Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
A Hungary Initiatives Foundation több, mint 800.000 dollár értékű támogatást osztott szét számos Egyesült Államokban bejegyzett szervezet között az áprilisi országgyűlési, és a májusi EP választás előtt – derül ki a atlatszo.hu oknyomozó újságíró weboldal részére a közérdekű információigénylés keretében a miniszterelnöki hivataltól megküldött dokumentumokból.
Az Egyesült Államokban bejegyzett alapítványt 2012-ben alapították és Orbán Viktor miniszterelnök utasítása szerint működtetése magyar közpénzből történik. Kiderült, hogy a magyar kormány fizetéseket ad az Egyesült Államok kongresszusi tagjainak, számos eseményt szponzorál Washington D.C-ben, és „weboldal támogatásokat” oszt olyan szervezeteknek, amelyek pontos megnevezésének és címének a nyilvánosságra hozatala még várat magára.
A Magyar Közlönyben 2012 végén tették közzé azokat a terveket, hogy egy Egyesült Államok-beli alapítványt hozzon létre a kormány. A ma már nem működő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 15 millió dollárt különített el az alapítvány kezdőtőkéjére, illetve adományozási célokra. Röviddel az alapítvány felállítása után a tulajdonosi jogokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól 50 évre átruházták a miniszterelnöki hivatalra. Azóta a kormány is elkülönít évente költségvetési forrásokat az amerikai alapítvány részére.
2013 októberében a Budapest Beacon felvette a kapcsolatot a miniszterelnöki hivatallal, hogy információt kérjen a “Friends of Hungary” alapítvány státuszával kapcsolatban, miután törölték a “The Friends of Hungary” Facebook oldalát. Abban az időben a miniszterelnöki hivataltól azt a választ kaptuk, hogy a magyar kormánynak nincs köze a „Friends of Hungary” nevű szervezethez, és nem tudtak semmilyen információt adni a szervezetről. Kiderült, hogy az alapítványt a “The Hungary Initiatives Foundation” név alatt jegyezték be ugyanarra a címre, mint a Hungarian American Coalition-t, melynek igazgatói között számos prominens amerikai magyar van, beleértve az IMF korábbi alelnökét is.
Az Atlatszo.hu közérdekű adatigénylése
Nemrég az oknyomozó újságíró weboldal közérdekű adatigénylés keretében kérte az alapítvány pénzügyi tevékenységéről a beszámolót. A miniszterelnöki hivatal válaszában az alapítvánnyal kötött szerződéses megállapodásra hivatkozva nem adta ki a 15 millió dolláros adományozás részleteit. Azonban kiadott az atlatszo.hu részére néhány anyagot, hogy bemutassa a pénzek elköltését.
Áttekintve ezeket az anyagokat úgy tűnik, számos Fidesz-barát, Amerikában bejegyzett szervezet kapott jelentős mértékű támogatást.
Talán a legérdekesebb adományozást a magyar kormánytól a Hungarian American Coalition kapta. A szervezetnek 224.000 dollárt adott az alapítvány kongresszusi gyakorlati programra. Az összeg a teljes 260.000 dolláros programtámogatás első részlete volt.
Tedd amit mondunk, ne azt amit mi teszünk
Nemrég a magyar kormány kritikákkal illette Norvégia és más országok kormányát, amiért véleménye szerint beavatkozik a magyarországi belpolitikába azáltal, hogy pénzzel támogat olyan szervezeteket, amelyek állítólag közeli kapcsolatban vannak a Lehet Más a Politika párttal. Most pedig az derült ki, hogy a magyar kormánynak nem okoz lelkiismeret furdalást, ha magyar adófizetők pénzéből amerikai kongresszusi alkalmazottak bérét fizeti. A Hungarian American Coalition hirdetése magyar származásúak részére intéz felhívást Magyarországon, Szlovákiában, Amerikában, Romániában, Szerbiában, Horvátországban és Szlovéniában, hogy jelentkezzenek a gyakornoki programra. A reklám azt nem hirdeti, hogy maga a program (legalábbis részben) a magyar kormány finanszírozásával valósul meg. Egyelőre nem ismeretes, hogy melyik kongresszusi tag vesz részt a programban, és hogy vajon ők maguk tudják-e azt, hogy ki finanszírozz a programot.
American Hungarian Friends of Scouting | Regős Gála | 2013.11.15. | $16.000 |
Hungarian American Coalition | HAC Gálavacsora | 2013.05.13. | $15.000 |
Hungarian American Coalition | Hungarian Americans Together Conference | 2013.09.12. | $20.000 |
Hungarian American Federation | 2013. október 23-i esemény | 2013.12.18. | $7.708 |
Hungarian American Coalition | Smithsonian Folklife Festival | 2013.05.17. | $150.000 |
The Central European Institute | Art as an Ambassador Exhibit | 2013.10.18. | $15.000 |
CEPA | Stratégiai Fórum | 2013.10.10 | $10.000 |
Hungarian American Coalition | Holocaust Projekt – UN | 2013.10.08. | $70.000 |
Hungarian American Coalition | Kongresszusi Gyakornok Program | 2013.11.18. | $224.000 |
Kossuth Foundation | Reconnect Grant | 2013.06.24. | $35.000 |
Kossuth Foundation | Reconnect Grant | 2013.07.22. | $71.000 |
Minnesota Hungarians | Gyakornoki program | 2013.11.15. | $5.706 |
Common Sense Society | Pannonius Program | 2014.04.16. | $90.000 |
Institute of International Education | Fulbright Grant | 2014.02.06. | $284.000 |
The German Marshall of US | Hungarian Fellowship | 2014.01.13. | $50.000 |
American Hungarian Federation | RFE Project | 2014.04.04. | $5.000 |
Hungarian American Coalition | HAC Rost Andrea Gála Koncert | 2014.04.10. | $25.000 |
Hungarian American Coalition | HAC Éves Gálavacsora | 2014.04.10. | $15.000 |
American Hungarian Federation | 2014 Bál | 2014.03.20. | $10.000 |
American Hungarian Foundation | Weblap támogatás | 2014.03.21. | $10.000 |
American Hungarian Foundation | Carousel Project | 2014.04.29. | $5.000 |
American Hungarian Foundation | Magyar Fesztivál | 2014.05.22. | $4.100 |
…
Művészeti és kulturális támogatások
A mai napig a Hungary Initiatives Foundation mintegy 50 millió forintot osztott szét 14 művészeti/kulturális programokat lebonyolító szervezet között. Ebből nagyjából 37 millió forintot a 2014. április 6-án tartott országgyűlési választások előtt.
Ugyan a miniszterelnöki hivataltól kapott lista nem tartalmazza a támogatásban részesülő szervezetek hivatalos nevét, vagy címét, az kiderül belőle, hogy a Magyar Liszt Ferenc Zeneakadémia, illetve a Gláser Jakab Emlékalapítvány 9 millió, illetve 2,6 millió forintot kapott.
Cecaci – Central EU California | Művészeti és kulturális támogatás | 2014.03.16. | $18.000 |
Fractured Atlas | Művészeti és kulturális támogatás | 2014.02.24. | $12.000 |
Liszt Ferenc Zeneakadémia [sic] | Művészeti és kulturális támogatás | 2014.03.03. | $39.800 |
Hencida Folk Art Association | Művészeti és kulturális támogatás | 2014.04.21. | $20.000 |
Hungarian Association of Cleveland | Művészeti és kulturális támogatás | 2014.03.05. | $5.000 |
Hungarian Heritage Foundation | Művészeti és kulturális támogatás | 2014.02.25. | $20.000 |
Hungarian Society of Massachusetts | Művészeti és kulturális támogatás | 2014.03.16. | $5.000 |
Gláser Jakab Emlékalapítvány | Művészeti és kulturális támogatás | 2014.04.29. | $11.500 |
Magyar Baráti Közösség | Művészeti és kulturális támogatás | 2014.02.27. | $8.000 |
Modern Art Orchestra Ltd | Művészeti és kulturális támogatás | 2014.03.24. | $20.000 |
Queensborough (Research Foundation of the City | Művészeti és kulturális támogatás | 2014.03.11. | $20.000 |
San Francisco Film Society | Dokumentumfilm támogatás | 2014.06.10. | $10.000 |
Studio of Young Photographers | Művészeti és kulturális támogatás | 2014.04.21. | $18.600 |
The Central European Institute | Art as an Ambassador Exhibit | 2013.10.18. | $15.000 |
Összesen |
$222.900 |
….
Weboldal támogatások
Összesen 23,5 millió forint került kiosztásra 22 olyan szervezet között, melyek weboldallal kapcsolatos teendőket látnak el. Ezek közül 17 szervezet kapott összesen 21 millió forintot a 2014-es országgyűlési választások előtt.
Mint ahogy a művészeti és kulturális támogatások esetében, a szervezetek hivatalos neve és címe itt sem került fel a listára.
Axis Gallery Alma | Weblap támogatás | 2014.02.24. | $2.500 |
American Hungarian Educators Association | Weblap támogatás | 2014.02.03. | $2.125 |
American Hungarian Educators Association | Weblap támogatás | 2014.06.02. | $138 |
American Hungarian Educators Association | Weblap támogatás | 2014.05.21. | $2.175 |
American Hungarian Foundation | Weblap támogatás | 2014.03.21. | $10.000 |
Board of the Hungarian Medical Association | Weblap támogatás | 2014.03.10. | $6.500 |
Center for European Studies | Weblap támogatás | 2014.02.25. | $6.976 |
Cleveland Hungarian Heritage Society | Weblap támogatás | 2014.03.17. | $5.787 |
Franklin Furnance for the Squat Theater | Weblap támogatás | 2014.02.25. | $10.000 |
House of Hungary San Diego | Weblap támogatás | 2014.02.03. | $2.010 |
Hungarian Association of Cleveland | Weblap támogatás | 2014.02.03. | $2.500 |
Hungarian Community Church of Georgia | Weblap támogatás | 2014.02.24. | $2.500 |
Hungarian Heritage Foundation SF | Weblap támogatás | 2014.02.03. | $2.066 |
Hungarian House | Weblap támogatás | 2014.04.09. | $2.500 |
Hungarian Scout Association | Weblap támogatás | 2014.02.25. | $15.200 |
Hungarian Settlement Society | Weblap támogatás | 2014.02.03. | $2.016 |
Hungarian Settlement Society | Weblap támogatás | 2014.05.16. | $4.110 |
Hungarian Settlement Society | Weblap támogatás | 2014.05.19. | $1.937 |
Magyar Baráti Közösség | Weblap támogatás | 2014.02.27. | $8.400 |
Minnesota Hungarians Inc | Weblap támogatás | 2014.02.25. | $3.600 |
The Kossuth Foundation | Weblap támogatás | 2014.02.24. | $1.350 |
University of Northern Iowa Foundation | Weblap támogatás | 2014.02.05. | $10.000 |
Összesen | $104.391,65 |
…
Novák Benjámin (The Budapest Beacon)
Az adatigénylésünk és a rá kapott válasz itt elérhető
Magyar állami támogatások romániai civil szervezeteknek
Magyar állami vállalatok százmilliós adományai segítik az erdélyi Fidesz-projektet
Mennyibe került az erdélyi Demokrácia Központ-hálózat a magyar adófizetőknek?
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Egy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként 100 ezer forintba, egy 18 diából álló előadás pedig 4,4 millióba került.
Két éve és idén is megkérdeztük a BGA-tól, hogy mennyi pénzt adott a CÖF-nek. 2022-ben mást mondtak, mint most. Mi lehet vajon a valóság?
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!