Az alföldi klímát az afrikai cirok sem bírja, ilyen viszonyok között szántóföldön szinte semmit nem érdemes termeszteni

A 2022-es súlyos aszály idején még úgy tűnt, hogy az Alföldön a kukoricát részben kiválthatja a szárazságtűrőbb cirok. Négy évvel később azonban az Agroplanta Kft. tapasztalatai szerint már ez az afrikai eredetű növény sem bírja a tartós hőséget és a 40 fok feletti nyári napokat. Földi László ügyvezető szerint a kukorica és a szója öntözés nélkül gyakorlatilag lekerülhet az alföldi vetésszerkezetről, miközben más, szárazságtűrőbb kultúrákkal is csak korlátozott eredményeket érnek el.

A gazdaság ezért évek óta a talaj vízmegtartó képességének javításával próbál alkalmazkodni: minimalizálták a talajművelést, visszahagyják a növényi maradványokat, szerves trágyát használnak, és takarónövényeket vetnek. A hagyományos, felülről történő intenzív öntözést hosszú távon talajkárosítónak tartják. Sokkal ígéretesebbnek bizonyult, amikor a csatornákból a korábban drénezett földek alulról kaptak vizet: ugyanazon a területen a terméshozam többszörösére nőtt.

Csakhogy az alacsony tiszai vízállás miatt egyre kevesebb víz áll rendelkezésre, a folyó ráadásul a környező talajvíz szintjét is csökkenti. Földi szerint ezért már nemcsak a termesztett növények cseréjéről kell beszélni: a rosszabb adottságú földek egy részén hosszabb távon ellehetetlenülhet a szántóföldi gazdálkodás. Ez az állattenyésztést és az élelmiszer-feldolgozást is érinti, növelve az importfüggőséget.

Az elmúlt években visszatérően foglalkoztunk azzal, hogyan válik a szárazság és az aszály Magyarországon egyre kevésbé rendkívüli időjárási eseménnyé, és egyre inkább tartós vízgazdálkodási, mezőgazdasági és természetvédelmi problémává. Cikkeinkben nemcsak a csapadékhiány következményeit mutattuk be, hanem azt is, hogyan járul hozzá a táj kiszáradásához a korábbi vízelvezetési gyakorlat, mennyire lassan alkalmazkodik ehhez a mezőgazdaság és az állami vízgazdálkodás, illetve milyen helyi kezdeményezések próbálják visszatartani a vizet.

A 2022-es történelmi aszály megmutatta, mennyire sérülékeny az Alföld

2022 nyarán minden korábbinál látványosabban szembesültünk a problémával. Adatokkal mutattuk be, hogy Magyarországon nagyjából száz éve nem volt olyan száraz nyár, mint akkor, miközben Európa egészét tekintve is évszázados léptékű aszály alakult ki. A magyar mezőgazdaságban különösen a kukorica, a napraforgó és a szója sínylette meg a csapadékhiányt, a főbb gabonák terméshozama pedig az ötéves átlag alá esett.

A Dél-Alföldön külön is megmutattuk az aszály szélsőségességét: Szegeden 2022 júliusában egész hónapban kevesebb mint három milliméter csapadék hullott, ami a 120 éves adatsorban is rendkívülinek számított. Már ekkor arra hívtuk fel a figyelmet, hogy az Alföld lehet Magyarország klímaváltozás által egyik leginkább veszélyeztetett térsége.

A helyszínen is megnéztük, mit jelent mindez a gazdálkodóknak. Csongrád-Csanád megyében már akkor arról beszéltek nekünk, hogy a hagyományos kukoricatermesztés egyre nehezebbé válik, ezért szárazságtűrőbb növényekkel, például cirokkal, valamint talajkímélő, szántás nélküli technológiákkal próbálnak alkalmazkodni. Közben azt is bemutattuk, hogy az öntözés fejlesztésére tett korábbi állami ígéretek és a ténylegesen öntözhető területek között jelentős szakadék maradt.

A vizet évtizedek óta kivezetjük a tájból

A következő években egyre többet foglalkoztunk azzal, hogy az aszályt nem lehet pusztán az időjárással magyarázni. Bemutattuk, hogy az Alföldön a 19.–20. században kialakított csatorna- és vízelvezető rendszer eredetileg a belvizek gyors elvezetését és új mezőgazdasági területek kialakítását szolgálta, de a megváltozott klímában ugyanez a rendszer hozzájárulhat a talajvíz csökkenéséhez és a táj kiszáradásához.

A 2023-as csapadékosabb év után 2024-ben ismét súlyos aszály alakult ki. A Homokhátságon gazdákkal és szakemberekkel beszélve mutattuk meg, hogy kiszáradó tavak, kiégett legelők és jelentősen csökkenő terméshozamok jelzik a folyamatot. Az általunk megszólaltatott szakemberek szerint az Alföldön már nem egyszerűen az aszálykárok enyhítéséről, hanem az elsivatagosodás megállításáról kell beszélni.

Semmi nem lett az öntözésfejlesztési ígéretekből

2025-ben közérdekű adatok alapján ellenőriztük, teljesült-e a kormány 2022-es ígérete az öntözött területek jelentős növeléséről. Azt találtuk, hogy miközben a kormány 2024-re 200 ezer hektár öntözését ígérte, a KSH szerint a ténylegesen legalább egyszer öntözött terület 2022 és 2024 között 133 ezerről 130 ezer hektárra csökkent. Az ingyenesen biztosított öntözővíz önmagában kevésnek bizonyult, mert az öntözőrendszerek kiépítése komoly beruházást igényel.

Közben arra is találtunk példát, hogy a nagyüzemi öntözés fejlesztése új konfliktusokat teremthet. Jászberény mellett egy mezőgazdasági cég több mint egymilliárd forint uniós támogatással 600 ezer köbméteres magán-víztározót épített, amelyet a Zagyvából kívántak feltölteni. A velünk beszélő szakértők szerint egy eleve kiszáradó térségben kérdéses, hogy hosszú távon fenntartható-e a folyókból történő további vízkivétel.

A vízvisszatartás működik – civilek már csinálják

Több videóriportban olyan gazdákat és civileket is bemutattunk, akik nem vártak állami programokra. Újhartyánnál vízelvezető csatornákban építettek egyszerű gátakat, később pedig Cegléd, Sárrét és Szada környékén néztünk meg különböző léptékű vízmegtartó megoldásokat. Olyan területeken is újra megjelentek kisebb vizes élőhelyek, ahol évtizedek óta nem állt víz. A tapasztalat azt mutatta, hogy sokszor viszonylag egyszerű beavatkozásokkal is lassítani lehet a víz elfolyását, de országos szinten ehhez alapvető vízgazdálkodási szemléletváltásra lenne szükség.

2025 nyarán az „Aszályvédelmi Akcióterv” részeként a Vízügy több folyó- és patakmedret kotort ki. Bátonyterenyénél dokumentáltuk, hogy a Zagyva partjáról nagy területen eltávolították a növényzetet. Az általunk megszólaltatott természetvédelmi szakemberek szerint a beavatkozás nemcsak élőhelyeket pusztított el, hanem a növényzet eltávolítása miatt gyorsíthatta is a víz lefolyását és párolgását.

2026 tavaszán NASA-adatok segítségével mutattuk meg, hogy nemcsak a felső talajrétegek száradnak: Magyarország felszín alatti vízkészletei is jelentősen csökkentek. Az ország nagy része a NASA térképén a „rendkívül száraz” kategóriába került, az általunk megkérdezett kutató pedig a 2019 óta sorozatosan jelentkező közép-európai aszályokat nevezte meg a folyamat egyik fontos okaként.

Nyáron már az állattartás közvetlen következményeiről is beszámoltunk: a szárazság miatt kevés lett a széna, a bálaárak 15–30 ezer forintra emelkedtek, és több állattartó kényszerült állatai egy részének eladására, mert nem tudta biztosítani a takarmányt.

A magyarországi aszály tehát nem pusztán abból fakad, hogy kevesebb eső esik. A klímaváltozás mellett a tájból évtizedek óta elvezetett víz, a csökkenő talajvízszint, a lassan változó mezőgazdasági gyakorlat és a sokszor ellentmondásos állami vízgazdálkodás együtt súlyosbítja a helyzetet. Miközben az Alföld egyre gyorsabban szárad, a hosszú távú megoldás nem egyszerűen több öntözés lehet, hanem az, hogy a lehulló és az országba érkező vizet minél tovább a tájban tartsuk.

Riporter: Segesvári Csaba — Videó: Józsa Zsolt