályként emlegetik: diszkópápa és üzemanyag-forgalmazó volt, amíg tavaly februárban jogerősen 11 év szabadságvesztésre nem ítélték adócsalásért.
Úgy fest, Kékessyék igyekeznek hazafias árnyalatot adni az ellentmondásnak: éppenséggel a magyar Tokajival versenytárs szlovák Tokaji feldolgozásban is érdekeltek. A Patrícius Borház honlapja szerint legalábbis a család anyai felmenői, az Okolicsányiak „Tokajban, Szegiben és Szőlőskén rendelkeztek ültetvényekkel és mindemellett jelentős köztisztségeket – alispán, országgyűlési képviselő – töltöttek be”.
Tudomásunk szerint kormánykörökben nem zárkóznak el az elől, hogy tárgyaljanak Kékessyvel, föltéve, hogy „Dezső bátyánk” a realitások talaján marad, ami az árat illeti. Mindez a kiérdemesült Orbán-bizalmas ismételt, méghozzá közpénzes kifizetését vetítheti előre, csakhogy a kancellárián otthonosan forgó szakemberek szerint sokat javítana az évtizedes magyar-szlovák tokaji névhasználati vitában a jelen állás szerint vesztes magyar pozíción, ha a történelmi hegyvidék határon túli részén a magyar állam, akár közvetve, például cége, akár a Tokaj Kereskedőház révén megveti a lábát.
795,5 ezer dollár Kaliforniába
Nem javít ugyanakkor a volt nagykövet pozícióin – legalábbis így érvelnek kormány-közeli berkekben -, hogy Kékessy hosszú idő óta bizalmas viszonyt ápol Balla Attila kaliforniai vállalkozóval, aki nem kevesebb mint 11 millió dollárra perli a magyar államot az Egyesült Államokban.
A most kezdődő per a tavaly kirobbant tokaji borhamisítási botrányon alapul: májusban a Tokaj Kereskedőház zárolta a cég teljes készletét, mivel vizsgálatuk ellentmondásra bukkant a nyilvántartások (az úgynevezett pincekönyv és a származási bizonyítványok) között. A hárommilliárd forint értékű készlet 43 százaléka, 1,3 milliárd forint értékű bor bizonyult hibásnak (a „hamis” tokaji egészségre ártalmatlan ugyan, de nem az eredet-megjelölés szabályai szerint készült, adott esetben például a címkéhez képest más évjáratú).
A már érlelődő botrány apropót kínált 2013-ban leváltani Kiss István vezérigazgatót. Kiss, ahhoz képest, hogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon exminiszterelnökök bizalmi emberének – ekkoriban földművelési, később titkosszolgálati államtitkárnak -, a borsodi Ficsor Ádámnak a támogatásával került 2009-ben az állami borkereskedő cég élére, viszonylag sokáig húzta a NER-ben is.
A hullámok akkor csaptak össze Kiss feje felett, amikor előkerült egy közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozat, amit 2012-ben tett a kereskedőház korábbi főborásza, Puklus Péter. E szerint Kiss utasította őt, hogy „a kereskedőház meglévő készleteiből” pancsoljon össze 500 ezer palacknyi italt, amit el tudnak adni 2001-es 3 puttonyos aszúként Ballának. A közjegyzői iratot Balla lobogtatta az elszámolási vitája során a kereskedőházzal, azóta is ez az adu-ász a kezében.
A Tokaj Kereskedőházban, legalábbis úgy tűnik, tartanak a Balla által indított per elvesztésétől, a cég 2013-as mérlegben például csaknem egymilliárdos céltartalékot képeztek az ügyből esetleg eredő költségekre és veszteségekre. Az aggodalomra okot adhat az is, hogy a kaliforniai bíróság múlt heti előzetes határozatában elutasította a Tokaj Kereskedőház – joghatóság hiányára alapozott – permegszüntetést indítványozó beadványát.
A Tokaj Kereskedőház Zrt., valamint Balla Attila és fivére, Balla Zsigmond 2010 áprilisában alapított céget Kaliforniában Vinum Tokaj International LLC (VTI) néven arra, hogy az amerikai állampolgár Balla Észak- és Közép-Amerikában árulja majd a kereskedőház termékeit.
A Tokaj Kereskedőházból származó értesüléseink szerint Ballát elsősorban a díjazott, 2001-es évjáratú 3 puttonyos aszú érdekelte, de volt szó más borok eladásáról is. A kereskedőház hamarosan kiszállt a cégből (a kaliforniai cégnyilvántartás ezt a változást azonban egyelőre nem vezette át), de a bizományosi szerződést érvényben tartották.
A vita itt kezdődött: a kereskedőház új vezetése egyoldalúan a kuncsaftnak kedvezőnek minősítette a Kiss által – a kereskedőház jelenlegi vezetése szerint igazgatósági és közgyűlési felhatalmazás nélkül – kötött szerződés feltételeit. Például azt, hogy marketing címén havi 21 ezer 500 dollár, összesen 451 ezer 500 dollár, raktárköltségként 226,6 ezer dollár, vámok és adók címén pedig 117,4 ezer dollár illette meg a VTI-t, amely ezen felül megkapta volna az eladási ár 25 százalékát is.
Csakhogy az első kontingensben kiszállított 250 ezer palack tokaji máig raktáron van az Egyesült Államokban, a VTI szerint a borokat eladták, de a vevő nagykereskedő az időközben kipattant botrány miatt már nem vehette át, a kereskedőház szerint ez az ügylet ugyanakkor színlelt megállapodás (ráadásul Hegyalján legyártottak még 500 ezer palackot a VTI számára, amit azonban már ki sem szállítottak).
Vajon biztos, hogy hamis?
A VTI-Tokaj Kereskedőház szerződést még Kiss mondta fel szerződésszegésre hivatkozva, Balla szerint jogalap nélkül egyoldalúan – innen ered a per, s a feljelentések: a kereskedőház 2012-ben hűtlen kezelés miatt fordult a rendőrséghez ismeretlen tettes ellen, de voltaképpen a Kiss-féle menedzsment szerződése miatt, Balla pedig azért, mert a főborász írásbeli vallomása szerint hamis bort kapott, a két ügyet a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egyesítette.
A nyomozás ólomléptekkel halad, mint az Átlátszót most az NNI-nél tájékoztatták, csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen járnak el.
A „csalás” a borhamisítást takarja. Csakhogy nyomozó legyen a talpán, aki kibogozza, mi is történt valójában. A hamisítványok olyan jól sikerültek – állítják most az Átlátszónak a Kereskedőház ügyeiben járatos források -, hogy nem csak hogy kóstolással, de laboratóriumban sem mutatható ki a pancsolás, csupán a különféle szőlő-nyilvántartások eltérése utalt a manipulációra.
Így voltaképpen az sem zárható ki, hogy a borral nem is volt gond – tudomásunk szerint Kiss ezt is vallotta az NNI-ben -, hanem a pincekönyvet buherálták meg valakik. Ezt a lehetőséget azonban a kereskedőházban nagyon valószínűtlennek tartják, mondván, több ezer oldalt kellett volna így meghamisítani, ami szerintük nem lehetséges.
Fontos lenne tudni, hogy ha a manipuláció ilyen nehezen tetten érhető, Balla honnan értesült róla – az üzletember, aki amúgy készségesen válaszolt az Átlátszó több kérdésére is, ez elől a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva kitért.
Ráadásul úgy fest, a kereskedőház a fürdővízzel a gyereket is kiöntötte: megszabadultak az „elmúltnyolcévhez” kötődő vezérigazgatótól, de magukra húzták, hogy bort hamisít az állami vállalat, s bónuszként bukhatják Balla dollármillióit.
Mindez aligha növeli a 2013-ban félmilliárdos veszteséget termelt cég értékét. Január végén távozott egyébként a cégtől Kiss utóda, Goreczky Gergely is, igaz a tényleges hatalom Goreczky alatt és jelenleg is, s ebben mindenki egyet ért Tokaj-hegyalján, a formálisan fb-elnök titulussal felvértezett Tomboré.
Bibliavideóktól a borvideókig
A Balláék kontra kereskedőház pereskedés összefügghet a Fidesz-közeli oligarchaváltással is – állítják tokaji borászkörökben. A korábban még a Biblia alapján készített videókkal kereskedő Balla, mihelyt magyarországi borüzletre adta a fejét, kereste a tokaji kapcsolatokat, és rá is talált az ekkor még teljhatalmú Kékessyre, forrásaink szerint számos tárgyaláson, rendezvényen mutatkoztak együtt.
A 2013-ig Vizuális Bibliatársukat Filmgyártó és Forgalmazó Kft.-ként futó Global Trade Marketing Kft. tulajdonosai között a Balla-fivéreket a Patrícius Borház váltotta fel 2013 év végén (a kft tavaly május óta Kulcsár Ferencé, akinek az édesanyját Balla Katalinnak hívják), az ügyvezető egy időre Molnár Péter, a Patrícius birtokigazgatója lett, a cég székhelye pedig jelenleg is egy bodrogkisfaludi helyrajzi szám.
Az ingatlan a Patrícius Borházé, s székhelyül szolgál más Kékessy-érdekeltségeknek is, egyebek mellett annak a Szárhegy dülő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft.-nek is, amelyben 2005-ig tulajdonostárs volt Lévai Anikó is.
Kékessyn kívül egyéb felső kapcsolata is akad a kaliforniai vállalkozónak. Facebook-profilképén például Fazekas Sándor agrárminiszterrel poharazik – legalábbis ez volt a helyzet cikkünk leadásakor.
„Fazekas Sándor miniszter az említett úrral is találkozott, mint ahogy több száz amerikai magyarral azon az eseményen, amelyet Illés Zoltán akkori államtitkár szervezett” – ezt a szűkszavú választ küldte a Földművelési Minisztérium sajtóosztálya az Átlátszónak a miniszter és az üzletember kapcsolatának részleteit firtató kérdésére. Az „esemény” nagy valószínűséggel Fazekas 2011-es Egyesült Államok-beli látogatására utal, ahol egyes jelenlévők mostani elmondása szerint meglehetősen aktív volt Balla.
Csakhogy a kaliforniai üzletembernek egyéb kötődése is akad a magyar agrárügyekhez: több forrásunk szerint is valamiféle, nehezen felfejthető szerepet kapott a magyar bormarketingben, bár formális titulusa nincsen. Borász forrásaink megneveztek például egy pályázati tanácsadó céget, amelyikkel a témában Balla szorosan együttműködik – az érintett vállalkozásnál a kapcsolatot nem tagadták le, de azt mondták az Átlátszónak: Balla nem munkatársuk és nem is megbízottjuk, úgymond közelebbről nem részletezett „közös projektjeik” vannak.
Ballát egyébként sikeresnek tartják, szerintük tevékenysége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a mádi Szent Tamás pincészet tavaly elnyerte a legjobb import fehérbor minősítést Kanadában.
Balla a marketinszerep tisztázására vonatkozó kérdésünkre azt írta válaszul: „továbbra is hiszünk abban, hogy a minőségi magyar boroknak lehet és kell is nemzetközi piacot teremteni, munkánkat ennek szellemiségében folytatjuk azokkal a partnerekkel, akik szintén ebben hisznek és ez iránt elkötelezettek”.
Balláék egyébként honlapot is működtetnek az Egyesült Államokban és Kanadában (ahol a harmadik fivér, Balla Sándor él) kifejtett bormarketingre, ahol az egyik bemutatott reklámfilmjükhöz ezt a szöveget mellékelték: “6/2013. (II.5.) VM rendelet alapján kiírt „Egyes borászati termékek harmadik országokban történő promóciójának támogatásáról” c. felhívás keretében, Kanadai borpromócióra elnyert pályázati támogatással valósult meg.”
A Fazekas által szignált rendelet szerint 2013-2016-ban összesen 2,7 millió euró, projektenként legkevesebb 25 ezer adható a magyar bor EU-n kívüli népszerűsítésére (az uniós és a hazai bormarketing az Agrármarketing Centrummal együtt az agrártárcától átkerült a Magyar Turizmus Zrt.-hez, ahol történetesen Kékessy rokona, Lipcsey György a vezérigazgató-helyettes).
A nem különösebben szofisztikált (Magyarország=zsíros hús+szeszes ital+spa) kisfilmben egy angolul beszélő ifjú turista hölgy lelkendezik, elsősorban a tarcali Andrássy Rezidencia hotel kínálta szolgáltatásokon.
Rádi Antónia
A cégadatokat az Opten és a Céginfo.hu szolgáltatta. Címlapkép: Vinum Tokaj Facebook-oldala.
Független ember vagy?
Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.
Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból
Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Egy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként 100 ezer forintba, egy 18 diából álló előadás pedig 4,4 millióba került.
Két éve és idén is megkérdeztük a BGA-tól, hogy mennyi pénzt adott a CÖF-nek. 2022-ben mást mondtak, mint most. Mi lehet vajon a valóság?
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!