Ígérték, de végül mégsem hozza létre a Korrupciómegelőzési Felügyeletet a TISZA
A kormány úgy véli, a meglévő intézményrendszer ellátja a korrupciós kockázatok kiszűrését és kezelését. A civilek szerint azért akad még feladat.
Júliusban bemutattuk, hogy az elmúlt évtizedben többmillió hektár vált erdőtüzek martalékává Európában. Most pedig feldolgoztuk a Magyarországra vonatkozó adatokat: az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2016-2026 között közel 106 ezer szabadtéri tűzesetet regisztrált hazánkban, melyeknek több mint fele erdős-növényes területet érintett. A legtöbb szabadtéri tűzeset Borsod, Pest és Szabolcs megyében történt, és a legérintettebb hazai település Miskolc volt 2.166 szabadtéri tűzzel. Az összes érintett kárterület nagysága 116 ezer hektár, ami nagyjából kétszer akkora, mint a Balaton vagy Budapest.
A Katasztrófavédelem hivatalos, közadatigényléssel megkapott adatbázisát térképre tettük, továbbá magyar és nemzetközi műholdas, illetve híradatbázisokkal egészítettük ki a lehető legteljesebb összefüggések bemutatásához. Az így készült adatvizualizációs oldalon térbeli és időbeli szűrők, valamint részletes kimutatások (napi trendek, rétegbontás, naptár hőtérkép) segítségével lehet elmélyedni a hazai szabadtéri tűzesetek adataiban.
„Több mint 40 tűzoltó oltotta a Hortobágy és Egyek között keletkezett szabadtéri tüzet. A lángok még kedden csaptak fel, de a szél miatt a területet csak csütörtök hajnalra sikerült eloltani. Hét településről riasztották a tűzoltókat, akik vízsugarakkal, puttonyfecskendővel és kéziszerszámokkal oltották a tüzet. A felderítést a Hajdú drón végezte. Az oltást egy repülőgép is segítette. Nyolcvan hektár égett le, de a tűzben senki sem sérült meg.” – ez az egyik legfrissebb, 2026. szeptember 10-i szabadtéri tűzről szóló hír az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) médiaszerverén.
Ez pedig egy másik hír ugyanonnan pár nappal korábbi dátummal: „Nagy kiterjedésű terület égett Újszentmargita határában 2026.09.06-án vasárnap délután. A tűz száz hektárnyi legelőt és négy hektárnyi erdős aljnövényzetet érintett. A Hajdú-Bihar vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett a tiszafüredi, a hajdúszoboszlói, a debreceni hivatásos és az egyeki önkormányzati tűzoltók több vízsugárral fojtották el a lángokat. A tűzoltók munkáját két erőgép is segítette.”
Sajnos hasonló esetek sokasága történt hazánkban az elmúlt években az egyre melegebb és szárazabb éghajlat miatt. Az OKF-től 2026. augusztus közepén kikértük az elmúlt 10 év szabadtéri tűzeseteire vonatkozó adatokat, és augusztus végén meg is kaptuk őket.
A Katasztrófavédelem nyilvántartása szerint 2016-2026 között 105.808 szabadtéri tűzeset történt Magyarországon.
A tüzek legnagyobb része erdei és vegetációs területet érintett (55.852 eset, az összes 52,8 százaléka), nagyjából ugyanannyi történt hulladékkal összefüggésben (18.888 eset) és valamilyen létesítmény területén (18.099 eset), de bőven voltak közterületi tüzek (12.969 eset) is. Ugyan a nyilvántartott eseteknek csupán a fele minősült erdőtűznek, a megsemmisült 110 ezer hektáros terület az összes regisztrált kár 95 százalékát tette ki.
Az OKF adatait térképre tettük, majd azt magyar és nemzetközi műholdas, illetve híradatbázissal egészítettük ki a lehető legteljesebb összefüggések bemutatásához. Az általunk készített adatvizualizáción így a Katasztrófavédelem nyilvántartásában szereplő esetek mellett 3.176 katasztrófavédelmi esetbeszámoló, valamint 17.773 észlelés a NASA műholdas hőtérképéről (FIRMS), továbbá az Európai Erdőtűz-megfigyelő rendszerben (EFFIS) szereplő 229 leégett terület is megtalálható.

A térképen azonnal kirajzolódik, hogy az elmúlt 10 évben Magyarország északkeleti részén volt a legtöbb szabadtéri tűzeset az OKF adatai alapján:
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) adatai szerint a hazai tavaszi tüzek 40%-a az Észak-Magyarországi régióban keletkezik, melyek 99%-át emberi mulasztás (gondatlan kerti égetés, tarlótűz, eldobott csikk) okozza. Ezek a meggondolatlan tettek a lombosodás előtti száraz aljnövényzettel és széllel találkozva villámgyorsan kiterjedt felszíni tüzekké válnak.
Ugyancsak a NÉBIH adatai szerint a hazai vegetációtüzek közel 70%-a két szezonális csúcsban keletkezik. A tavaszi csúcsban (febr.–ápr.) a hóolvadás után, még lombosodás előtt az előző évi száraz avar és aljnövényzet találkozik a gondatlan rét- és tarlóégetésekkel. A nyári csúcsban (júl.–szept.) a tartós aszály és hőség miatt az avar és a tűlevélréteg szárad ki teljesen, így a felelőtlenül gyújtott tüzek főként az Alföld száraz fenyveseiben fejlődnek veszélyes koronatűzzé.
Az OKF adatbázisa alapján az elmúlt évtizedben a legtöbb szabadtéri tűzeset
A katasztrófavédelmi, sajtóhíres és műholdas adatokból készített Tűztérkép oldalunkon további adatrétegek, térbeli és időbeli szűrők, valamint részletes kimutatások (napi trendek, rétegbontás, naptár hőtérkép) segítségével mélyülhetsz el a hazai szabadtéri tűzesetek adataiban.
A Tűztérkép itt böngészhető.
A hivatalos nevén Magyarországi szabadtéri és természeti tűzesetek adattára (2016–2026) egy interaktív, tényfeltáró és kutatási célú térinformatikai platform. Célja, hogy egyetlen integrált, közérthető felületen tegye átláthatóvá és idősorosan elemezhetővé a hazánkban bekövetkezett erdő-, bozót-, tarló- és egyéb vegetációtüzeket az elmúlt egy évtized hivatalos és nemzetközi műholdas adatforrásai alapján.
Idén júliusban az Átlátszó az EU erdőtűz-megfigyelő rendszerének (EFFIS) 2015 és 2025 közötti műholdas adatait a görög MIIR (Mediterranean Institute for Investigative Reporting) újságíróival közösen elemezte. Az EFFIS-ben szereplő adatok azt mutatják, hogy míg az évtized első felében az óriás méretű tüzek még ritkaságnak számítottak, 2021 óta a szélsőséges nyári tüzek a kontinens életének állandó, fenyegető részévé váltak.
Az elmúlt évtizedben Európa-szerte közel 24 ezer erdőtüzet regisztráltak, amelyek összesen 4,5 millió hektárnyi területet pusztítottak el. Ez nagyobb, mint Észtország teljes területe. 2025 áprilisa és októbere között az Európai Unió 27 tagállamában több mint 900 000 hektárnyi terület égett le. Ebben az évben összesen 18 óriástűz (10 000 hektárnál nagyobb kiterjedésű tűz) keletkezett a kontinensen, ami a teljes évtizedben dokumentált esetek közel egyharmada volt.
Az EFFIS műholdas tűztérképeinek részletes vizsgálatával az is kiderült, hogy a tüzek inkább jellegzetes táj- és vegetációtípusra (bozótosok és sarjadó fás területek) koncentrálódnak, döntően vidéki térségekben jönnek létre, és sorozatosan ugyanazokat a Natura 2000-es védett természeti területeket sújtják.
2015 és 2025 között Európában 134 rendkívül nagy kiterjedésű, extrém erdőtűz pusztított, amelyek mindegyike több mint 5000 hektárt borított lángba; közülük 61 volt igazi óriástűz, amelyek kiterjedése meghaladta a 10 000 hektárt. Az óriástűz megnevezés nemcsak a leégett terület nagyságára utal, hanem a tüzek extrém viselkedésére is: nagy intenzitásukra és rendkívüli terjedési sebességükre.
Az EFFIS adatai alapján az óriástüzek szinte kizárólag Dél-Európában pusztítottak: Spanyolországban 25, Portugáliában 24, Görögországban 8, Franciaországban 2, Olaszországban 1 és Cipruson 1 ilyen esetet tartanak számon.
A szabadtéri tüzek egyre gyakrabban jelentkeznek, és egyre veszélyesebbek. Hazánkat is fenyegetik, és folyamatos kihívások elé állítják a szakembereket. Ezt jól mutatja, hogy 2026. szeptember 11-én erdőtűzoltási gyakorlatot tartottak a Borsod megyei Varbón a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Tűzoltó Szövetség vezetésével, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a szlovákiai Torna Község Önkormányzatának, és a Magyar Honvédség Kiss József 86. Helikopterdandár együttműködésével.
A gyakorlatra az Interreg VI-A Magyarország–Szlovákia Program által támogatott ERGODIC elnevezésű projekt keretében került sor, célja pedig az éghajlatváltozás miatt egyre gyakoribb erdő- és vegetációtüzek elleni védekezés fejlesztése, ezen belül elsősorban a légi tűzoltás földi kiszolgálásának javítása volt az OKF közlése szerint.
Erdélyi Katalin – Szabó Krisztián
Címlapkép: Szabadtéri tűz oltása Borsod megyében 2024. februárjában (fotó: OKF/Miskolci HTP, Ózdi HTP, katasztrófavédelmi műveleti szolgálat)
Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel az Átlátszónet Alapítványnak küldött rendszeres PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
A kormány úgy véli, a meglévő intézményrendszer ellátja a korrupciós kockázatok kiszűrését és kezelését. A civilek szerint azért akad még feladat.
Olvasónk segített feldolgozni a hiányzó milliárdokat a Miniszterelnöki Kabinetiroda 125 milliárdos keretszerződése kapcsán, így pontosabban látszik, hogyan tartotta a kormány lélegeztetőgépen a kormánymédiát.
A CDU története során először esett ki egy tartományi parlamentből, de Merz egyelőre marad.
Az Átlátszó tavaly decemberi cikke után indított eljárást a kormányhivatal. Ennek eredménye lett a fideszes politikusra kiszabott 13 milliós bírság.