200 ezer magyar külföldön: így fogadta be a világ az 1956-os magyar menekülteket

Hetven évvel ezelőtt, az 1956-os forradalom szovjet leverését követően a modern európai történelem egyik leggyorsabb és legnagyobb menekültválsága zajlott le: alig néhány hónap alatt mintegy 200 ezer magyar menekült el a megtorlás elől. A szomszédos Ausztria és Jugoszlávia a határok lezárása helyett azonnali nemzetközi segítséget kért, az ENSZ koordinálásával pedig a világ 37 országa nyújtott támogatást. Az első százezer menekültet alig tíz hét alatt telepítették át más országokba. Cikkünkben térképen és diagramon mutatjuk be, hová és milyen arányban vándoroltak a magyarok 1956-ban.

1956. október 23-án a budapesti egyetemisták békés tüntetésével indult el a kommunista elnyomás és a szovjet uralom elleni forradalom és szabadságharc Magyarországon. A következő tizenhárom nap során a forradalom látszólag győzött: Nagy Imre kormánya bejelentette a többpártrendszer visszaállítását, a politikai foglyok szabadon bocsátását, az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) feloszlatását, majd november 1-jén Magyarország semlegességét és a Varsói Szerződésből való kilépést.

A remény azonban november 4-én hajnalban szertefoszlott: a Szovjetunió hadüzenet nélküli katonai inváziót indított hazánk ellen. Harckocsik lepték el Budapest utcáit és a vidéki nagyvárosokat, elfojtva az ellenállást. Megkezdődtek a letartóztatások, amelyeket az elkövetkező hónapokban és években 229 bírósági kivégzés, mintegy 22 ezer börtönbüntetés és 13 ezer internálás követett.

Ezzel egy időben egyre nagyobb tömegek menekültek el az országból: a forradalom leverését követő néhány hónapban több mint 200 ezren kerestek menedéket külföldön (elsősorban Ausztriában és Jugoszláviában), ami a második világháború utáni Európa egyik legnagyobb menekülthullámává vált.

• 1956. november 4-6.: Mindössze három nap alatt 10 ezer ember kelt át az osztrák határon.
• 1956. november 16.: Már 36 ezer magyar kért menedéket Ausztriában.
• 1956 november vége: Az Ausztriában regisztrált magyar menekültek száma elérte a 113 ezret.
• 1957 április eleje: Az Ausztriába érkezettek száma elérte a 171 694 főt, míg a déli irányban Jugoszláviába menekültek száma 18 799-re nőtt.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) összefoglalója szerint az 1956-os krízis kezelése a nemzetközi szolidaritás és felelősségmegosztás iskolapéldájává vált: Ausztria és Jugoszlávia azonnal megnyitotta határait, és közvetlen menedéket nyújtott az erőszak, az üldöztetés és a politikai megtorlás elől menekülőknek.

Ahogy menekültek tízezrei érkeztek Ausztriába, az UNHCR átvette a nemzetközi segítségnyújtás koordinálását. 1956 novemberében az ENSZ Közgyűlése felhatalmazta a szervezetet, hogy a kormányokkal és más nemzetközi szervezetekkel egyeztetve sürgősségi támogatási rendszert alakítson ki. Az UNHCR felmérte a menekültek szükségleteit, és az ENSZ-főtitkárral közösen folyamodott nemzetközi pénzügyi forrásokért és áttelepítési helyekért.

A terheket megosztották a kulcsszereplők között: az osztrák hatóságok szervezték a fogadást és a szállást; a nemzetközi Vöröskereszt biztosította az élelmet, a ruházatot és az orvosi ellátást; az Európai Migrációs Kormányközi Bizottság (ICEM) pedig a befogadó országokba irányuló logisztikát és a szállítást szervezte meg. Az UNHCR mindeközben folyamatosan tárgyalt a kormányokkal az újabb befogadási keretek megnyitásáról, és arra sürgette őket, hogy enyhítsék a szigorú bevándorlási feltételeket a gyors biztonságba helyezés érdekében.

Végül Európa, Észak-Amerika, Dél-Amerika és Óceánia államai lehetőséget biztosítottak a magyaroknak életük újrakezdésére: mintegy 180 ezer menekültet telepítettek át sikeresen a világ 37 országába, közülük 100 ezer főt kevesebb mint 10 hét alatt.

37 ország 5 kontinensen

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának 1959. szeptember 14-i közgyűlési zárójelentése, valamint a 2006-os jubileumi adatsorok alapján az Ausztriába és Jugoszláviába érkezett mintegy 200 ezer magyarból a közvetlen és másodlagos áttelepítésekkel, valamint a helyi integrációval együtt végül 190 449 fő letelepedését rögzítették hivatalosan a világ 37 országában (az UNHCR elsődleges áttelepítési statisztikái kerekítve mintegy 180 ezer főről számoltak be). 11 ezer magyar pedig önkéntesen visszatért Magyarországra.

Az alábbi diagram részletesen összegzi a végleges befogadó államokat, létszámukat és a teljes áttelepített tömegből való részesedésüket:

A számokból azonnal kitűnik, hogy a magyar menekültek több mint 40 százalékát (78 ezer főt) a két észak-amerikai óriásország, az Egyesült Államok és Kanada fogadta be.

Egyesült Államok (40 650 fő):
Az 1950-es évek Amerikájában rendkívül szigorú bevándorlási kvótatörvény (az 1952-es McCarran-Walter Act) volt érvényben, amely Magyarország számára évi alig 865 fős kvótát engedélyezett volna. Dwight D. Eisenhower elnök azonban felismerte a történelmi pillanat súlyát: elnöki hatáskörével élve (az úgynevezett parole rendkívüli jogi státuszt alkalmazva) megkerülte a kongresszusi korlátokat, és elindította az Operation Safe Haven kódnevű akciót. Katonai szállítógépek és tengerjáró hajók tucatjai hordták a magyarokat a New Jersey-i Camp Kilmer katonai bázisra, ahol az amerikai civil és egyházi szervezetek (Catholic Relief Services, World Council of Churches) segítségével hetek alatt elhelyezték és munkához juttatták őket.

Kanada (38 000 fő):
Ottawa kormánya még ennél is rugalmasabbnak bizonyult. Jack Pickersgill bevándorlási miniszter személyesen utazott Bécsbe, ahol elrendelte, hogy minden egészségügyi vizsgálaton átment magyar menekült ingyenes légi vagy hajójegyet kapjon Kanadába. A letelepítés leglátványosabb fejezete a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának története volt: az egyetem 450 hallgatója és oktatója testületileg Kanadába menekült, ahol a University of British Columbia (UBC) vancouveri kampuszán önálló soproni karként fejezhették be tanulmányaikat, magyar nyelven szerezve diplomát.

Európán belül pedig az Egyesült Királyság vállalta a legnagyobb terhet. A brit kormány az elsők között, kvótakorlát nélkül nyitotta meg határait a magyarok előtt. A Brit Vöröskereszt és magán légitársaságok saját költségükön légi hidat létesítettek Bécs és London között: december közepéig több mint 7500 embert szállítottak át a szigetországba, a londoni polgármester által indított Lord Mayor segélyalap pedig rekordösszegű adományt gyűjtött össze. A brit bányák, iparvállalatok, valamint Oxford és Cambridge egyetemei azonnal munkát és ösztöndíjakat biztosítottak a menekülteknek, akik közül végül csaknem 21 ezren leltek új otthonra az országban.

A szolidaritás három máig élő jogi tanulsága

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága a 70. évfordulóra kiadott hivatalos közleményében kiemeli, hogy az 1956-os válság alapjaiban formálta át a nemzetközi menekültügyet. Az UNHCR elemzése szerint az akkori gyors és összehangolt fellépés három olyan tartós védelmi alapelvet teremtett meg, amelyek nélkül ma elképzelhetetlen lenne a globális menekültvédelem:

• 1956-ban a menekülés tömeges jellege és a nyilvánvaló szovjet fegyveres erőszak miatt a világ elsőként alkalmazta a prima facie elvet: a magyarokat pusztán a menekülésük ténye alapján automatikusan menekültnek ismerték el, bürokratikus akadályok nélkül. Ezt a mintát alkalmazták később a szomáliai, dél-szudáni és burundi válságok idején, és ez képezte az ukrajnai háború elől menekülők uniós ideiglenes védelmi mechanizmusának alapját is.
• Ez volt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának történetének legelső, nemzetközileg összehangolt művelete. Bebizonyosodott, hogy a frontországokat (mint Ausztriát és Jugoszláviát) nem szabad magukra hagyni a terhekkel: a nemzetközi kormányközi szervezetek (UNHCR, ICEM, ENSZ), a civil segélyszervezetek (Vöröskereszt) és a befogadó kormányok szoros logisztikai és pénzügyi partnerségben kell hogy működjenek.
• Az 1956-os válság megmutatta, hogy a menekültek harmadik országokba történő áttelepítése nemcsak humanitárius segítség a bajbajutottaknak, de tehermentesíti a szomszédos államokat, és felbecsülhetetlen társadalmi-gazdasági értéket hoz a befogadó országok számára.

Szabó Krisztián

Borítókép: Tracy S. Voorhees, az Eisenhower elnök által kinevezett menekültügyi bizottság elnöke beszél a New Jersey-i Camp Kilmer katonai bázis 1956-os magyar menekülteket fogadó központjának megnyitásakor. (National Archives and Records Administration (NARA) / Blinken OSA Archivum)